Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Új pályázati konstrukció a magyar tudományos eredmények nemzetközi láthatóságának növeléséért
Új pályázati konstrukció a magyar tudományos eredmények nemzetközi láthatóságának növeléséért
2017. február 10.
Módosítás: 2017. december 30.
Olvasási idő: 1 perc
Az NKFI Hivatal a magyar tudományos eredmények nemzetközi láthatóságának növelése céljából új pályázati felhívással ösztönzi az eredményeikkel jelentős nemzetközi hatást kiváltó kutatókat és kutatócsoportokat.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott, egymilliárd forintos keretösszegű felhívás célja a kiváló eredményeikkel nemzetközi hatást kiváltó hazai kutatócsoportok ösztönzése, hogy projektjük magyar fogadóintézményben történő megvalósításával újabb, szakterületük fejlődésére nagy hatást gyakorló, további kutatásokat megalapozó eredményeket érjenek el, és azokat a legnagyobb láthatóságot jelentő tudományos fórumokon mutassák be. A „Jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportok támogatása” (KH_17) című felhívásra olyan magyarországi kutatóhellyel rendelkező kutatók és kutatócsoportjaik pályázhatnak, akik 2014. január 1. után tettek közzé olyan eredeti kutatási eredményeket, amelyekkel a szakterület felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül. 

A felhívás az NKFI Hivatal felfedező kutatásokat ösztönző felhívásaihoz illeszkedik, melyek új pályázati konstrukciókkal bővülve, megnövelt, összességében 12 milliárd forintra emelkedett keretösszeggel jelentek meg 2017 januárjában.  

Utolsó módosítás: 2017. december 30.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?