Ön itt áll: A HivatalrólA HivatalrólKiadványok, publikációkJogelőd szervezetek kiadványaiOTKA-kiadványok
Ízeltlábú kártevők az autópályák mentén
Ízeltlábú kártevők az autópályák mentén
2017. február 28.
Utolsó módosítás: 2017. december 29.
Olvasási idő: 6 perc
Az új, számukra idegen élőhelyekre érkező növények és állatok túlsúlyba kerülhetnek a természetes növény- és állatvilághoz képest, és károkat okozhatnak a környezetben. Ezeket a szervezeteket „invazív fajoknak ” nevezik. Az élőlények betelepülésével járó társadalmi és gazdasági következmények között említést érdemel például az emberi egészségre, a halászatra, a mezőgazdaságra és az élelmiszer-termelésre gyakorolt hatás – írja a „Természet és biológiai sokféleség” című EU-kiadvány.

Kiss Balázs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének tudományos főmunkatársa a hazai autópályák mentén mérte fel csoportjával az invazív kártevőket egy NKFI-projektben (K 83829).

Miért az autópályák környékét választották a kutatásaikhoz?

Pókok vándorlása
Pókok vándorlása
A szakemberek sokat beszélnek arról, hogy az inváziós fajok terjedésében nagy szerepe van a „vonalas infrastruktúrák”, többek között csatornák, vasútvonalak, autópályák menti terjedésnek, de ezt a megállapítást az autópályák esetében eddig nemigen támasztották alá adatokkal.

Az autópálya egyfajta folyosót jelent olyan területeken, ahol az életfeltételek nem lennének kedvezőek egy fajnak, mert az autópálya melletti sávban – részben a növényzet, részben a telelést megkönnyítő infrastruktúra, sőt, télen az enyhébb hőmérséklet miatt – megtelepedhet. Az invázió egyik domináns formája, hogy a fajok emberi közreműködéssel – áruforgalommal, személyforgalommal – jutnak messzebbre.

Az autópályák szegélye, a vadvédelmi kerítésen belüli terület speciális élőhely, de ez a megállapítás csak az utóbbi évtizedben fogalmazódott meg és terjedt el. Mi elég korán kezdtünk ilyen irányú vizsgálatokba, hiszen már ma is sokkal intenzívebben kutatják ezt a területet, mint öt évvel ezelőtt. Az ökológusok elsősorban a természet közeli területeken dolgoznak, a növényvédő szakemberek sem erre a területre összpontosítanak, holott – ahogy mondtam – speciális élőhelyről van szó, mégpedig bizonyos szempontból kevéssé zavart élőhelyről. Mert miközben az inváziós fajokat nagyon intenzíven hozhatják-vihetik gépjárművekkel, nincs például vegyszeres kezelés, ugyanakkor a kaszálásokkal és a fás szárú növények kontrollálásával viszonylag stabil környezetet tartanak fenn. Módszertani szempontból az autópályák mentén végzett kutatásunk előnye, hogy a hazai autópályákat egy hét alatt bejárva és egységes módszerekkel végzett gyűjtéseket végezve egyszerre több faj országos terjedéséről kapunk pillanatképeket rövid idő alatt. Az inváziós fajok terjedésének eltérő mintázatai többféle inváziós mechanizmusra világítanak rá az egyes fajok esetében. Az amerikai lepkekabóca emberi segítség nélkül például viszonylag lassan terjed, és elterjedése sokáig mozaikos maradt az ország területén. A saját erejéből is nagy távolságokra eljutó harlekin katica ellenben frontálisan két év alatt elárasztott az országot.

Fontos megemlíteni még, hogy a kutatás fő célja ugyan az inváziós fajok terjedésének a vizsgálata volt, de az sem jelentéktelen, hogy bebizonyítottuk: ez az élőhely, legalábbis az ízeltlábúak esetében, meglepően fajgazdag, és a biodiverzitás szempontjából is érdekes terület.

Azt olvastam a zárójelentésében, hogy kb. 120 000 ízeltlábú egyedet azonosítottak és 1500 fajt mutattak ki.

Nem is a darabszám meglepő, mert nem olyan nehéz egy kiló rovart összegyűjteni, hanem a fajszám. Ezeknek az élőhelyeknek az összessége jóval kisebb, mint például egy nemzeti park, de nagyon sok rovarcsoportról elmondhatjuk, hogy fajgazdagságuk az autópályák mentén vetekszik a nemzeti parkok fajgazdagságával. Sok rovar számára az autópálya melletti sáv állandó, zavarásmentes élőhelyet jelent.

Milyen módszerekkel gyűjtik a rovarokat?

A különböző rovarcsoportok, taxonok különböző módszerekkel gyűjthetők hatékonyan, és mi teljességre törekvő leltárt szerettünk volna sok csoport esetében felállítani. Ehhez többféle módszert használtunk. Például a pókok esetében egészen más családok képviselői foghatók a lombozatból kopogtatással, mint a talajcsapdázással, több, gyökérnyaki részen mozgó kabócafajt pedig csak a porszívószerű szívócsapdával lehet begyűjteni.

rovargyűjtés
Kopogtatóhálós, talajcsapdás és avarszívós rovargyűjtés (a fotókon: Szita Éva, Kádár Ferenc, Kiss Balázs)

Milyen fajokat gyűjtöttek?

Sok faunisztikai érdekesség, illetve ritka faj mellett 32 fajt először mutattunk ki a magyar faunában. Vannak alulkutatott csoportok, ilyenek például az atkák, az ő esetükben természetes, hogy sok, korábban hazánkból még nem ismert faj kerül elő. Meglepőbb, hogy nagyobb termetű, „láthatóbb”, jobban kutatott rovarcsoportok, így ormányosalkatúak, kabóca- és poloskafajok hazai előfordulását is több esetben az autópályák mellől jeleztük először Magyarországon. Az újonnan megtalált fajok közül néhány gazdasági, növényvédelmi szempontból is jelentős, valódi inváziós faj.

Amerikai lepkekabóca
Amerikai lepkekabóca

Érdekes például, hogy a tujakabóca (Liguropia juniperi) országosan elterjedtnek bizonyult, és amikor felfedeztük, számos helyszínen egyes tujákon nagy tömegben volt már jelen. A tuják hazai gyakori pusztulása közismert probléma, aminek egyik oka, hogy nem optimálisak számukra a környezeti feltételek. Ugyanakkor a gyengülő kondíciójú fák pusztulásához sokféle kártevő, így a tujakabóca is hozzájárul.

Pettyesszárnyú muslica
Pettyesszárnyú muslica

Gazdasági szempontból a projekt legjelentősebb eredménye a kelet-ázsiai eredetű gyümölcskártevő pettyesszárnyú muslica magyarországi megtalálása volt. A kártevőt az első évben, 2012-ben, a táskai pihenőhelyen, az M7-es mentén, Somogy megyében találtuk meg. A második évben még négy helyen ráakadtunk, de még ekkor is csak az autópályák mentén sikerült megfogni, a gyümölcsösökben még nem látták. A harmadik évben, 2014-ben viszont már annyira fölszaporodott, hogy mi is közel 10 000 példányt fogtunk; ekkor az egész országban elterjedt. 2016-ban a faj jelentős, több százmilliós kárt okozott az egész országban őszi málnán és szedren. A mi vizsgálatunk révén két évvel hamarabb föl lehetett készülni ennek a kártevőnek a megjelenésére, hiszen két évvel előbb észleltük, mint a gyümölcsösökben csapdázó kollégák. Ez tipikusan olyan faj, amely Olaszországból akár egy kidobott almával eljuthat egy magyarországi autópálya-pihenőhelyre, és megalapozhat egy populációt.

Miért okozott nagy kárt a pettyesszárnyú muslica a málnában-szederben, ha fölkészülhettek a megjelenésére?

Ez a faj 2014-ben terjedhetett át a gyümölcsösökbe az urbánus élőhelyekről. Ekkor még nem mutatkozott baj, és 2015-ben nagyon száraz, meleg nyarunk volt, amit ez a muslica nem szeret. 2014-ben lehetőségeinkhez mérten riasztottuk a szakmát, de 2015-ben nem történt semmi, mert a rendkívül száraz nyári időjárás miatt nem szaporodott fel annyira a muslica, hogy problémát okozott volna. Úgy tűnt, fölöslegesen kiáltunk farkast, de a 2016-os év megint csapadékos nyarat hozott, mint 2014, és emiatt következett be a nagy kártétel. Annyiból azért volt szerepe ennek a két évnek, hogy a gazdálkodók többsége tudta, mivel áll szemben, és sok helyen tettek intézkedéseket a kár csökkentésére. De attól, hogy ismerünk egy veszélyt, még nem biztos, hogy áldozatokat hozunk a kockázat megszüntetésére…

Ez a faj nem szereti túlzottan a kontinentális klímát – a hideg teleket és a forró nyarakat. Ezért valószínűleg csak a kártevő számára kedvező meteorológiai adottságú években okoz nagyobb károkat. Mindenesetre a gazdáknak figyelniük kell a meteorológiai tényezőket, és különösen az enyhe telek – csapadékos nyári hónapok esetében kell felkészülni a pettyesszárnyú muslica kártevésére. Ez azonban már nem az inváziós fajok kutatásának, hanem a növényvédelemnek a feladata.

2017. február

Utolsó módosítás: 2017. december 29.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?