Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekHazai és nemzetközi KFI hírek
V4 és brit szakértők kerekasztal-beszélgetése az ipar és a kutatóhelyek együttműködéséről
V4 és brit szakértők kerekasztal-beszélgetése az ipar és a kutatóhelyek együttműködéséről
2018. március 19.
Módosítás: 2018. március 29.
Olvasási idő: 6 perc
Az ipar és a kutatási szervezetek együttműködésének erősítéséről rendezett kerekasztal-beszélgetést a Brit Nagykövetség és az NKFI Hivatal Nagy-Britannia és a visegrádi országok KFI-szakértőinek részvételével. A rendezvényt Monszpart Zsolt, az NKFI Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese nyitotta meg.

Monszpart Zsolt emlékeztetett arra, hogy a V4-országok közötti tudományos-innovációs együttműködés ösztönzését már a 2013-as magyar V4-elnökség is hangsúlyozta, mivel a közös programok jelentősen hozzájárulnak a tagországok sikeres részvételéhez a nemzetközi KFI kezdeményezésekben. Hozzátette: a V4-országok számára Nagy-Britannia kulcsfontosságú KFI partner. Monszpart Zsolt utalt a meglévő együttműködésekre, amelyek a brit uniós tagságtól függetlenül erősek és perspektivikusak.

David Golding, a brit innovációs hivatal, az Innovate UK nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője a brit innovációs környezet pillérei között sorolta fel a világelsők közé tartozó egyetemeket és kutatóközpontokat, a hosszú múltra visszatekintő innovációt, a KFI hálózatokat és központokat, a sokrétű állami támogatást és az erős befektetői közösséget. Kitért a Catapult-hálózatra, amelyet az Innovate UK alapított és támogat a kutatói közösség és az üzleti szféra összekapcsolásáért. A hálózat központjai a nagy piaci potenciállal rendelkező szektorok (pl. energetikai rendszerek, orvostudományi fejlesztések, űrtechnológiai alkalmazások, információs technológia, közlekedési rendszerek) földrajzi csomópontjaiba kerültek, szerte Nagy-Britanniában. A központok szorosan együttműködnek a kutatási intézményekkel, hogy támaszkodjanak a szakértelmükre, mert ez is elősegíti, hogy a „piac előtt” járjanak, és új üzleti lehetőségeket kínáljanak. A konkrét tapasztalatokról Joanne Cox és Henrieta Sanislova számolt be.
David Golding prezentációja letölthető itt: Innovate UK (PDF, 681 KB) 
Henrieta Sanislova előadása letölthető itt: Catapult Overview (PDF, 1 187 KB)

A V4-országok képviselői a hasonló történelemből adódó közös problémákról (főként a nehezen egymásra találó kutatói közösségről és iparról) és új KFI-programokról számoltak be.

A lengyel Felsőoktatási és Tudományos Minisztérium képviseletében Przemysław Sobański és Marcin Wiatrów szakértők elmondták, hogy a minisztérium most állítja fel a Łukasiewicz kutatási hálózatot, amely közel negyven intézetet fog össze a hatékonyabb kutatás és az eredmények piaci hasznosítása érdekében.
Przemysław Sobanski és Marcin Wiatrów előadása letölthető itt: Good practices of industry-academia co-operation in Poland (PDF, 648 KB)

A szlovák szakértő, Jaroslava Szüdi, a tudás- és technológiatranszfer gyakorlati megvalósítását ösztönző nemzeti projektet mutatta be. A projekt célja, hogy a szlovák kutatóintézetek és egyetemek számára segítse a technológiatranszfer-folyamatokat, a piacosítást és spinoff vállalatok létrehozását. 
Jaroslava Szüdi előadása letölthető itt: Cooperation between industry and research organizations – sharing practice from Slovakia (PDF, 1 740 KB) 

A cseh GAMA programot Martin Duda,  a Cseh Technológiai Ügynökség, a TA CR elnökségi tagja ismertette. Ebben a rendszerben nem a kutatók, hanem a kutatóhelyek, egyetemek nyújtanak be komplex ernyőpályázatot a hivatalnak. A hivatal annak alapján ítéli meg a támogatást, hogy felmutatja-e az intézmény az innovatív, versenyképes eredmények, prototípusok, termékek megalkotásához szükséges kutatási és innovációs szakértelmet, tapasztalatokat, és elkötelezett-e az ipari hasznosítás, a piacosítás iránt. Ehhez az intézménynek fel kell állítania egy szervezetet a kereskedelmi hasznosítás elősegítése céljából (Commercialisation Council), amelyben a tagoknak legalább a fele az iparból jön, és gondoskodnia kell egy technológiatranszfer-iroda működtetéséről is. Nyertes pályázat esetén tehát az intézmény kap támogatást a hivataltól, és az ír ki KFI pályázatot kutatóinak és oktatóinak. A GAMA-rendszer előnyei közé tartozik, hogy gyorsabban elindulhatnak a nyertes helyi projektek, mint a hagyományos rendszerben, nő az intézményi felelősség, és erősödhet az innovációs és versenyszemlélet a kutatók és oktatók körében. Az ernyőpályázatra egymillió eurót szánnak (160-170 ezret évente). Lucie Kučerová, a cseh oktatási minisztérium szakértője, a strukturális alapok menedzsmentjéért felelős irányító hatóságtól mutatott be egy olyan pályázati konstrukciót, amely a kutatási szervezeteket ösztönzi az iparban alkalmazható megoldások kidolgozására, kiemelve az állami támogatási szabályoknak való megfelelés kihívásait a program tervezése során.
Martin Duda előadása letölthető itt: TA CR – research useful to society (PDF, 516 KB)
Lucie Kučerová előadása letölthető itt: The Call Long-Term Intersectoral Cooperation (PDF, 708 KB)

Magyar részről az NKFI Hivatal kezdeményezésére létrehozott BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (BME FIEK) mutatkozott be. Ahogy Hassan Charaf tanszékvezető, a projekt egyik szegmensének irányítója és Lengyel László, a projekt igazgatója elmondta, a BME FIEK olyan modellrendszer, amelyben egymással együttműködő egyetemi karok adnak választ bonyolult ipari kihívásokra. A BME FIEK ennek érdekében a jövőbeli igényekhez is illeszkedő laboratóriumi struktúrát hoz létre, növeli a Műegyetem KFI kapacitását és kompetenciáját, amelyet szolgáltatásként is fel akar kínálni, és fenntartható ipari-egyetemi együttműködést alakít ki. A BME FIEK középpontjában a gyógyszeripari és az energetikai fejlesztés áll, amelyet infokommunikációs megoldásokkal tesznek még versenyképesebbé. 2018 januárjában már bemutatták az Ipar 4.0 Technológiai Központot is: ez a digitális átállásra még felkészületlen kkv-kat ismerteti meg tizenkét ipar 4.0-megoldással. Hassan Charaf ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a FIEK fontos célkitűzése az egyetemi kutatói-fejlesztői kultúra átalakítása: a kutatóknak meg kell tanulniuk, hogy igazodjanak az ipar diktálta tempóhoz, és egy nyelvet beszéljenek az ipari szakemberekkel. A BME FIEK fiatal kutatói számára előny, hogy már új szellemiségű környezetben dolgozhatnak.

Hassan Charaf előadása letölthető itt: BME FIEK (PDF, 2 446 KB)

 

V4 brit workshop
V4 brit workshop


V4 brit workshop
V4 brit workshop


V4 brit workshop
V4 brit workshop


Utolsó módosítás: 2018. március 29.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?