Mivel a régészeti munkákban – ebben a projektben is – gyakran használják a „kultúra” szót (például tiszapolgári, bodrogkeresztúri kultúra), először szerettük volna tisztázni, mit jelent a kultúra a „régészek nyelvén”.

Az írást megelőző időszakokból, az őskor idejéből nincsenek információink arra vonatkozóan, hogy az egyes társadalmak hogyan hívták magukat és egymást. Így az őskor kutatói általában egy-egy lelőhelyről vagy a leletanyag egy jellegzetességéről nevezték el a rendszerint együttesen előkerülő tárgyak csoportját. A régészeti kultúra fogalmának megalkotásakor a 20. század első felében V. Gordon Childe azt feltételezte, hogy ezek a kultúrák, melyek például azonos anyagi kultúrával, temetkezési szokással, házépítészettel írhatók le, megfeleltethetők a múltbeli népekkel. Mára ez a felfogás sokat változott, finomodott. Ma már tudjuk, hogy ezek a régészeti kultúrák nem azonosíthatók egykori népekkel, az őskorban még nem is beszélhetünk a mai értelemben vett népekről. Ugyanakkor a régészeti kultúra fogalmának használata megkönnyíti a szakmai kommunikációt, többnyire az anyagi kultúra és bizonyos régészeti jelenségek hasonlóságát jelenti. Fontos megérteni, hogy ezek a régészeti kultúrák nem azonosíthatók egy-egy társadalommal, etnikummal, nyelvvel vagy néppel.

A projektben „kora és középső rézkori települések, temetők és fémleletek térbeli és időrendi összefüggéseit” vizsgálták az Alföldön. Miből indult ki ez az összehasonlító, vagy ha úgy tetszik, „rendrakó” kutatás?

Az újkőkor végén (Kr. e. 4500 körül) jelentős változásokat tapasztalhatunk az Alföldön, mely az egykori élet szinte minden területét érintette. A kerámiaedények, melyek rendkívül időtállóak és nagymennyiségben kerülnek elő a magyarországi lelőhelyeken, az őskor kutatásának egyik leggyakrabban használt forráscsoportját képezik. A késő neolitikum (újkőkor) idején az Alföldön három különböző kerámiastílussal jellemezhető kultúrkomplexum, a Tisza–Herpály–Csőszhalom-komplexum volt ismert. Ezzel szemben a rézkor kezdetén (Kr. e. 4500–4400 körül) már az Alföld területén is túlnyúló homogén kerámiastílust, a Tiszapolgár-kultúraként ismert jelenséget látjuk, melynek középső rézkori szerves folytatása a Bodrogkeresztúr-kultúra (Kr. e. 4000-től). Ez utóbbi jól levezethető a korábbi időszakból, annak időbeli folytatásának tekinthető. Az újkőkor és rézkor közötti változások nemcsak a kerámiaanyag egységesedésével, hanem a temetkezési szokások és a települések típusainak változásával is jellemezhetők. A településektől térben elkülönülő önálló temetők megjelenését ehhez a váltáshoz kapcsolta a kutatás. A késő neolitikum idején a kisméretű tanyaszerű települések mellett ismertünk olyan központi településeket az alföldi településhálózatban, melyek vagy méretüknél (akár 10–20 ha kiterjedésű települések), vagy típusuknál (tell települések, vagyis településhalmok) fogva is kiemelkedőek voltak. Ezek a tell települések olyan központi települések voltak, ahol a fából és agyagból épült házakat szándékosan leégették, majd ugyanazon a helyen építették újjá. Így a korábbi építmények felhalmozódó törmeléke folyamatosan emelte a dombot, melyek ma is láthatók az alföldi tájban. Ezek a helyek kitüntetett pontok voltak a neolitikus közösségek életében. Ez a komplex településrendszer az újkőkor végén felbomlott, és a rézkor kezdetével kisméretű tanyaszerű települések hálózata jelent meg az Alföld teljes területén.

Összefoglalva: sokáig úgy gondoltuk, hogy a rézkor kezdetén hirtelen komplex változások történtek, és egy homogenizálódási folyamat játszódott le, vagyis az Alföld egésze leírható ugyanazzal a modellel.

A kora és középső rézkor közti jelentős különbséget a súlyos rézeszközök – balták és csákányok – tömeges megjelenése, valamint az arany ékszerek első magyarországi megjelenése jelentette. Az utóbbi néhány évben a nagy felületű megelőző feltárások eredményeinek és a radiokarbon-keltezésnek köszönhetően olyan új információkhoz jutottunk, melyek arra késztettek, hogy ezt a kutatás által korábban általánosan elfogadott képet alapvetően átgondoljuk.

Terepbejárás Berettyóújfalun

A régészet a bölcsészettudománynak az az ága, amely talán a legtöbbet használja a természettudományos eszközöket. Ebben a projektben milyen természettudományos információkra támaszkodtak? Hogyan illeszkedtek ezek a „hagyományos” régészeti tudáshoz, adatokhoz?

Talán a legfontosabb természettudományos módszer a radiokarbon-keltezés. Ez teszi lehetővé, hogy a régészeti vagy történeti interpretációtól függetlenül, naptári években, illetve időintervallumokban keltezzük az őskori leleteket. A módszer pontosságának és a mérések statisztikai elemzésének köszönhetően ma már szerencsés esetben akár 50–100 éves időszakokban tudjuk keltezni a leletanyagot, ami korábban elképzelhetetlen volt az őskor időszakára vonatkoztatva. Például a kutatási projektünk időszakának legfontosabb lelőhelye egy 154 síros temető (Tiszapolgár-Basatanya), mely a kora és középső rézkor teljes időszakát reprezentálja. Ennek használatát korábban mintegy 800 évre becsülte a kutatás. Projektünk egyik kiindulási pontját képezték azok az újabb, pontosabb radiokarbon-mérések, melyeket Dr. Raczky Pál professzor úrral közösen végeztünk és bizonyították, hogy a temetőt jóval rövidebb ideig, kb. 300–500 évig használhatták. Emellett más tipikusan tiszapolgári (kora rézkor) illetve tipikusan bodrogkeresztúri (középső rézkor) temetők újabb radiokarbon-mérései azt mutatták, hogy ezek egy időben is létezhettek.

A projektben alkalmazott másik rendkívül fontos természettudományos módszer, illetve módszerek a réztárgyak vizsgálatához kapcsolódtak. Ezek közül az ólomizotóp-méréseket emelném ki, melyek lehetővé teszik a réz nyersanyag geológiai forrásának meghatározását. Ez önmagában nem nyújt információt a tárgyak készítési helyére vonatkozóan, de a nyersanyag beszerzési helyének körvonalazása már fontos fogódzó a távolsági kapcsolatrendszerek, szociális interakciós hálózatok felvázolása szempontjából. Az általunk vizsgált alföldi lelőhelyek esetében régészetileg ismert szerbiai és bulgáriai forrásokkal való kapcsolatot tudtunk kimutatni.

A réztárgyak ólomizotópos vizsgálata alapján felrajzolható kapcsolatok

Mit tart a kutatás legfontosabb eredményének, megállapításának?

Egyrészt a projektben végzett radiokarbon-méréseink bebizonyították azt, hogy a tiszapolgári és a bodrogkeresztúri leletanyagok az Alföld területén belül időben részben átfedésben vannak. Bár a tiszapolgári stílus korábban jelent meg, ennek eltűnése és az új stílus megjelenése korántsem egységes az Alföldön belül, hanem ennek egyfajta idő- és térbeli dinamikája van. Másrészt az újkőkor végén, kora rézkor elején lezajló változások korántsem olyan gyorsan és hirtelen – és megint csak nem egységesen – történtek az Alföldön, hanem inkább egy kb. 150–200 éves átmeneti időszakkal számolhatunk. Például jelenlegi ismereteink szerint önálló temető nem keltezhető Kr. e. 4350-nél korábbra, holott például a tanyaszerű rézkori települések már Kr. e. 4500 körül megjelentek.

A rézkori egységesülés kérdésével is sokkal finomabban kell bánnunk. Kutatásunkban három kisebb területre fókuszáltunk, melyek az Alföld három különböző mikrorégióját képviselték – a három késő neolitikus stílusnak megfelelően. Ezek a mikroregionális kutatások bebizonyították, hogy az átalakulási folyamatok máshogy zajlottak ezeken a területeken, mindegyiknek megvan a maga sajátossága. Éppen ezért nem tartható fenn az a korábbi nézet, mely szerint egy-egy lelőhely kutatásának eredményét vagy egyetlen kisebb mikrorégió elemzésének eredményét kivetíthetjük az egész Alföldre, feltételezve azt, hogy mindenhol hasonló folyamatok zajlottak le. Úgy tűnik, hogy az őskori közösségek élete ennél sokkal színesebb, változatosabb volt.

Kutatásunkban tudatosan figyeltünk arra, hogy a temetkezések és a települések rendkívül különböző forrásanyagát egyaránt használjuk, mivel a korábbi, az Alföld kora és középső rézkorát érintő kutatások elsősorban a temetők anyagára támaszkodtak, figyelmen kívül hagyva nemcsak a települések, hanem a településen belüli temetkezések vagy magányos sírok szerepét is. Úgy véljük, hogy egy korszakról átfogó képet csak a különböző típusú információk kiegyensúlyozott használatával kaphatunk.

Végül a fémművesség megjelenésének és elterjedésének értelmezését emelném ki. Az új keltezési adatok legalább 300 évvel korábbra teszik az arany ékszerek és a súlyos rézeszközök alföldi megjelenését, ami szükségessé teszi a távolsági kapcsolatrendszerek újraértelmezését és az Alföldön belül a tiszapolgári és a fémekben gazdagabb bodrogkeresztúri stílusú leletanyag közti kapcsolat újraértelmezését.

2016. szeptember