Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekRendezvényekHazai és nemzetközi rendezvények
Hogyan legyél az európai digitális innováció vezetője?
2019. március 25.
Módosítás: 2019. március 25.
Olvasási idő: 2 perc
Tájékoztató rendezvényt tart holnap, március 26-án a Budapest Node, az EIT Digital Magyarországi csomópontja. Az EIT Digital egy olyan nemzetközi együttműködés, amelyet az Európai Bizottság hozott létre azzal a céllal, hogy a digitális innovációt előre mozdítsa Európában. Ezt elsősorban egy olyan ökoszisztéma kiépítésével teszi, amelyben nagy európai egyetemeknek, kutatásfejlesztési intézeteknek és ipari szereplőknek nyílik lehetőségük közös projekteket indítani.

A gyakorlati megvalósításnak e mellett két fő része van: az egyik az ipart célzó része, amelyben Európa-szerte a legjelentősebb nagyvállalatok és scaleup-ok vesznek részt, a másik az oktatási része, amelyben mesterképzés, doktori képzés és szakmai továbbképzés valósul meg.

A mesterképzés fő célja, hogy ambiciózus, tehetséges informatikus hallgatóknak olyan felső szintű oktatást nyújtson, amely vagy hozzásegíti őket saját ötletük megvalósításához – akár saját startup létrehozásával, vagy felkészíti őket arra, hogy egy nagyobb cégen belül a piac működéséről szerzett gyakorlati tudássukkal könnyedén felelős pozíciókba kerülhessenek. A mesterképzésben jelenleg 8 ország 17 egyeteme vesz részt egy olyan egyedi oktatási modellt megvalósítva, ahol a hallgató a mesterképzés 1+1 évét két különböző egyetemen végzi, a program végén pedig mindkét intézmény kiadja neki a mesterdiplomát.  

A program további erőssége, hogy a megszerzendő 120 kreditből 30-at úgynevezett innovációs és vállalkozásfejlesztési ismeret tesz ki, amely a magas színvonalú szakmai képzés mellett lehetőséget teremt a fent említett célok elérésére is. A minor révén a hallgatók elsajátítják, hogyan lehet felépíteni egy vállalkozási tervet, hogyan lehet befektetőket bevonni az ötlet megvalósításába, illetve megtanulják azt is, hogyan dönthető el, hogy egy ötletet érdemes-e megvalósítani.  

A közös képzésekre a jelentkezők 2019. április 15-ig adhatják be anyagaikat. Idén, az utolsó tájékoztató rendezvényt 2019. március 26-án (12:00-13:30) tartanak, az ELTE Informatikai Kar- 1117 Budapest, Bogdánfy u. 10/a helyszínen. A rendezvény egyik előadója Németh Zsolt, CEO, az App-Ray alapítója, aki cégének alapításáról, Silicon Völgy útjáról is beszél. 

A rendezvényre a FB eseményen lehet regisztrálni, további kérdések esetén Bélik Márton áll rendelkezésre a belikm@inf.elte.hu e-mail címen.  

 

Bővebb információ:

Facebook esemény
A közös képzések honlapja

Utolsó módosítás: 2019. március 25.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?