Ön itt áll: A HivatalrólHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Négy kutatási program indul az SZTE-n a tématerületi kiválósági program támogatásával
2019. július 24.
Utolsó módosítás: 2019. augusztus 01.
Olvasási idő: 2 perc
Három szakterületen négy kutatási program indul a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tématerületi kiválósági programjának 1,7 milliárd forintos támogatásával - közölte az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese kedden Szegeden.

Kónya Zoltán a programról tartott sajtótájékoztatón elmondta, a projektek változatossága jól mutatja, mennyire széles az egyetem kutatási portfóliója. 

Az egészség tématerületen a Berényi Antal által vezetett csoport munkája a neurokibernetikához kötődik. Az idegszövet-gép interfészekkel megvalósítható elektroterápiás eljárások megoldást kínálnak olyan krónikus, gyógyszerrel nem kezelhető neuropszichiátriai és érzékszervi betegségek kezelésére, amelyek Európában több mint százmillió embert érintenek. 

Szintén egészségügyi területen dolgozik Kincses Zsigmond csoportja, népegészségügyi jelentőségű - a többi között érrendszeri, daganatos vagy a szervezet öregedésével járó - betegségek multidiszciplináris vizsgálatával foglalkozik az alapkutatástól a gyógyszerfejlesztésig. 

Nyúl László irányításával nyelv- és beszédtechnológiai kutatások folynak, a szoftverfejlesztés mellett a "dolgok internetje" - hálózatba kötött okoseszközök - orvosbiológiai alkalmazását vizsgálják. 

Csapó Benő professzor munkatársaival a magyar tudásvagyon újratermeléséhez járul hozzá oktatási, pszichológiai, gazdasági, nyelvészeti és kulturális kutatásokkal. Vizsgálják - mások mellett - a pár- és családi kapcsolatokat, az iskolai és munkahelyi közösségeket - mutatta be a projekteket a rektorhelyettes. 

Kónya Zoltán hangsúlyozta, a támogatásnak köszönhetően a magas színvonalú tudományos publikációk mellett akár szabadalmak is születhetnek a kutatások eredményeként. 

Sebők Katalin, az NKFIH elnökhelyettese közölte, a tématerületi kiválósági program célja, hogy segítse az egyetemeken rendelkezésre álló kiemelkedő tudás hasznosulását azzal, hogy nagy társadalmi kihívásokra választ kereső kutatásokat támogat kiválósági alapon. A program keretében idén 26 egyetem és állami kutatóintézet 55 tématerülete mintegy 14,6 milliárd forint értékben kapott támogatást. 

A szakember kifejtette, a program hosszú távú hatásai hozzájárulnak a kutatói életpálya vonzóbbá válásához, a kutatási infrastruktúra javításához és a nemzetközi kapcsolatok erősítéséhez is.

Szeged, 2019. július 23., kedd (MTI)


A Szegedi Tudományegyetem támogatása a Tématerületi Kiválósági Programban - Sajtótájékoztató, 2019. július 23.
Három szakterületen négy kutatási program indul a Szegedi Tudományegyetemen az NKFI Hivatal tématerületi kiválósági programjának 1,7 milliárd forintos támogatásával.
Utolsó módosítás: 2019. augusztus 01.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?