Mivel foglalkozik a KFI ökoszisztéma fejlesztése elnevezésű uniós projekt?
A kérdést hónapról hónapra feltesszük egy szakterületi vezetőnek. A célunk az, hogy több szempontból is megismertessük azt a projektet, amelynek a hivatal ezúttal nem kiírója, hanem kedvezményezettje.

Az innovációt „begyújtó” ötlet sokszor úgy és akkor érkezik, amikor képesek vagyunk a „dobozon kívül” is gondolkodni, megszokott sablonjainkat elhagyni. Az elnökhelyettessel folytatott beszélgetés éppen így alakult. Panelek és a hagyományos kérdezz-felelek helyett új gondolatok és újabb kérdések születtek.

Kezdhetjük asszociációkkal?

Rendben.

Innováció.

Valami újat, hasznosat csinálni.

Reggeli kávé.

Kiülök a teraszra.

Tervek.

Azért van terv, hogy legyen mit megváltoztatni. Minden tevékenységnek akkor van értelme, ha egy korábban rögzített cél elérését szolgálja.

Cél.

Valami, amit szeretnék elérni.

Akadály.

Lehetőség. Úgy értem, ha megoldod, akkor tanulsz belőle valamit magadról vagy a folyamatról.

Kudarc.

Az nem is kudarc. Ha nem tudod megvalósítani, amit elterveztél, akkor valami még hiányzik hozzá. Vagy magadon kell dolgoznod, vagy az eszközeidet kell megteremtened. Ha nagyon szeretnél valamit elérni, akkor sok időt töltesz vele, így előbb-utóbb ki fogod találni, hogyan tudod megoldani. Van, amibe több évet kell belefektetni.

Maradjunk ezen a tengelyen. Ön szerint manapság egy vállalkozásnak mennyi idő áll a rendelkezésére ahhoz, hogy innováljon, fejlődjön, hálózatot építsen? Van ugyanannyi ideje, mint például tíz évvel ezelőtt?

Nyilván meg kell élni, fenn kell maradni, ez az elsődleges. Ezen túl viszont nem az a legfontosabb, hogy rövid idő alatt minél több pénzt csináljon egy vállalkozás, hanem az, hogy keressen valamilyen ügyet, és azt akarja megoldani. Ha fontosnak tartja, időt szán rá. Márpedig, ha időt szentelünk valamire, akkor abban előbb-utóbb jók is leszünk.

Ez már a Maslow-piramis teteje? Az önmegvalósítás, vagy az önmagamnál is fontosabb, társadalmilag hasznos ügy megfogalmazása?

Egyáltalán nem!

Meg kell vizsgálni, hogy mi a hasznosabb: végezni a dolgunkat heti negyven, időnként több órában, vagy kiszakítani ebből egy kis időt, és távlatokban gondolkodni. Előfordulhat, hogy olyankor érkezik egy ötlet, amelynek révén kétszer-háromszor hatékonyabban lehet dolgozni.

A haszon sem feltétlenül pénzben mérhető. Ma megpróbálunk mindent pénzben értékelni, de az mindenki számára világos, hogy egyszerre csak egy vacsorát lehet megenni, egyszerre csak egy autót lehet vezetni.

Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy a pénz objektív mérőszáma a sikernek, és a fejlődés eredménye is pénzben mérhető.

Volt idő, amikor a társaimmal mi is abban gondolkodtunk, hogy hogyan növekedjen a vállalkozásunk tovább. Mindig a növekedés mellett döntöttünk, évről évre több ügyfelet, több munkatársat akartunk. Ellenben van olyan volt évfolyamtársam, aki azt tartotta szem előtt, hogy megmaradjanak huszonöten. Így hetente van két napja önmagára, tud fejlődni, termelnek annyit, amennyi bőven elegendő, nem áldozza magát és az idejét a befektetőkre, növekedési problémákra. Egyensúlyban van.

Nem áll szándékomban vitatkozni ezzel, de a közgondolkodásban mégis a növekedés, gyarapodás áll a fókuszban. Vagy ez vállalkozói kultúra kérdése?

Talán ez emberi kultúra kérdése. Emberi attitűd, hogy észreveszed-e, mi az, ami már elég jó.

Egy felmérésben megkérdezték az embereket, hogy mekkora árbevétellel lennének elégedettek. Mindenki annak a dupláját mondta, mint amennyivel adott időben rendelkezett. Akinek száz egysége volt, az kétszázat akart, a kétszázas négyszázat és így tovább. Akkor mennyi az elegendő?

Ha már emberi kérdés: nem arra vagyunk kódolva, hogy mindig meghaladjuk önmagunkat?

Szerintem bölcsebb dolog észrevenni, hogy van az „elég jó” kategória. Ha ez megvan, talán meg is lehet nyugodni.

Mi most mégis egy hivatalban ülünk, egy projekt apropóján beszélgetünk, amelynek a küldetése arról szól, hogy legyenek innovatív vállalkozások, alakuljanak belőlük hálózatok, ezek az ökoszisztémák erősödjenek, fejlődjenek. Legyenek közösségi felületek, amelyek mindezt támogatják. Kiben bízzon, mitől lesz sikeres az a vállalkozó, amelyik, az elhangzottak értelmében, egyszer csak elengedi a folyamatot?

Ha a maga területén elvégzett mindent, ami tőle telik, a többi már nem rajta múlik. Van, amire van ráhatásunk, és van, amire nincs.

Visszatérek a kérdésre: mégis mitől lesz sikeres egy cég?

Az emberektől. Ez nem pogácsarecept, amelyet követni kell, és ugyanazt az eredményt hozza.

Pedig azt gondoltam, itt a sikerreceptet is megtudom.

Az emberen múlik. Akár kicsi, akár nagy, akár magán- akár állami cég. Az ember tulajdonképpen egy algoritmus-gyűjtemény. Meg erkölcsgyűjtemény, aki bizonyos ügyekért felel. Ő a szűrő, aki eldönti, hogy mit enged meg, mit nem. Azért tesznek vezető pozícióba egy embert, mert megbíznak benne. Bíznak az értékítéletében, a tapasztalataiban, az a feladata, hogy érvényesítse azokat a szűrőket, amelyek alapján ő működik. Éppen ezért nincs olyan szabály, amelyet követve garantált a siker. Van viszont jó pár olyan helyzet, amikor hiába végzed jól a munkádat, nem sikerül elérned a célt. Ilyenkor fontos, hogy legyenek olyan kollégáid, akikben megbízhatsz, akik tudják a dolgukat.

A projekt keretében folytatott eddigi konzultációkon, amelyek a vállalkozások működését vizsgálják, kulcspozícióban, dobogós helyen szerepelt a bizalom.

Mert ebből van hiány.

Jóval kézzelfoghatóbb, elemekre bontható rendszerekre, modellekre számítottunk akkor, amikor azt kutattuk, mitől működhetnek jól a vállalkozói ökoszisztémák. Ha tanácsadó lennék, talán szokatlan lenne, ha azt mondanám a hozzám forduló vállalkozónak, hogy a siker receptje a bizalom. Mást várnának tőlem.

Márpedig, akkor lehet elkezdeni egyeztetéseket, belevágni fejlesztésekbe, ha megvan a bizalom. Ha tudod, hogy senki sem fogja megtorolni az első hibádat, hiszen tíz dologból legalább kettő nem fog sikerülni. Ha nem bízol a hátteredben, és benned sem bízik a hátországod, akkor előbb-utóbb próbálkozni sem fogsz.

A bizalmat viszont nem tudod pénzért megvenni, ahhoz idő kell. Ahhoz, hogy a munkatárs, befektető, tulajdonos valakiben megbízzon, ahhoz időt kell eltölteni egymással.

Felgyorsult a világ, már a változások is egyre gyorsabban követik egymást, éppen az idő az, amiből nincsen elég.

De van. Olyanokkal kell vállalkozni, akikkel együtt jártál iskolába, akiknek láttad a működését akkor, amikor még nem volt rá szükséged, akiket ismersz. Ha két ember egymás mellett dolgozik, és azt látják, hogy a másik mindent megtesz, mindent beletesz a munkájába, akkor ebből később lehet egy jó üzleti kapcsolat is. Ezért mondtam, hogy megéri minden tőlünk telhetőt beletenni a folyamatba, nem tudhatjuk, később az miként térül meg. Ha megvan a bizalom, meglesz a nyugalom is.

Feltételezi, hogy az emberek ennyire önreflexívek?

Mindenkinek van olyan munka- vagy életterülete, amelyben kényszeres, olyan értelemben, hogy azt jól akarja csinálni. Azért akarja jól csinálni, mert attól fogja jól érezni magát.

Hogyan lehet jól működő, hatékony csapatot szervezni mindehhez?

Gary Chapman öt szeretetnyelvének analógiájára: mindenkit másképp lehet motiválni. Van, akit pénzzel, van, akit külföldi utazások lehetőségével, van, aki szeret szerepelni, előadni, van, aki publikálni akar.

Ismét az emberi tényezőkről beszélünk. Sehol egy szuperötlet, egy biztos menetrend. Pedig sokan éppen abból csinálnak üzletet, hogy sikerrecepteket árulnak.

Az éppen olyan, mint egy kólaautomata. Bedobáljuk a kétszázasokat, és mindig ugyanolyan terméket ad ki. Beszéltünk viszont az akadályokról. Ha megoldunk valamit, elhárítunk egy akadályt, akkor az valószínűleg működő modell. A saját jó megoldásunkra már építhető egy szolgáltatást, vagyis azt végzed el másoknak, amit megoldottál magadnál.

Az emberek nagy része nem képes arra, hogy megszervezze maga körül a világot. Talán harminc százalékon múlik, hogy működjenek az intézmények, közművek, kórházak, a rendvédelem, közlekedés, egyéb. Ha ez így van, akkor valószínűleg ez az arány igaz a vállalkozásokra is. Ettől még lehet valaki kiváló kárpitos, asztalos, villanyszerelő, de nem biztos, hogy alkalmas arra, hogy összefogjon egy húsz fős céget, hálózatot építsen.

Ha a vállalkozó mégis partnert keresne az ötleteihez, milyen platformon találhat ehhez társat?

Személyes találkozások alkalmával.

A projekt egy olyan közösségi felület megteremtésén is dolgozik, amely hazai és nemzetközi színteret nyit a virtuális világban…

Erre is szükség van. Nem mindent a saját bőrödön kell megtapasztalnod, az is hasznos, ha hiteles emberek osztják meg a tudásukat. A nagy számok törvénye alapján, ha mersz kérdezni, érdeklődni, és ezt csinálod folyamatosan, akkor előbb-utóbb képes leszel belekezdeni szuper dolgokba.

A projekt éppen ezt a folyamatot hivatott támogatni. Ön szerint mi a legfontosabb teendő?

A tanítás. Nézzük például a Nemzeti Innovációs Ügynökség és a TTC-k együttműködését, ez egy jó modell. Hétről hétre együtt haladnak, megvizsgálják, adott szakaszban mire van szükség, esetleg tréningre, coachingra, egyéni fejlesztésre, és ez határozza meg a továbbiakat.

Ez a fajta együtt haladás egy vállalkozásnak is sokat segíthet, hiszen nem azt mondjuk, hogy itt van tizenkét kurzus, végezd el, hanem folyamatosan kísérjük, mai szóhasználattal coachingoljuk őket.

Mit gondol, milyen találmányra lenne legnagyobb szüksége az emberiségnek?

Nyugalomra. Megelégedettségre. Ezzel ellentétben, ha reggel felkelsz, már azon gondolkozol, mi lesz veled, mi lesz a családoddal, mik a teendőid, és azt gondolod, ha véget ér a nap, a teendők sokasága, akkor nyugodt leszel. Ismerős az az érzés, hogy ha reggel kilencig nem csináltál semmit, akkor haszontalannak érzed magad? Mintha sprinteket futnánk, mindenki ideges, hogy nem tart ott, ahol tartania kellene. Azért sprintelünk, hogy hatvan-hetven év múlva vissza tudjuk nézni, és azt tudjuk mondani, hogy „ezt megcsináltuk”. Helyette rohangálhatunk nyugodtan is.

A sikerrecept: szerencse, bizalom, ötlet. Tegyél meg mindent, ami rajtad múlik, és a szerencséd kiforogja magát.