A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Csáki Dominika képviselte Magyarországot a 2024. december 4-11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, valamint az azt lezáró Nobel-díj átadási ceremónián és banketten. Dominika az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja, a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia versenyzője, a XXIV. Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciájának első helyezettje.
A Svéd Fiatal Tudósok Szövetsége 1976 óta szervezi meg a fiatal tudósok szemináriumát, amelynek kiemelt célja, hogy a világ minden tájáról érkező, különböző tudományterületeken kiemelkedő eredményeket elért fiatalok bemutatásával inspirálja a tudományok iránt érdeklődő svéd diákokat, továbbá előmozdítsa a résztvevők tudományos pályáját. A Magyar Innovációs Szövetség 2001 óta minden évben delegál egy magyar fiatalt az eseményre. Az idei évben kiváló eredményei elismeréseként Csáki Dominika képviselhette hazánkat, aki különleges halfajták viselkedését kutatja mesterséges intelligencia alkalmazásával. A rendezvényen „Halak jelleme: mélytanulási algoritmusok alkalmazása komplex viselkedésformák non-invazív elemzésére” címen tartott előadást kutatási eredményeiről.
Az idei Nobel-hét keretében Dominika – 22 ifjú tudóstársához hasonlóan - több mint 1000 svéd diák előtt mutathatta be munkáját poszter és előadás formájában. Utóbbit december 6-án videora is vették a Filmstaden Sergel moziban, ahol a fiatalok David Baker, idei kémiai Nobel-díjassal is találkozhattak.
A szeminárium résztvevőinek a friss Nobel-díj nyertesek, többek között Gary Ruvkun és Victor Ambros orvostudományi, Geoffrey Hinton és John J. Hopfield fizikai, valamint David Baker, Demis Hassabis és John Jumper kémiai Nobel-díjasok tartottak előadásokat. Dominika részt vett a Nobel díjasok tiszteletére adott „Nobel Reception” állófogadáson is, és lehetősége volt több kiváló kutatóval (köztük Nobel-díjasokkal is) beszélgetni. Ezt követően december 10-én részt vehetett a Nobel-díj átadási ceremónián, majd az eseménysorozatot záró, a világ legtitkosabb partijának tartott Nobel Nightcap (SNNC) eseményen.
Forrás: Magyar Innovációs Szövetség