Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
6 milliárd forintnyi új pályázat segíti a magyar szereplők bekapcsolódását a nemzetközi kutatási és innovációs projektekbe
2023. október 09.
Módosítás: 2023. október 09.
Olvasási idő: 3 perc
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal célzott finanszírozással, valamint szakértői szolgáltatásokkal is segíti a magyar kutatókat, kutatóintézményeket és innovatív vállalkozásokat, hogy egyre intenzívebben bekapcsolódhassanak a nemzetközi együttműködésekbe.

Idén 6 milliárd forint keretösszegből támogathatóak a kétoldalú tudományos és technológiai felhívások vagy Horizont Európa és egyéb rásegítő pályázatok, emellett a Kormányzati Önerő Alapban további 5 milliárd forint szolgál arra, hogy az EU által hátrányosan megkülönböztetett felsőoktatási intézmények továbbra is benne maradjanak a nemzetközi vérkeringésben.

Az Európai Innovációs Eredménytábla legfrissebb adatai szerint Magyarország a feltörekvő innovátorok között szintet lépett, immár az Európai Unió középmezőnyébe tartozik, de stratégiai célunk, hogy az évtized végéig bekerüljünk az élbolyba, Európa 10 legerősebb innovátor országa közé. A versenyképesség növelése érdekében ösztönözni kell a kutatói és a piaci szféra értékteremtő együttműködését, a hazai szereplők hálózatosodását és nemzetközi integrációját. Ebben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) minden rendelkezésre álló eszközzel, gyakorlati, szakmai és pénzügyi támogatással segíti a szereplőket.

Idén a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) összesen 6,1 milliárd forint hazai forrás biztosítja az olyan pályázatok támogatását, amelyek magyar szereplők nemzetközi projektekbe való bekapcsolódását célozzák. Egy részük a Horizont Európa projektekben és más közös finanszírozású kezdeményezésekben, partnerségekben való részvételt segíti elő a konzorciumépítés támogatásával vagy a szükséges hazai forrás biztosításával. Más részük a kutatói mobilitást és konkrét kutatás-fejlesztési projekteket ösztönöz kétoldalú tudományos és technológiai együttműködések keretében (Magyarországnak jelenleg 37 országgal van ilyen megállapodása), vagy költséges nemzetközi kutatási infrastruktúrák használatát teszi lehetővé a magyar kutatók részére. Az elmúlt hetekben több ilyen nemzetközi vonatkozású pályázati felhívás került meghirdetésre vagy újranyitásra, valamint korábbi hasonló célú pályázatok támogató döntései is megszülettek.

Kutatóink és innovatív vállalkozásaink nemzetközi megmérettetéséhez a hétéves Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram minden eddiginél nagyobb lehetőséget és kiváló terepet ad: pályázati versenyben közvetlen forrást nyújt a bekapcsolódáshoz, mégpedig az EU korábbi keretprogramjainál jóval nagyobb, 95 milliárd eurós költségvetésből. Az előző hétéves keretprogramban a magyar szervezetek 1479 sikeres pályázati részvétellel mintegy 367 millió euró támogatáshoz jutottak a Horizont 2020 pályázatain, ám ez csupán 0,6%-át jelenti a program teljes költségvetésének. „Közös cél, hogy ezt a teljesítményt megsokszorozzuk. Azt szeretnénk és mindent meg teszünk érte, hogy Magyarország ebből a tortából az eddiginél jóval nagyobb, az ország népességével arányos szeletet hasítson ki, és a magyar szereplők jelentősen tudatosabb, módszeres pályázással a teljes költségvetés legalább 2,18 százalékát elnyerjék a keretprogram felhívásain. Ehhez legfőképpen arra van szükség, hogy növeljük a magyar szervezetek pályázói kedvét és sikerességét” – hangsúlyozta Dr. Lengyel László, az NKFI Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettese. Hozzátette, hogy az NKFI Hivatal a keretprogram hazai koordinátoraként kulcsszerepet játszik ebben: kiváló szakemberekből álló nemzeti kapcsolattartó-hálózatot működtet, a lehetőségek bemutatására folyamatosan frissített Horizont Európa portált üzemeltet, tájékoztató kampányokat indít, információs napokat tart, a pályázói kompetenciák fejlesztésére pedig személyre szabott konzultációkat, térítésmentes tréningeket, mentorálást szervez.

Kiemelt feladat a hazai modellváltott felsőoktatási intézmények támogatása, mert őket jelenleg az Európai Bizottság diszkriminatív döntése gátolja a nemzetközi részvételben. A hátrányos megkülönböztetés ellenére kulcskérdés, hogy a kutatók és hallgatók bent maradjanak az együttműködésekben. Az NKFI Hivatal honlapján új, közvetlen információs csatorna, a Horizont Jogsegély segíti az érintett intézmények naprakész tájékozódását és az egyedi ügyek kezelését, a nemzetközi konzorciumokban való részvételt pedig – a svájci és brit gyakorlathoz hasonlóan – az NKFI Alapból 2023 márciusában 5 milliárd forint keretösszeggel létrehozott Kormányzati Önerő Alap finanszírozza.

Utolsó módosítás: 2023. október 09.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?