Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekRendezvényekHazai és nemzetközi rendezvények
TINLAB-nyitókonferencia az ELTE-n (2021. június 30.)
2021. június 24.
Módosítás: 2022. május 31.
Olvasási idő: 2 perc
Az ELTE Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) nyitórendezvényére az ELTE Innovációs Nap keretében kerül sor online formában, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A rendezvény időpontja: 2021. június 30. szerda 09:00 – 11:30

A nap során szó lesz a projekt céljairól és a már elért eredményeiről. A rendezvényen a konzorciumvezető egyetem mellett a projekt minden partnere részt vesz, ki-ki az általa koordinált terület bemutatásával.

A konferencia résztvevői betekintést nyernek a Társadalmi Innovációs Fehér Könyv érdekességeibe, megismerhetik a TINLAB KFI tevékenységének és partneri együttműködésének kereteit, sőt az első társadalmi innovációs felmérés eredményeit is!

A hagyományos ELTE Innovációs Napon a TINLAB bemutatkozása mellett átadják az ELTE Innovatív Kutatója, illetve az Innovatív Hallgatói Ötletpályázat díjakat az elmúlt év legkiemelkedőbb kutatói és hallgatói számára.

PROGRAMTERV

9.00 - 9.05 Megnyitó - Dr. Borhy László rektor (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
9.05 - 9.40 ELTE Innovatív Kutatója Díj és Innovatív Hallgatói Ötletpályázat díjak átadása és a díjazottak rövid bemutatkozása

TINLAB bemutatkozó rendezvény

9.40 - 10.00 Köszöntők

  • Dr. Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár (Innovációs és Technológiai Minisztérium)
  • Dr. Szabó István elnökhelyettes (Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal)
  • Dr. Darázs Lénárd rektorhelyettes, konzorciumvezető (Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium – ELTE)

10.00 - 11.30 Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium eredményeinek bemutatása

  • A TINLAB első évi eredményeinek összefoglalása – ELTE, Magyar Dániel
  • Társadalmi Innovációs Fehér Könyv bemutatása – Miskolci Egyetem, Dr. Olajos István
  • Társadalmi Innovációs felmérés eredményeinek bemutatása – Pannon Egyetem, Dr. Máhr Tivadar
  • A TINLAB KFI tevékenységének és partneri együttműködésének keretei – Hárfa Alapítvány, Kiss Gábor

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet követően a résztvevőknek elküldjük a megtekintéshez szükséges linket! Részvételi szándékát kérjük, 2021. június 29-ig szíveskedjen jelezni az alábbi regisztrációs linken keresztül:
https://forms.gle/YFdHpoWeZSvgkDzc6

Utolsó módosítás: 2022. május 31.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?