Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Holográfia az orvosi oktatásban, Mesterséges Intelligencia a rehabilitációban és klímasemleges műtrágya témában indulnak útnak a legsikeresebb magyar egyetemi startupok
2023. július 21.
Módosítás: 2023. július 24.
Olvasási idő: 4 perc
A Hungarian Startup University Program (HSUP) legjobb projektjei DemoDay-en mutatkoztak be

Budapest, 2023. július 14. – 20 egyetemi startup csapat mutatkozott be a 2023-as tanévet záró HSUP DemoDay-en, 2023. július 12-én Kápolnásnyéken. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett két féléves oktatáson mintegy 4000 hallgató vett rész.  A szerdai bemutatkozáshoz 194 ötletből választották ki a legjobb csapatokat, akik befektetőkből álló szakmai zsűri előtt prezentálták az innovációs vállalkozási ötleteiket.

A Hungarian Startup University Program 2020-ban indult azzal a céllal, hogy megismertesse a hazai egyetemistákkal a modern vállalkozói szemléletet, valamint bevezesse őket az innováció és a startupok világába. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett program egy online (desktop és mobilapp) platformon keresztül teszi elérhetővé a tananyagokat, illetve a feladatokat, amelyek alapján a legjobb csapatok DemoDay-eken keresztül mutatkoznak be.

“A Hungarian Startup University Program egyrészt olyan elméleti és gyakorlati tudást ad az egyetemi hallgatóknak, amellyel álmaikat innovatív ötletekké, kiforrott projektté alakíthatják, másrészt a legjobbaknak befektetői kapcsolatokat is kínál, így az ötletek valódi termékké, szolgáltatássá alakulhatnak.” - mondta köszöntőjében Kun Zsuzsanna, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója. Az Ügynökség célja az, hogy a fiatalokat felkészítse a piaci kihívásokra és lehetőségekre, hogy magabiztosan lépjenek az üzleti világba.

A Demo Day eseményen a csapatok pitchek formájában prezentálták innovatív ötleteiket a tízfős, befektetésekben is tapasztalt szakmai zsűri előtt: A Csiszár Dénes, az EIT Digital startup üzletfejlesztési vezetője és a Hungarian Business Angel Network elnökségi tagja, Fehérvári Péter, a TECHTRA Zrt. Tudás-, és Technológiatranszfer divízióvezetője, Hild Imre, a Digital Factory vezérigazgatója, Khader Attila, a Startup Campus befektetési igazgatója, Langmár Péter, a STRT Holding Zrt. befektetési igazgatója, Macher Péter, a Vespucci Partners Zrt. társalapítója, Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding Nyrt. igazgatósági elnöke, Varga-Tarr Sándor, a Hiventures Zrt. befektetési igazgatója, Verő Barbara, a Future Proof Consulting vezérigazgatója és Wohlmuth Máté, a Coding Sans Zrt. vezérigazgatója.

A zsűri a prezentációk után szakmai felajánlásokkal segítette az ötletek megvalósítását. A legtöbb felajánlást idén a Zöld Műtrágya csapata kapta, akik a földgáz elérhetősége és ára körül kialakult, műtrágyához való hozzáférés nehézségére nyújtanak megoldást. A csapat egy klímasemleges terméket fejlesztett ki, ami képes lehet versenyképes áron, biogazdálkodók által is felhasználható módon belépni a nitrogén-pótló termékek piacára. Szintén népszerű volt a zsűri szemében a HoloSapiens (a kiterjesztett és kevert valósággal segíti az orvosi oktatás színvonalát), valamint a RelectroTrech (mesterséges intelligencia és modern szenzorok segítségével teszi hatékonyabbá a térdízületi rehabilitációt). A tüdő rugalmasságát kihasználó diagnosztikai eszközt fejlesztő Fermito, és a szőlőültetvények állapotát drónnal felmérő Assu is rengeteg pozitív visszajelzést kapott a zsűritől.

A Demo Day-el azonban a HSUP számára csak az idei tanév zárult le, az EFOTT fesztivál keretében a HSUP startup programokkal és inspiráló előadásokkal várja az érdeklődőket az EFOTT UNIversum HSUP dómban. Az érdeklődők olyan sikertörténetekkel találkozhatnak, mint a ReFilamer> (akik a HSUP-ban indultak és sikeres startup vállalkozássá váltak), vagy a Voovo (amely hatékonyabb tanulást segíti).

Bővebben a Hungarian Startup University Programról

A HSUP immár 3 éve futó digitális oktatási program, amelynek célja, hogy megismertesse a hazai egyetemistákkal a modern vállalkozói szemléletet, bevezesse őket az innováció és a startupok világába. Az elmúlt években több mint tízezer hallgató vett részt a programban, 460 innovatív hallgatói projekt került ki a mára már 31 egyetemen elérhető oktatási platformról.
A gyakorlati képzést országszerte 82 mentor segíti, a HSUP a 2. leggyakrabban használt applikáció edukáció kategóriában.

A HSUP program során az egyetemisták az I. félévben megismerkedtek az innovatív gondolkodással és a startup világával. Az első félév végén a hallgatók prezentálták vállalkozási ötleteiket egy onepager formájában, amelyeket az innovációban jártas szakemberekből álló testület bírál. A II. félévben a hallgatók gyakorlati tudást szereznek vállalkozásépítés terén és mentorok segítségével valósítják meg ötleteiket. Ebben a fázisban a hallgatók havi ösztöndíjban is részesültek.

Bővebben a Nemzeti Innovációs Ügynökségről

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a hazai innovációs ökoszisztémában egy meghatározó jelentőségű, katalizáló szerepet betöltő, az innovatív ötleteket azok megszületésétől a piaci hasznosításig végigkísérni és támogatni képes, rugalmas szervezet, amely az innováció- és tudománypolitika területen felhasznált források gazdasági és társadalmi hasznosítása biztosításának első számú letéteményese lehet.

A Neumann János Program alapján 2023.július 1-én létrejött (korábban Express Innovation Agency) szervezet legfontosabb funkciói:

  1. Az innovációs ökoszisztéma dinamizálása
  2. Mérés, monitoring, hatásértékelés a KFI területén
  3. Innovációs kultúra elterjesztése
  4. Kiemelt innovációs projektek (mint például a HSUP, vagy a Diáklabor programok)

Forrás: Nemzeti Innovációs Ügynökség

HSUP Demo Day 2023
20 egyetemi startup csapat mutatkozott be a 2023-as tanévet záró HSUP DemoDay-en, 2023. július 12-én Kápolnásnyéken.
Utolsó módosítás: 2023. július 24.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?