Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekHazai és nemzetközi KFI hírek
Áttörés az európai tudomány életében
2019. november 27.
Módosítás: 2019. november 27.
Olvasási idő: 6 perc
Európa vezető tudományos intézetei találkoznak Budapesten, az EOSC Symposium keretében, hogy áttekintsék az EOSC helyzetét. Az Európai Nyílt Tudományos Felhő (European Open Science Cloud, EOSC) egy olyan összeurópai rendszer, amely a kutatók, a tudomány és technológia területén dolgozók millióit fogja segíteni a teljes kutatási cikluson keresztül. Az EOSC implementálása már folyamatban van, 2020-ban pedig teljes mértékben elindul.

Az EOSC-ről

Az EOSC 1,7 millió kutatónak és 70 millió tudományos, technológiai, bölcsészet- és társadalomtudományi szakembernek biztosít egy virtuális környezetet, ahol nyíltan és könnyedén tárolhatják, menedzselhetik, elemezhetik és hasznosíthatják újra adataikat, áttörve a földrajzi és a tudományterületek közti határokat, azáltal, hogy összevonja a már létező tudományos adat infrastruktúrákat, amelyek jelenleg szétszórtak a tudományterületek és egyes uniós tagállamok között.

Többek között ezt jelentették be az EOSC kulcsszereplői egy sajtótájékoztatón, amelyet a 2019. november 26. és 28. között Budapesten rendezett EOSC Symposium keretein belül tartottak.

Az Európai Nyílt Tudományos Felhő (EOSC) egy, az Európai Bizottság (EB) által támogatott kezdeményezés, amelynek célja, hogy a kutatóknak, valamint a tudomány és technológia területén dolgozóknak eszközöket biztosítson, amelyek segítségével oly mértékben tudnak dolgozni a világ legégetőbb társadalmi problémáinak megoldásán, mint korábban soha. Az EB az EOSC implementálásához a Horizon 2020 keretprogram (EU Framework Program for Research and Innovation) projektjeinek keretében ad anyagi támogatást.

„Az EOSC 1,7 millió európai kutatót és 70 millió tudományos és technológiai szakembert fog segíteni, egy olyan rendszer kiépítésével, amely együttműködésen, valamint az európai kutatási infrastruktúrák és e-infrastruktúrák közötti együttműködésen és kapcsolatokon alapul”, mondta Ron Dekker, az EOSC Executive Board tagja, a CESSDA ERIC igazgatója, hozzátéve, hogy „az EOSC a nyílt tudomány mindent átalakító elvét vallja. Lehetővé teszi a tudományterületeken átívelő kutatásokat, és választ ad Európa társadalmi kihívásaira. Az EOSC támogatja az Egységes Digitális Piacot, segíti az innovációt és egy versenyképes uniós felhő szektor kiépítését.”

Az EOSC fontos eleme az EU Egységes Digitális Piacának, a társadalmi digitalizáció növelésének területén, valamint abban, hogy az európai digitális eszközök elérhetőek legyenek a tudósok számára. Ahhoz, hogy a tudomány ezt elérje, tökéletes körülmények szükségesek, és az EOSC fontos eleme ezeknek a körülményeknek.

„Az EOSC egy megbízható és nyílt virtuális környezet a tudományos közösség számára, amely könnyű hozzáférést biztosít olyan szolgáltatásokhoz, amelyek a teljes kutatási ciklust segítik. A kutatók igényeire fókuszál, inkluzív, tekintettel van a különbözőségekre, mindenki számára elérhető, transzparens, megbízható és nagyon kevés részvételi szabály irányítja. Egy valódi ’game changer’ Európában”, mondta Ivan Maric, az EOSC Governance Board horvát delegáltja, a Zágrábi Egyetem Számítástechnikai Központjának (SRCE) igazgatóhelyettese és műszaki igazgatója.

Jövőkép

Az EOSC jövőképet 2015-ben fogalmazták meg, a prototípus pedig 2018 novemberében indult el, amikor hozzáférhetővé váltak az EOSC Portal első szolgáltatásai. Az EOSC elsőként helyi, regionális és országos e-infrastruktúrák és szolgáltatók szolgáltatásait egyesíti.

A kutatók számára ez szélesebb körű hozzáférést jelent olyan szolgáltatásokhoz, amelyek segítik a tudományos felfedezéseiket, valamint az együttműködést, leküzdve a tudományterületek közti és a földrajzi határokat. Az EOSC kihasználja a már létező európai infrastruktúrát, és egy páneurópai, közös mag köré épített adat-infrastruktúra szövetséget vetít előre.

Az EOSC

  • elősegíti, hogy könnyebben megtalálhatóak és hozzáférhetőbbek legyenek a globális adatok,
  • segíti a kutatókat, hogy adataik és hozzájuk kapcsolódó készségeik elismertek legyenek,
  • segíti válaszokat találni a hozzáféréssel, copyrighttal és adatvédelemmel kapcsolatos kérdésekre,
  • elősegíti az eredmények könnyebb megismételhetőségét, valamint limitálja az adatpazarlást,
  • hozzájárul az adatgenerálás és -megőrzés pénzügyi modelljének tisztázásához, csökkenti a költségeket és az innovatív kutatási szolgáltatások piacára fókuszál.

Ezek a koncepciók hozzájárulnak ahhoz az elvhez, hogy az európai kutatási és innovációs rendszerek nyitottak legyenek és egy olyan környezet felé mozduljanak, ahol a tudás globális együttműködésen keresztül keletkezik.

„Az EOSC-t egy vonzó virtuális platformnak építjük, ahol a tudomány előállítói, fogyasztói és a tudománypolitikai döntéshozók összegyűlhetnek, hogy több információt, új ötleteket és még több innovációt ismerjenek meg. Az adatok és szolgáltatások gazdagsága és az EOSC változatossága komoly potenciált jelent, hogy sok embernek vonzó legyen, és így a kreatív új ötletek egész Európát és az állampolgárait gazdagítani fogják”, mondta Ivan Maric.

Mobilizáció egész Európában

„Az EOSC ismétléseken alapul. A kutatói közösségek bevonásától a felhasználók által épített ökoszisztéma biztosításáig, a FAIR (megtalálható, hozzáférhető, interoperábilis és újrafelhasználható) adatok elvén alapul. Ez mind nem csak egy eszköz vagy egy szoftver fejlesztését jelenti, de egy gondolkodásbeli változást is azon a területen, hogy a kutatások hogyan zajlanak”, mondta Ron Dekker.

Az EOSC kiépítéséhez szükséges, hogy az európai kutatóintézetek és infrastruktúrák összeálljanak és közösen fejlesszék az EOSC-t. Ez a folyamat már 2017 óta zajlik, és egyre fontosabb lesz, ahogy közeledünk a 2021-es céldátumhoz.

Ivan Maric szerint „az uniós tagállamok és a társult országok, azáltal, hogy országos szintre emelik az e-infrastruktúrák koordinálását, erős országos e-infrastruktúrákat építenek és eltökélten támogatják a FAIR elveket az adatokat és szolgáltatásokat illetően, fontos lépést tesznek az EOSC sikere felé.”

Magyarország is támogatja az EOSC-t

Dr. Szabó István az EOSC fórumon

Dr. Szabó István, elnökhelyettes, NKFIH

Magyarország az egyike a tagállamoknak, amelyek támogatják az EOSC-t. Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese azt mondta, „Magyarország is a nyílt tudományos hozzáférés irányába indult el, ezért a kezdetektől támogatja az EOSC-t. Azt is várjuk, hogy ettől a magyar kutatók nemzetközi beágyazottsága is erősödik, ráadásul az EOSC nagy teret biztosít az innovációra is.”

Felidézte Magyarország szerepét olyan fontos, az EOSC-hez is hozzájáruló kezdeményezésekben, mint a HRDA, vagy a KIFU és a Debreceni Egyetem szerepe a NI4OS-Europe-ban (Országos Kezdeményezések a Nyílt Tudományért Európában), amelyek hozzájárulnak az EOSC portfóliójának szolgáltatásaihoz.

A kezdeményezések szinkronizálása

Az összehangolás és szinkronizálás kulcsfontosságú az EOSC sikeréhez és irányításához. Az EOSC Governance Board (GB) a tagállamok és a társult országok képviselőiből áll, hogy biztosítsa az EOSC hatékony felügyeletét és implementációját.

Az EOSC-n zajló munkát a 11-tagú EOSC Executive Board irányítja, amelynek tagjai a kutatási és e-infrastrukturális közösségeket képviselik, és az EB nevezi ki őket. Az Executive Board elnökei Karel Luyben (European Association of Universities of Technology – CESAER) és Cathrin Stöver (GÉANT). Mindegyik Executive Board-tag a személyes eredményei alapján érdemelte ki a kinevezését és olyan páneurópai szervezeteket képvisel, amelyek relevánsak az EOSC implementációja szempontjából.

Az EOSC Symposium az EOSC jövőbeli felhasználóit és kedvezményezettjeit hozza össze. Az eseményt közösen szervezi az EOSC Secretariat és más kezdeményezések, mint az EOSC-hub, GEANT, OpenAIRE és PRACE, együttműködve az EOSC Governance Boarddal, Executive Boarddal és a munkacsoportokkal (Architecture, FAIR, Landscape, Rules of Participation, Sustainability). A Symposium biztosítja, hogy a közösség részvételét az EOSC alakításában, az irányító testületek munkájának támogatásában, és hozzájárulnak az EOSC jövőbeli irányának meghatározásához.

Forrás: EOSC Sajtóiroda

Utolsó módosítás: 2019. november 27.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?