Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekHazai és nemzetközi KFI hírek
Tényleg ott tartunk az önvezetésben, mint az amerikaiak?
2019. április 08.
Módosítás: 2019. április 08.
Olvasási idő: 3 perc
Az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű – jelentette ki Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője.

A miniszter szerdán érkezett ötnapos látogatásra az Egyesült Államokba, azzal a céllal, hogy elmélyítse a kétoldalú tudományos kapcsolatokat és népszerűsítse a magyar innovációt. Elsőként csütörtökön a kaliforniai Szilícium-völgyet kereste fel, ahol magyar és amerikai tudósokkal találkozott, valamint előadást tartott a tekintélyes Berkeley egyetemén és látogatást tett két kutatólaboratóriumban is.

– A fizika történelmével találkoztam, megható volt szembesülni azzal, ami az elmúlt 140 esztendőben történt itt – idézte fel Palkovics László a Berkeley Egyetem lézergyorsító laboratóriumában csütörtökön tett látogatását. Mint elmondta: a laboratóriumban – angol nevének rövidítése: BELLA – 13 Nobel-díjas fizikus dolgozott, és itt készítették el az első lézergyorsítót.

– Ez azért érdekes, mert éppen most fejeződik be a szegedi lézerkutató intézet építése, üzembe helyezése – fűzte hozzá a miniszter.

Magyar kutató is dolgozik az amerikai intézetben

A BELLA-labor egyik munkatársa magyar: Tóth Csaba a lézerfizika és kvantumelektronika szakértője, akivel Palkovics László találkozott is. A tárcavezető még hat másik magyar tudóssal folytatott eszmecserét. Valamennyien tagjai az Egyesült Államok Szilícium-völgyi Innovációs és Tudományos Társaságának, amelyet a San Francisco térségében tevékenykedő magyar tudósok, mérnökök, orvosok és innovációs szakemberek hoztak létre 2018 júniusában.

Palkovics László elmondta: a társaság küldetése a magyar tudósok kapcsolattartásának elősegítése, közös projektek megkönnyítése, a magyarországi és amerikai tudományos műhelyek közötti kapcsolatok fejlesztése. A miniszter kivált fontosnak mondta a találkozást a társaság szakembereivel, mert – mint hangsúlyozta – sokat tesznek a magyarországi kutatókért.

– Magyar kutatókat hívnak ide, Kaliforniába, hogy megismerkedjenek a startup-kultúrával és azzal, hogyan működnek ezek a rendszerek – fogalmazott a tárcavezető.

Magyar önvezető eredményekről tartott előadást

Palkovics László csütörtökön előadást tartott a Berkeley Egyetemen, ahol – az egyetem meghívására – részt vett a magyarországi önvezető autók gyártásáról és teszteléséről rendezett szimpóziumon.

– A zalaegerszegi tesztpályával a világon egyedülálló, a jövő közlekedését és technológiáját alapjaiban meghatározó infrastruktúra épül Magyarországon – hangsúlyozta a hallgatóság – szakemberek, egyetemi oktatók és hallgatók – előtt. Az előadás után így fogalmazott: "be tudtuk mutatni, hogy az önjáró járműrendszerek kutatása és fejlesztése Magyarországon az amerikaiéval egyenértékű".

Atomerőművek kiégett fűtőelemeiről fognak kutatni

Pénteken Palkovics László jelentlétében a Kalifornia Egyetem Irvine-ban lévő kutatóközpontjában együttműködési megállapodást írnak alá a szegedi, az Irvine-i és egy párizsi egyetem között. A közös kutatások arra irányulnak, hogyan lehet az atomerőmű kiégett fűtőelemeit gyorsan lebontani. A kutatásban a szegedi ELI Alps lézerlaboratórium vesz részt.

Los Angelesből Palkovics László Bostonba utazik, ahol szintén egyetemi kutatókkal, tudósklubok képviselőivel, üzletemberekkel találkozik.

Forrás: autopro.hu

Utolsó módosítás: 2019. április 08.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?