Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Gömböccel jutalmazták az ország legokosabb diákjait
2020. október 02.
Módosítás: 2020. október 02.
Olvasási idő: 2 perc
Pácsonyi Péter, Kapdos Ádám és Nagy Márton nemcsak az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt (OKTV) nyerték meg, hanem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elismeréseként különdíjban is részesültek. Országosan kiemelkedő versenyeredményük mellett ők a világhírű magyar találmányból, a Gömböcből is hazavihettek egyet-egyet. „Ez a különleges tárgy arra emlékezeti majd őket, hogy legyenek bátrak, és merjenek nagyot álmodni” – jelentette ki az NKFIH elnökhelyettese, dr. Szabó István.

Idén a koronavírus járvány komoly kihívás elé állította a diákokat, amit nehezített az, hogy az Oktatási Hivatal által szervezett OKTV-n előre nem tervezett és látható módon elmaradt a harmadik forduló, és az első két forduló eredményei alapján hirdettek eredményt, azaz helyezéseket.

„Önmagában érték, ha valaki elindul egy ilyen komoly versenyen, de azt, aki az egész ország legjobbjai között ilyen komoly eredményt képes elérni, mi is mindenképp támogatni szeretnénk. Az elmúlt tíz évben egyre több külföldi vállalkozás jött Magyarországra azért, hogy kiváló kutatókat, fejlesztőket találjon. Nálunk erőteljes utánpótlást találnak olyan szakemberekből, akikkel a jövőben még nagyobb sikereket érhetnek el. Ez egy hatalmas kincs, amire mindannyian büszkék lehetünk” - mondta az elnökhelyettes.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal azon dolgozik, hogy a diákok már a kezdetektől minden támogatást megkapjanak a sikerig vezető úton. Ezért is hirdetik meg minden évben (2020-ban már harmadik alkalommal) a felsőoktatásba belépő tehetséges középiskolásoknak szóló „Tehetséggel fel!” ösztöndíjat az Új Nemzeti Kiválóság Program keretein belül, az OKTV-helyezetteknek most átadott különdíjak ezt is jelképezik. A programban nyertes pályázók a dicsőségen túl havi nettó 100 ezer forintot kapnak, ami azt segíti, hogy a középiskolai tudásukra építve még komolyabban kezdjenek el kutatni az egyetemen. Ebből a pénzből ehhez eszközöket, tankönyveket vásárolhatnak, de akár nemzetközi konferenciákon, továbbképzéseken is részt vehetnek. Emellett kapcsolati tőkét is biztosítanak nekik: összekötik őket olyan mentorokkal, oktatókkal, akik a kutatásban sokat segíthetnek egy még a pályája elején járó fiatalnak.

OKTV dijatadó

Utolsó módosítás: 2020. október 02.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?