Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
MAJOSZ járműipari konferencia az új zalaegerszegi tesztpályán
2019. október 01.
Módosítás: 2019. október 01.
Olvasási idő: 2 perc
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter fővédnöksége alatt 4:PONT:2 címmel rendezett konferenciát 2019. szeptember 24-én a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége az Ipar 4.0 témakörében, valamint a járműipar aktuális kérdései kapcsán. A ZalaZone Járműipari Tesztpálya konferenciaközpontjában tartott szakmai esemény nyitó szekciójában Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke is előadást tartott, tájékoztatást adva a hazai kutatás-fejlesztés és innováció megújuló rendszerének első évéről, valamint a jövőre vonatkozó szakpolitikai elképzelésekről.

A konferencián megjelent közel 150 vendéget Dr. Nyírő József, a MAJOSZ elnöke, Dr. Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője, Vigh László országgyűlési képviselő és miniszteri biztos, valamint Zalaegerszeg polgármestere, Balaicz Zoltán is köszöntötte, valamint a MAJOSZ imázsfilm is a rendezvény megnyitó részeként került először bemutatásra.

A nyitó szekcióban Dr. Nagy Ádám, iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkár ismertette a hazai iparfejlesztés fő irányvonalait, bemutatta a magyar gazdaságpolitika stratégiai irányvonalainak 7 pillérét. Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a jelenlévőket a kutatás-fejlesztés és az innováció új finanszírozási rendszerének eredményeiről, valamint a jövőre vonatkozó tervekről tájékoztatta.

Dr. Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezetőjétől a 21. századi gyártásban felmerülő hatékonysági kihívásokról hallhattak rövid ízelítőt a megjelent autóipari vállalatok és intézmények képviselői. Dr. Nick Gábor EPIC InnoLabs, MTA SZTAKI tudományos munkatársa érdekfeszítő előadást tartott az innovatív ipari digitalizáció motorjáról, a tudástranszferről.

A konferencia programpontja volt a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége és az Autóipari Próbapálya Zala Kft. között a helyszínen aláírt Stratégiai Partnerségi Megállapodás, melynek keretei között az aláírók kiemelt szakmai együttműködést építenek a járműipar és járműfejlesztés, a gyártási technológiák, a modern ipari és kommunikációs technológiák, és közlekedési rendszerek területén.


MAJOSZ járműipari konferencia - 2019. szeptember 24.
4:PONT:2 címmel rendezett konferenciát a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége az Ipar 4.0 témakörében, valamint a járműipar aktuális kérdései kapcsán.
Utolsó módosítás: 2019. október 01.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?