Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Ifjúsági nagykövetet keresünk!
Ifjúsági nagykövetet keresünk!
2020. november 13.
Módosítás: 2020. november 13.
Olvasási idő: 6 perc

Érdekel a tudomány és az innováció? Szívesen lennél ifjúsági nagykövet, és foglalkoznál közösségi médiával?

Éppen téged keresünk!

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyílt pályázatot hirdet olyan fiatalok számára, akik jártasak a közösségi médiák használatában, és képes saját kortársaikat megszólítani.

A jelentkezők közül 1 pályázót választunk ki, akivel 1 éves szerződést kötünk, hogy az NKFI Hivatal ifjúsági nagyköveteként mutassa be az NKFI Hivatal programjait és az azokhoz kapcsolódó ifjúsági, tudományos és innovációs tevékenységeket.

Az NKFI Hivatal minden segítséget megad a kiválasztott pályázónak a feladatai elvégzéséhez. Amit elvárunk, az az elkötelezettség a tudomány és az innováció iránt idő- és energiaráfordításban egyaránt.

Feladataid ifjúsági nagykövetként:

  • az NKFI Hivatal által koordinált, a 18–21 éves korosztályt célzó programokhoz kapcsolódó közösségimédia-tartalmak gyártása;
  • a programtartalmak megosztása előre meghatározott Facebook-csoportokban (ifjúsági, tudományos és startup-témájú csoportok), az Instagram és TikTok közösségi hálózatokon;
  • az NKFI Hivatal célzott korcsoportnak (is) szóló rendezvényein való megjelenés;
  • az NKFI Hivatal által meghatározott programok brandépítése;
  • előzetes egyeztetés alapján részvétel a Megbízó által szervezett szakmai megbeszéléseken, konzultációkon;
  • kapcsolattartás az NKFI Hivatal programjainak megvalósításában közreműködő munkatársakkal.

Amit kínálunk:

  • határozott idejű, 1 éves megbízási szerződés és árajánlat szerinti díjazás;
  • felkészítés és mentorálás;
  • kölcsönös brandépítés.

A jelentkezés feltételei:

  • 18-21 éves korosztályú jelentkező;
  • büntetlen előélet;
  • magyar állampolgárság;
  • tanulói, vagy hallgatói jogviszony megléte.

A jelentkezés határideje: a pályázat beadási határideje 2020. november 27. péntek 12.00 óra

Jelentkezés menete:

  1. Készítsd el a saját önéletrajzodat az alapján, hogy milyen tevékenységeket végeztél tudósként, innovátorként vagy pedig influencerként.
  2. A lentebb található „első körös értékelési szempontok” alapján gyűjtsd össze azokat a dokumentumokat, amik igazolják a pontjaidat. (pl. innovációs vagy tudományos versenyeredmény/ résztvevő oklevél másolata stb.) Ezeknek a scannelt példányait kell elküldened nekünk.
    A scannelt másolatok közül csak az olvasható példányokat fogadjuk el.
  3. A weboldalon és az itt található jelentkezési lapot gépelve töltsd ki, írd alá, majd az első körös értékelési szempontokhoz szükséges dokumentumok másolatait és az önéletrajzodat tartalmazó leveledet küldd el az attila.suba@nkfih.gov.hu címre.
    A személyes okmányokat (személyi igazolvány, diákigazolvány, lakcímkártya) csak a szóbeli meghallgatáson kérjük bemutatásra.
    A büntetlen előélet igazolására szolgáló erkölcsi bizonyítványt csak a szerződéskötéshez szükséges benyújtani a nyertes pályázónak.
    A jelentkezéshez bruttó árajánlat megadása szükséges, amelyet a jelentkezési lap megadott felületén tehetsz meg.
    A bruttó árajánlat (jogviszony jellege: megbízási díj) kiszámításához a következő weboldal nyújthat segítséget: https://www.berkalkulator-2.hu/
    Amennyiben lemaradt valamelyik csatolmányod a jelentkezésnél, utólagos hiánypótlásra van lehetőség a jelentkezés határidejéig, tehát 2020.november 27. 12:00 óráig.
  4. Az elküldött dokumentumok és a megadott árajánlatod alapján kiszámítjuk a pontjaidat.
    A 3 legtöbb pontot elért pályázót behívjuk egy szóbeli meghallgatásra, amit szintén pontozni fogunk.
    A 3 legtöbb pontot elért pályázót november 30-ig kiértesítjük.
    A szóbeli meghallgatás időpontja: 2020.december 2. (szerda)
    A meghallgatás helyszíne: 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
  5. A meghallgatáshoz hozd magaddal a személyes okmányaidat (személyi igazolvány, diákigazolvány, lakcímkártya) és minden olyan információt, ami bizonyító erejű lehet. (pl. közszereplésről fotó vagy weboldalról screenshot stb.)
    A meghallgatás témaköreit lentebb találhatod.
  6. A meghallgatás után összesítjük a behívottak pontjait, majd a táblázatok alapján a legtöbb pontot elért pályázót 2020.december 4-ig kiértesítjük, akivel azután szerződést kötünk és indulhat is a közös munka.

Első körös értékelési szempontok:

  • Államilag elismert nyelvvizsga: nyelvvizsga másolata,
  • Innovációs vagy tudományos versenyen való részvétel: oklevél másolata,
  • Innovációs vagy tudományos versenydíjak: helyezés vagy különdíj dokumentumának a másolata,
  • Közösségekben való aktivitás: igazoló dokumentum másolata,
  • Közösségi médiák összesítő követőbázis értéke: screenshot az adatlapokról/profilokról ill minden olyan dokumentum másolat/screenshot, ami bizonyító értékkel bír.

Szóbeli meghallgatás:

Igazoló dokumentumok (a szóbeli meghallgatáshoz kérjük bemutatásra):

  • Életkor és állampolgárság: személyi igazolvány,
  • Lakcím: lakcímkártya,
  • Tanulói, vagy hallgatói jogviszony: érvényes diákigazolvány és diákmatrica,

Ezen felül, minden olyan eredeti dokumentum, másolat, fénykép, screenshot stb., ami alátámasztja a meghallgatás során elhangzottakat.

Értékelési szempontok:

Bruttó ajánlati ár:

  • A legkedvezőbb árajánlat: 10 pont
  • A 2. legkedvezőbb árajánlat: 8 pont
  • A 3. legkedvezőbb árajánlat: 6 pont
  • A 4. legkedvezőbb árajánlat: 4 pont
  • Az 5. legkedvezőbb árajánlat: 2 pont
  • Minden további árajánlat: 1 pont

Első körös értékelési szempontok:

  • Államilag elismert nyelvvizsga
    • Középfokú komplex 1 pont
    • Felsőfokú komplex 2 pont
      (Elfogadható nyelvek: az EU hivatalos nyelvei)
  • Tudományhoz vagy innovációhoz köthető versenyen való részvétel:
    • Regionális verseny 2 pont
    • Országos verseny 3 pont
    • Nemzetközi verseny 4 pont
      (Több versenyen való részvétel esetén a pontok összeadódnak)
  • Tudományhoz/innovációhoz köthető versenydíjak:
    • 3. helyezett 3 pont
    • 2. helyezett 4 pont
    • 1. helyezett 5 pont

      Egyéb opció esetén (pl.: különdíj) a bírálóbizottság döntése alapján 1-3 pont adható, amennyiben az ajánlattevő bemutatja, hogy az adott „opció” milyen módon járul hozzá a teljesítendő feladatok magasabb szintű ellátásához.
      (Több versenyeredmény esetén a pontok összeadódnak)
  • Közösségekben való aktivitás
    • A tudományhoz/innovációhoz köthető programokban való részvétel: 1pont
    • Ifjúsági szervezetekben aktív tagság: 3 pont
    • Egyéb opció esetén a bírálóbizottság döntése alapján 1–3 pontozandó. adható, amennyiben az ajánlattevő bemutatja, hogy az adott „opció” milyen módon járul hozzá a teljesítendő feladatok magasabb szintű ellátásához.
  • Közösségi médiában (Facebook, Instagram, TikTok) meglévő követőbázis összesített értéke:
    • 1–1000 követő: 1 pont
    • 1001–5000 követő: 3 pont
    • 5001– követő: 5 pont

Szóbeli meghallgatás:

A szóbeli meghallgatás során a bírálóbizottság további, legfeljebb 35 pontot adhat a pályázónak az alábbi szempontok értékelése alapján:

  • szóbeli bemutatkozás;
  • motiváció;
  • a jelentkező szabadideje a megbízás elvégzéséhez;
  • az NKFI Hivatal tevékenységével kapcsolatos ismeretek;
  • közszereplések;
  • milyen csoportokban van a pályázónak követőbázisa, a csoportok és az NKFI Hivatal tevékenységéhez való viszonyuk (ha van) bemutatása;
  • egyéb elköteleződés a tudomány, innováció területén.

A nyertes jelentkezőt az ajánlati ár, a további első körös szempontok, valamint a személyes meghallgatás során szerzett pontszámok súlyozása alapján kapott eredmény szerint választjuk ki.

A súlyozás az alábbiak szerint alakul:

Az elbírálás szempontjai

A részszempontok százalékos arányai

Ajánlati ár és elért pontok

Súlyozott pontérték (táblázat szerinti elért pontszám)

Értékelési szorzó (súlyozott pontérték × értékelési szorzó)

Összesített pontszám

Bruttó ajánlati ár (1. havi)

50%

   

10

 

További első körös szempontok

25%

   

5

 

Személyes elbeszélgetés

25%

   

5

 

Az értékelési szempontok súlyozása:

10 pont 28+
9 pont 25-27
8 pont 22-24
7 pont 19-21
6 pont 16-18
5 pont 13-15
4 pont 10-12
3 pont 7-9
2 pont 4-6
1 pont 1-3

Szóbeli meghallgatás súlyozása:

10 pont 33-35
9 pont 30-32
8 pont 27-29
7 pont 24-26
6 pont 21-23
5 pont 17-20
4 pont 13-16
3 pont 9-12
2 pont 5-8
1 pont 1-4

A jelentkezéssel kapcsolatos kérdések esetén írj az attila.suba@nkfih.gov.hu címre

Utolsó módosítás: 2020. november 13.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?