Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Palkovics: 2020 végére akár százezren szerezhetnek alapismereteket a Mesterséges Intelligenciáról Magyarországon
2019. október 16.
Módosítás: 2019. október 19.
Olvasási idő: 2 perc
A Mesterséges Intelligencia (MI) koalíció akcióterve részeként új kutatóközpont- és adatvagyon-ügynökség jön létre - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden kedden az Infotér konferencia kapcsán szervezett sajtótájékoztatón.
Dr. Palkovics László (ITM), Jakab Roland (Ericsson)

Dr. Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter és Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke

Fotó: portfolio.hu

Mint mondta, várhatóan jövő év elejére készül el a mesterséges intelligencia országstratégia, melynek megszületésével az ország versenyképessége új alapokra helyeződik.

A csütörtökig tartó Infotér konferencia nulladik napján az innovációs és technológiai miniszter bemutatta a készülő országstratégia első cselekvési csomagját jelentő Mesterséges Intelligencia Akciótervet.

Közölte: az akcióterv kiemelt céljai közé tartozik a mesterséges intelligencia jelentőségének tudatosítása a társadalmon belül, valamint a megfelelő intézmények létrehozása és működtetése, mint például a kutatási terepként működő Kiválósági Központ életre hívása 2020-ban.

Fontos annak tudatosítása, hogy a mesterséges intelligencia jólétünk szolgálatába állítható, nem kell attól tartani, hogy megjelenése munkalehetőséget von el az embertől - húzta alá. Mint mondta, olyan adatpiac-teret építenek, amely összeköti a keresleti és kínálati oldalt valamint közadat-portált hoznak létre a Belügyminisztériummal közösen.

A MI Koalíció azt vállalta, hogy a lakosság egy százalékát bevonja a mesterséges intelligencia (MI) képzésbe és készül egy mesterséges intelligencia térkép is, mely Magyarország versenyképességét, erősségeit hivatott feltérképezni - tette hozzá.

Palkovics László nyitóelőadásában elmondta, hogy a mesterséges intelligencia jelenléte 14 százalékkal növeli a globális GDP-t és egyre nagyobb súllyal szerepel a közlekedésben, például az önvezető autók egyre nagyobb számban való megjelenése is ezt mutatja.

Közölte: fontos a közlekedési folyamatok fenntarthatósága, amelyhez például az autonóm járművek azzal járulnak hozzá, hogy több közlekedhet belőlük ugyanazon az infrastruktúrán, mint a hagyományos autókból. Ennek az az oka, hogy nem kell figyelembe venni az emberi tényezőt, nem kell számolni például a vezető fékezéskor jelentkező reakcióidejével.

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a biztonságos közlekedést veszélyeztető drónok jelenléte radikálisan nő a légiközlekedésben, fontos tehát, hogy egy biztonságért felelős szervezet tisztában legyen ezek tevékenységével.

Mivel jelenleg nincs a felderítést szolgáló késztermék a piacon, ezért a HungaroControl a világelsőséget megcélozva drónfelderítő rendszer telepítésén dolgozik.

Balatonfüred, 2019. október 15., kedd (MTI)

Utolsó módosítás: 2019. október 19.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?