Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
20 százalékkal több forrás a magyar tudományos eredmények nemzetközi láthatóságának növelésére
20 százalékkal több forrás a magyar tudományos eredmények nemzetközi láthatóságának növelésére
2018. február 28.
Módosítás: 2018. március 29.
Olvasási idő: 1 perc
Idén is pályázhatnak támogatásra az eredményeikkel jelentős nemzetközi hatást kiváltó kutatók és kutatócsoportok. Az NKFI Hivatal újra meghirdette a magyar tudományos eredmények nemzetközi láthatóságának növelését ösztönző, 2017-ben bevezetett kiválósági pályázati konstrukciót.

A tavalyi 1 milliárd után 2018-ban 1,2 milliárd forintos keretösszeg jut a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a kiváló eredményeikkel nemzetközi hatást kiváltó hazai kutatócsoportok ösztönzésére, hogy projektjük magyar fogadóintézményben történő megvalósításával újabb, szakterületük fejlődésére nagy hatást gyakorló, további kutatásokat megalapozó eredményeket érjenek el, és azokat a legnagyobb láthatóságot jelentő tudományos fórumokon mutassák be. A „Jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportok támogatása”(KH_18) című felhívásra azok a magyarországi kutatóhelyhez kötődő kutatók és kutatócsoportjaik pályázhatnak, akik 2015. január 1. után tettek közzé olyan eredeti kutatási eredményeket, amelyekkel a szakterület felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül.

A felhívás az NKFI Hivatal felfedező kutatásokat ösztönző felhívásaihoz illeszkedik, melyek a tavalyihoz hasonló, megnövelt, összességében 12 milliárd forint keretösszeggel jelentek meg erre az évre 2017 decemberében.

Az NKFI Hivatal felfedező kutatásokat ösztönző programjai - 2018

Utolsó módosítás: 2018. március 29.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?