Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
2020-1.2.2-EIT_KIC felhívás - társadalmi egyeztetés
2020. július 21.
Módosítás: 2020. július 21.
Olvasási idő: 1 perc
Az EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatása című konstrukció a tervek szerint 2020. augusztusában indul, 500 millió Ft keretösszeggel. A felhívás célja, hogy az EIT KIC-társulásokban való hazai részvételt ösztönözze, elősegítve, hogy a hazai partnerek az egyes KIC-ek működési struktúrájában a lehető legmagasabb szintű pozíciót érjék el és az EIT KIC minél többféle tevékenységébe minél aktívabban és sikeresebben tudjanak bekapcsolódni, minél komplexebb, a tudásháromszög minél több elemét lefedő feladatot vállaljanak.

További cél a hazai EIT KIC ökoszisztéma erősítése, újabb hazai együttműködő partnerek bevonása, valamint az EIT KIC-társulások révén egyéb nemzetközi hálózatépítési, pályázási lehetőségek kiaknázása.

A felhívás megjelenése előtt – szakpolitikai jelentősége miatt – a tervezetet a Hivatal ezennel társadalmi egyeztetésre bocsátja. Várjuk szakértői észrevételeit legkésőbb 2020. augusztus 3-ig, online partnerségi kérdőívünk kitöltése formájában.

A tervezet letöltése: Pályázati felhívás tervezet (2020-1.2.2-EIT_KIC)

A kérdőív kitöltése: 2020-1.2.2-EIT_KIC felhívás - társadalmi egyeztetés

Utolsó módosítás: 2020. július 21.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?