Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
60. Közgazdász-vándorgyűlés
2022. október 07.
Módosítás: 2022. október 07.
Olvasási idő: 1 perc
A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) idén hatvanadik alkalommal szervezte meg közgazdász-vándorgyűlését, melynek helyszíne ezúttal a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja volt.

A két nap során három plenáris ülésre és huszonhét, tematikus kerekasztal beszélgetésre került sor, összesen százhatvan előadó részvételével. A rendezvény programját a helyszínen hatszáz fő kísérte figyelemmel, az online közönség létszáma pedig megközelítette a kilencezer főt.

Az NKFI Hivatalt Szabó István tudományos és nemzetközi elnökhelyettes képviselte az Innovációs sikerfeltételek a kis- és közepes vállalkozások körében című szekcióban, melynek bevezető előadását Csáth Magdolna egyetemi tanár, az MKT Versenyképességi és Informatikai Szakosztályainak elnökségi tagja, a Nemzeti Versenyképességi Tanács korábbi tagja tartotta. Az előadást követő szakmai eszmecserében Csáth Magdolna és Szabó István mellett Megyeri Péter, a prémium kategóriába sorolható íróeszközöket gyártó Etelburg társtulajdonosa, illetve Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója vettek részt.

A szakmai eszmecsere kiindulópontja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Csáth Magdolna vezetésével zajló, a magyarországi kis- és közepes vállalkozások innovációjának sikerfeltételeit vizsgáló kutatás volt, melynek eddig eredményeit ismertette a kutatásvezető a szekciót indító előadásban. A beszélgetés résztvevői az előadás során felvetett kérdésekre és kihívásokra igyekeztek válaszokat találni.

Az előadás és a beszélgetés megtekinthető a Magyar Közgazdasági Társaság YouTube csatornáján.

Utolsó módosítás: 2022. október 07.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?