A jelenlegi, mintegy 200, az EU H2020 programján belül megvalósuló, brit-magyar részvételű kutatásfejlesztési és innovációs projekt-együttműködés mellett, új akár kétoldalú projektek és programok kialakításának feltételeiről is tárgyalt október 25-én Londonban Jo Johnson felsőoktatási, kutatási és innovációs államtitkárral Pálinkás József.
A találkozón az NKFI Hivatal elnöke javaslatot tett a magyar, cseh és román közös projektként megvalósuló ELI lézerkutató kapacitásainak hasznosítását célzó együttműködésre és további egyeztetésre annak érdekében, hogy brit kutatók szervezetten hozzáférhessenek a létrejövő infrastruktúrához.
A jövőbeli kétoldalú együttműködés fejlesztésének különböző lehetőségeit érintve a felek kitértek arra, hogy a H2020 programokban élenjáró brit kutatóhelyekkel számos együttműködést folytatnak magyar kutatók, a program egészét tekintve a második leggyakoribb partnerország Nagy-Britannia. A brit és magyar kutatóhelyek 200 projektben dolgoznak együtt jelenleg és csak a Cambridge-i egyetem esetében mintegy 5 millió euró keretösszegű projektekben tucatnyi magyar tag vesz részt nanotechnológiához, élelmiszerbiztonsághoz és az egészséges társadalomhoz kapcsolódó kutatásokban.
A brit kutatásfejlesztési és innovációs finanszírozási rendszer tervezett megújítása kapcsán Jo Johnson és Pálinkás József áttekintették a területet érintő kölcsönösen hasznosítható tapasztalatokat és jó gyakorlatokat.
Több olyan lehetőség is felmerült, melyekkel a brit egyetemeken tanuló hallgatók és a szigetországban dolgozó kutatók intenzívebben bekapcsolhatók a két ország tudományos és innovációs együttműködésébe, hangsúlyozta az NKFI Hivatal elnöke, kiemelve, hogy ez a közösség komoly szerepet játszhat a bilaterális kapcsolatok erősödésében.
Arra a kérdésre, hogy tárgyalásainak tapasztalatai szerint a Brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból milyen hatással lehet a Nagy-Britanniával folytatott tudományos együttműködésre az NKFI Hivatal elnöke elmondta, a magyar és a brit tárgyalópartnerek egyaránt biztosították egymást arról, hogy a két ország kutatási intézményeinek és egyetemeinek kapcsolatai a jövőben inkább erősödnek, semmint gyengülnének.
--------------------------------------------------------------------
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal:
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – a hazai kutatásfejlesztési és innovációs források célszerű, hatékony és átlátható felhasználásáért felelős intézmény – 2015-ben egységes versenypályázati rendszert alakított ki a KFI célú uniós fejlesztési források és a hazai Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) forrásainak koordinált, célszerű és értékteremtő felhasználására. A pályázati portfólió összehangolt felhívásai a tudományos kutatásokat, a vállalati fejlesztéseket és az innovatív ötletek megvalósítását egyaránt ösztönzik. A Hivatal az EU-s forrásból finanszírozott kutatásfejlesztési és innovációs célú pályázatok – Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) – szakmai megalapozásának és a pályázati koncepciók előkészítésének szakpolitikai felelőse. A NKFI Hivatal közreműködésével meghirdetett felhívások keretében 2020-ig mintegy 1200 milliárd Ft áll rendelkezésre kutatásfejlesztési és innovációs célokra uniós és hazai forrásból.