Ön itt áll: PályázóknakPályázatokÉrtékelési rendszerKFI pályázatok értékelésePartnerségi konstrukciók
A társfinanszírozott pályázatok értékelési folyamata
2018. február 08.
Módosítás: 2020. január 27.
Olvasási idő: 9 perc
A társfinanszírozott pályázati konstrukció olyan pályázati konstrukciók, amelyeknél a nemzetközi együttműködésben – különböző programok célterületei és prioritásai mentén – megvalósuló projekteket a részt vevő országok és az Európai Unió közösen finanszírozzák. A pályázatokat az adott programot kezelő központi szervezethez kell benyújtani, az értékelésük nemzetközi szinten, független szakértők bevonásával zajlik. A nemzetközi értékelésen támogatásra javasolt projektek konzorciumi partnerei a saját országuk finanszírozó szervezettől kapnak nemzeti forrást, az Európai Bizottság pedig a tagállamok által nyújtott forrásokhoz – programonként változó arányban – kiegészítő támogatást ad.

AAL (Active and Assisted Living)

AAL

AAL


Az AAL programról részletes információkat az alábbi oldalakon találhat:.

Az AAL program honlapja AAL Iroda központi elektronikus pályázói felülete

Az időskorúak életminőségét, aktív és önálló életvitelét segítő innovatív megoldások fejlesztésére kiírt az EU és az egyes tagállamok által közösen finanszírozott program felhívására nemzetközi konzorciumban lehet pályázni informatikai és infokommunikációs megoldások projektjeivel. A pályázó nemzetközi konzorciumok vezetőinek először a nemzetközi beadási határidőre (rendszerint tavasszal) kell benyújtaniuk a pályázatukat az AAL Iroda központi elektronikus pályázói felületén.

Nemzetközi értékelés:

Az értékelőket a tagországok által javasolt nemzetközi szakértői körből a pályázat konkrét témája alapján választják ki. A különböző – akadémiai, egyetemi, infokommunikációs, üzleti, végfelhasználói – szakmai háttérrel rendelkező értékelők a pályázati útmutatóban szereplő bírálati szempontok szerint értékelik a pályázatokat.

Értékelési szempontok:

  • Kiválóság – a program céljainak megfelelő célkitűzések, relevancia, szakmai megalapozottság;
  • Hatás – a javasolt megoldás hatása az életminőségre és a piacra, előzetes üzleti terv;
  • Végrehajtás hatékonysága – munkaterv, módszertan, végfelhasználók bevonása, konzorcium összetétele és szakértelme, projekt menedzsment.

Az értékelés folyamata: 

Az írásbeli értékelés alapján a pályázatokat független szakértői panel vitatja meg és rangsorolja. Figyelembe veszik, hogy változatos témák kapjanak támogatást, valamint hogy az egyes országok pályázóinak részvétele és a tagországok pénzügyi kötelezettségvállalásának felhasználása is kiegyensúlyozott legyen. Ha egyes országok kimerítik a saját támogatási keretüket és a sorrendben hátrébb levő, de még támogatható projektet nem tudják finanszírozni, akkor az adott tag támogatás nélkül is részt vehet a projektben, vagy lehetőség van az adott konzorciumi tag lecserélésre (rekonfiguráció) az előírt feltételek teljesítése mellett.

Ezt követően a nemzetközi értékelés és a tagországok által jóváhagyott sorrend alapján nyertes projektekben részt vevő magyar partnerek az NKFI Hivatalhoz benyújtják a nemzetközi projektben vállalt feladataikat és költségeiket bemutató pályázatukat, melyre további szakmai értékelés nélkül kapják meg a hazai részfinanszírozást az NKFI Alapból. A nyertes pályázóval az uniós és a hazai forrásra is az NKFI Hivatal köt támogatási szerződést a nemzeti szabályok szerint. A megvalósítás szakmai beszámolóinak értékelése nemzetközi szinten, a pénzügyi elszámolás pedig a támogatásra szerződő NKFI Hivatallal történik.
 

ECSEL (Electronic Components and Systems for European Leadership)

A kiváló európai elektronikai alkatrészek és rendszerek, valamint a beágyazott technológiák fejlesztését célzó program keretében az EU és az egyes tagállamok közösen finanszíroznak nemzetközi konzorciumok által benyújtott pályázatokat. A pályázó nemzetközi konzorciumok vezetőinek először a nemzetközi beadási határidőre kell a közös pályázatot az ECSEL Közös Vállalkozás (ECSEL Joint Undertaking – ECSEL JU) elektronikus pályázói felületén benyújtaniuk.

1. lépcső: projektvázlat (Project Outline) benyújtása (tavasz)

  • nemzetközi értékelés: egyéni szakértők értékelése, majd konszenzusos értékelés elkészítése

2. lépcső: az 1. lépcső értékelése alapján továbbjutott konzorciumok a teljesen kidolgozott projektjavaslatot (Full Project Proposal) adják be (ősz)

  • nemzetközi értékelés: az egyéni szakértők (projektenként legalább 4) értékelései alapján konszenzusos értékelés elkészítése, majd értékelői panel ülés eredményeként a végső értékelés megszövegezése és a javasolt sorrend felállítása

A végső sorrendről a tagországok képviselői (Public Authority Board, PAB) döntenek. 

Értékelési szempontok:

  • Kiválóság – célok és várható eredmények, a koncepció szakmai tartalma és megvalósíthatósága, újdonság mértéke;
  • Hatás – nemzetközi piaci lehetőségek, hasznosítás, innovációs kapacitás erősítése, európai gazdasági hatások - munkahelyteremtés, új befektetések, új termékek, technológiák);
  • Végrehajtás hatékonysága – munkaterv koherenciája, feladatok, erőforrások elosztása, értéklánc elemeinek képviselete, résztvevők összhangja és szakértelme, projekt menedzsment).

Ezt követően a nemzetközi értékelés és a tagországok által jóváhagyott sorrend alapján nyertes projektekben részt vevő magyar partnerek az NKFI Hivatalhoz benyújtják a nemzetközi projektben vállalt feladataikat és költségeiket bemutató pályázatukat, melyre további szakmai értékelés nélkül kapják meg a hazai részfinanszírozást az NKFI Alapból. 

Szerződéskötés:

  • A projekt uniós támogatási részére konzorciumi szinten az ECSEL Közös Vállalkozással kötnek szerződést a Horizont 2020 szabályai szerint.
  • A projekt hazai támogatási részére az NKFI Hivatallal történik meg a szerződéskötés a nemzeti szabályok alapján.

A megvalósítás szakmai beszámolóinak értékelése nemzetközi szinten történik. A pénzügyi elszámolást a támogatásra szerződő szervezetnek – tehát a hazai támogatás vonatkozásában az NKFI Hivatalnak – kell benyújtani.
 

EUROSTARS

EUROSTARS

EUROSTARS


Az EUROSTARS programról részletes információkat az alábbi oldalakon találhat:.

Az EUROSTARS program honlapja Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (2018-2.1.3-EUREKA)

A EUROSTARS program az Európai Bizottság és a részt vevő tagállamok közös programjaként a kutató-fejlesztő kis- és középvállalkozások nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektjeit támogatja. A pályázatok nemzetközi formai és tartalmi értékelése a Nemzeti Projekt Koordinátorok (NPC), a brüsszeli EUREKA Titkárság (ESE) és nemzetközi szakértők együttműködésében történik.

A nemzetközi formai és tartalmi értékelés folyamata a beadási határidőtől számított 14 héten belül zajlik le. A benyújtott pályázati dokumentumcsomag hiánytalanságának és a pályázók részvételi jogosultságának vizsgálata (Completeness and Eligibility Check) után a Nemzeti Projekt Koordinátorok jelentést küldenek az EUREKA Titkárságnak az adott tagállam pályázóinak pénzügyi életképességéről (Financial Viability Check).

Ezt követően kerül sor a formai kritériumoknak megfelelő projektek szakmai értékelésére. Az értékelés első fázisában az EUREKA Titkárság adatbázisából kiválasztott, az adott pályázati témákban járatos 3 szakértő értékeli a projekteket, majd a legalább két szakértő által támogatásra javasolt projektek rangsorára egy 10 fős független szakértői testület (Independent Evaluation Panel, IEP) tesz javaslatot.

A nemzetközi rangsort három fő értékelési szempont szerint állítják össze:

  • Megvalósítás
  • Kiválóság
  • Piaci hatás.

A maximálisan elérhető pontszám 600 pont, ezen belül a projekteknek mindhárom kritérium esetében legalább 120 pontot kell kapniuk a nemzetközi értékelési küszöb eléréséhez. A EUROSTARS programban részt vevő egyes tagállamok finanszírozó ügynöksége (Magyarországon az NKFI Hivatal) köteles a nemzetközi értékelési rangsort figyelembe venni, és előzetes támogatási javaslatait azzal összhangban megtenni.  

A nemzetközi értékelés során támogatásra javasolt projektek magyar partnerei a nemzetközi pályázat tartalmával megegyezően nyújtják be pályázatukat az NKFI Hivatalhoz, hogy a hazai finanszírozást az NKFI Alapból megkaphassák. Amennyiben a hazai pályázat a kiírás valamennyi követelményének megfelel, az NKFI Hivatal támogatói döntése után történik meg a szerződéskötés. A projekt további nemzetközi partnerei saját tagállamuk szabályai szerint juthatnak támogatáshoz. A nyertes pályázóval a projekt hazai és uniós támogatási részére az NKFI Hivatal köt támogatási szerződést a nemzeti szabályok és az EUREKA/EUROSTARS Titkársággal kötött Kétoldalú Megállapodás alapján. A megvalósítás szakmai beszámolóinak értékelése nemzetközi és hazai szinten történik. A pénzügyi elszámolást a hazai és uniós támogatásról az NKFI Hivatalhoz kell benyújtani.
 

ERA-NET programok


ERA-NET


Az ERA-NETprogramokról részletes információkat az alábbi oldalakon találhat:.

Az ERA-NET program honlapja ERA-NET Cofund M-ERA.NET E-Rare FLAG-ERA QuantERA

Az unió 6. kutatási és innovációs keretprogramjában (FP6) bevezetett, majd a 7. keretprogramban (FP7) és a Horizont 2020 programban is sikeresen folytatódó ERA-NET pályázati programok legfőbb célja, hogy a nemzeti és regionális kutatási tevékenységek hálózatba szervezése, illetve a nemzeti és regionális szintű kutatási programok kölcsönös megnyitása által fejlessze az e téren végrehajtott közfinanszírozású kutatási programok koordinációját. A Horizont 2020-ban elindított ERANET COFUND programok támogatják a közintézmények és a vállalkozások közötti együttműködéseket, köztük a tagállamok közös pályázati kezdeményezéseit. A programok végső célja az adott területhez kapcsolódó közös nemzetközi pályázati felhívások közzététele, finanszírozása és együttes menedzsmentje.

Az ERA-NET programokban egyrészt K+F programgazdák (kutatási programot finanszírozó minisztériumok, szervezetek), másrészt program-menedzserek (a programgazda felügyelete alatt kutatási programokat végrehajtó kutatási tanácsok, ügynökségek) vesznek részt. 

Hazai finanszírozóként az NKFI Hivatal jelenleg a következő ERA-NET programokban vesz részt:

  • M-ERA.NET 2 – az anyagtudomány és a mérnöki tudományok területén
  • E-Rare-3 – ritka betegségek kutatása
  • FLAG-ERA II – nagy horderejű, interdiszciplináris tudományos és technológiai kihívásokat célzó kutatások a Horizont 2020 ún. FET (Future and Emerging Technologies) zászlóshajó kezdeményezései keretében: grafénkutatási és agykutatási kezdeményezés
  • QuantERA – 2016-ban indított újabb Horizont 2020 FET zászlóshajó kezdeményezés: kvantumtechnológiai kutatások

Az ERA-NET felhívások keretében beadott pályázatok értékelése két lépcsőben zajlik. A pályázó nemzetközi konzorciumok vezetőinek először egy előpályázatot (pre-proposal) kell beadniuk. Amennyiben ezt pozitívan értékelik, sor kerülhet a teljes pályázat (full proposal) benyújtására. Az értékelést mindkét lépcsőben nemzetközi szinten végzik, a projekteket független szakértői panel értékeli.

A nemzetközi szakértői bírálat alapján felállított rangsort követve végül az adott ERA-NET programban, közös pályázati felhívásban részt vevő nemzeti finanszírozó ügynökségek képviselői közösen döntenek a támogatható projektek köréről a rendelkezésre álló források alapján. Ezt követően a nyertes konzorciumok résztvevői saját országukban is benyújtják a pályázatot és megkötik a támogatási szerződést saját finanszírozó ügynökségükkel, minisztériumukkal.

Utolsó módosítás: 2020. január 27.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?