A Magyar Innovációs Szövetség meghosszabbított határidővel várja a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára a jelentkezéseket, melynek határideje 2024. december 9., éjfél. A pályázó diákok összesen több mint ötmillió forint ösztöndíjat és költségtérítést kaphatnak, valamint a legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák szintén kiemelt támogatásban részesülnek több 10 millió forint értékben.
Az OTIO-t a Magyar Innovációs Szövetség a Kulturális és Innovációs Minisztériummal, a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársággal, a Nemzeti Innovációs Ügynökséggel és az M5 Csatornával közösen hirdette meg. A verseny a 2024/2025-ös tanévben immár 34. alkalommal nyújt lehetőséget a fiatal feltalálóknak és tudósjelölteknek, hogy bemutassák innovatív ötleteiket, kutatásaikat és fejlesztéseiket.
A 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián 14-19 éves fiatalok indulhatnak önálló projekttel határon innen és túl. 2024. december 9-ig lehet a kidolgozandó vagy megoldandó természettudományi, matematikai, környezetvédelmi ötlet, illetve feladat legfeljebb kétoldalas vázlatával nevezni. Az első fordulóból továbbjutóknak 2025. április 7-ig lesz lehetőségük a projekt részletes kidolgozására. A zsűri értékelésének szempontjai: a téma megközelítésének eredetisége, a kidolgozás alapossága, tudományos értéke; számít az önálló munka, az írásos anyag, ill. a műszaki alkotás vagy modell színvonala, továbbá az eredmények világos értelmezése.
A 2024-24. évre meghirdetett OTIO első 3 helyezett 200.000–500.000 Ft, míg a további 10-15 kiemelt dicséretes pályázó 100.000 Ft jutalomra lesz jogosult, valamint különdíjat kap majd a legsikeresebb határon túli fiatal is. Az első 3 helyezett a felvételi eljárás során plusz pontban részesül a legtöbb egyetemen. Az Olimpián legeredményesebben szereplő 8-10 iskola 800.000–1 millió Ft támogatásban, a legeredményesebb tanárok 600–800 ezer Ft egyszeri elismerésben részesülnek.
A három első helyezett részt vehet az Európa Bajnokságon, az EU Fiatal Tudósok Versenyén, valamint a legjobbak további rangos nemzetközi versenyekre is eljuthatnak pl. az Egyesült Államokban megrendezendő tudományos versenyek világbajnokságára (Regeneron ISEF), azon felül részt vehetnek szakmai utakon, többek között a Nobel-díj átadási ünnepségén is. A verseny részletes felhívása a www.innovacio.hu valamint a www.otio.hu portálon olvasható. Jelentkezni a www.otio.hu/nevezes oldalon lehet.
Forrás: Magyar Innovációs Szövetség