Különleges foglalkozásokat tartanak nem csak saját diákjaiknak a gimnáziumban.
A fennálló és vélhetően velünk maradó energiakrízis, az üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentésére fókuszáló klímapolitika, a fenntarthatósági célok és a globális geopolitika mind hozzájárultak ahhoz, hogy a megújulónak nevezett energiaforrások szerepe felértékelődjön. Ez különösen igaz olyan országokban, ahol jelenleg még az importált fosszilis alapú energiahordozók határozzák meg az energiamérlegüket, fokozott külpolitikai kockázatnak kitéve magukat.
Idegrendszeri betegségek kutatásában hozhat áttörést egy magyar cég fejlesztése. A különleges mikroszkóp élő állatokban teszi lehetővé az idegsejtek és azok tevékenységének alapos vizsgálatát.
A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívásra összesen 56 kiemelkedő innovációs teljesítményt bemutató pályázatot nyújtottak be különböző magyarországi cégek.
Az egészségtudatos táplálkozás egyik fontos pillére az élelmi rostokban gazdag étrend kialakítása. Ezzel a kijelentéssel nehezen lehetne vitába szállni, hiszen a rostok jótékony szerepéről nagyon sok hiteles és még több tudományosan kevésbé igazolt információ érhető el. Az élelmi rostok kémiai, fizikai és szerkezeti szempontból is sokféle makromolekulából és oligomerből állnak, és ebből adódóan táplálkozási és technológiai szerepük is eltérő.
Hogyan lehetséges drónokkal az utak biztonságát növelni? Sajnos közvetlenül sehogy, maximum sci-fibe illő ötletekkel lehetne az esőt meggátolni, vagy elolvasztani a jeget, netán kijavítani a sérült felületeket de ezek egyelőre nem megvalósítható elképzelések. Ami viszont nagyon is lehetséges, az az útfelületek állapotáról megfelelően részletes, aktuális információ biztosítása.
Pontosabb és gyorsabb diagnosztika, célzott gyógyszerkutatás. Ez csak két szempont a sok közül, ami a kutatók szeme előtt lebegett, amikor – lokális kihívásokkal szembesülve – a mesterséges intelligenciát is segítségül hívták globális kutatásaik során.
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) huszonnégy év után megújította a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatra vonatkozó együttműködési megállapodását az érintett minisztériumokkal.
Újabb növényevő dinoszauruszok csontvázára bukkant a budapesti ELTE őslénytani tanszékének munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport Romániában, a Hátszegi-medencében – tájékoztatta az MTI-t az egyetem kedden.
A végeláthatatlan fenyveseiről, kristálytiszta tavairól, üdítően friss és tiszta levegőjéről híres Finnország kapcsán miért jutna eszünkbe a légköri por? Noha, az elmúlt években egyre több szakcikk jelenik meg a magasabb földrajzi szélességek térségében is viszonylag gyakori porviharokról, de ezek mégiscsak a kopár hideg-száraz régiókban jellemzők. Hogyan kerül akkor mégis Finnország légkörébe a sivatagi por? Messziről, olykor nagyon távoli helyekről.
Újabb növényevő dinoszauruszok csontvázára bukkant az ELTE Őslénytani Tanszék munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport Romániában, a Hátszegi-medencében – tájékoztatta az MTI-t az egyetem kedden.
Az informatika fejlődésével az adatok minél inkább valós idejű begyűjtése és kiértékelése egyre szélesebb körben elterjedt. Például manapság már a mezőgazdaságban is alkalmaznak különböző érzékelőket, például páratartalom-, csapadékmennyiség-mérő berendezéseket, hőmérőket. Ám az élet számos más területén – például egy baleset túlélőinek kereséséhez – is szükség lehet egy terület folyamatos megfigyelésére.
Szó sincs arról, hogy a kormány pusztán összeszerelő üzemekre építené a magyar gazdaságot
A 100%-ban magyar tulajdonú BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. az 1991-es megalakulása óta 2017-re elérte, hogy az űrtávközlési berendezések egyik számottevő nemzetközi szállítójává váljon. Ez a fejlődés viszont azt eredményezte, hogy az ezen az alkalmazási területen működő, a BHE korszerű, jó minőségű Satcom berendezéseire igényt tartó és szerencsére egyre bővülő vevői kör mind többféle és egyre speciálisabb egyedi specifikációs igénnyel kereste meg a vállalatot. A működési elvükben lényegében hasonló, de működési frekvenciában és sok egyéb paraméterében mégis egyedi, újabb és újabb készülékek kifejlesztése és gyártása a sokféleség miatt egyre több fejtörést és nehézséget okozott.
A növényzet, az állatvilág nagy része és az emberi élet alapja az egészséges talaj, ennek ellenére még mindig gyakran elhanyagoljuk, sőt veszélyeztetjük ezt a létfontosságú erőforrást. A Talaj Világnapján felhívjuk a figyelmet a talaj egészségének a jelentőségére, a talajegészség védelmének fontosságára.