Hírek, események
PDF
Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Budapesten és Miskolcon kezdődik a kutatómunka az egyetemi-ipari központokban
Napjainkban még inkább szükség van arra, hogy a kutatói közösség és az ipar együttműködjön, mert így jöhetnek létre nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, megalapozott kutatásokra építő és valós piaci igényekre választ adó fejlesztések – hangsúlyozta Pálinkás József a budapesti és a miskolci ipari-egyetemi FIEK-konzorciumok projektindító rendezvényein.

Az NKFI Hivatal elnöke április 18-án az ELTE–Újbuda Innovációs Nap 2017 című programsorozaton tartott előadást, 19-én pedig Miskolc-Egyetemváros projektindító eseményén mondott köszöntőt. Pálinkás József elmondta, hogy az NKFI Hivatal által kidolgozott pályázati program keretében nyolc ipari-egyetemi konzorciumi partner kap lehetőséget újabb ígéretes kutatásfejlesztési projektjei megvalósítására, és a nyertesek közül mind a budapesti, mind a miskolci projekt stratégiai fontosságú lehet hazánk versenyképessége szempontjából.

Pálinkás József előadása letölthető:

Pálinkás József szerint fontos, hogy az ipar, a gazdaság szereplői megfogalmazzák, milyen szakértő hozzájárulást igényelnek a tudományos közösségtől, míg a kutatásfinanszírozásért felelős intézményrendszernek kiszámítható és fenntartható környezetet kell teremtenie a kutatói, fejlesztői munkához. Az NKFI Hivatal elnöke a budapesti eseményen ismertette, hogy a fővárosi és Pest megyei pályázók számára az NKFI Hivatal 8 milliárd Ft keretösszegű pályázatot (FIEK_16) írt ki, amelyen az ELTE vezetésével létrejött Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ 2,5 milliárd forintnyi pályázati támogatásban részesült. A konzorcium egy világszínvonalú molekuláris biomarker-laboratóriumot hoz létre, amelynek meghatározó szerepe lehet a jövő orvoslásában, és nem titkolt célja a biomarker-kutatás egyik meghatározó nemzetközi központjává tenni Magyarországot.

Miskolcon az NKFIH elnöke elmondta: az uniós forrásból kiírt Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) felhívás (GINOP 2.3.4) kizárólag a Közép-Magyarország régión kívüli, kevésbé fejlett régiókból volt pályázható. A Miskolci Egyetem vezette konzorcium ezen a pályázaton nyert 4,8 milliárd forintnyi támogatást, amelyből korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák, valamint intelligens irányítási és automatizálási rendszerek kifejlesztését kezdik meg a kutatók és az ipari szereplők összefogásával.

Az NKFI Hivatal kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati felhívásainak ösztönző rendszere itt tekinthető át.

A felsőoktatási-ipari kutatás-fejlesztési együttműködési központok felhívásairól, és a nyertesekről bővebben itt olvashat.

További hírek az NKFI Hivatal tevékenységéről és a pályázati aktualitásokról.

Iratkozzon fel az NKFI Hivatal hírlevelére, melyben a hazai KFI hírek és pályázati információk is rendszeresen olvashatók: Hírlevél regisztráció 

Utolsó módosítás: 2017. május 10.
Partner szervezeteink
© Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1077 Bp, Kéthly Anna tér 1., Telefon: (+361) 795 9500