Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Országimázs-formáló KFI üzenetek nagyköveteknek
Országimázs-formáló KFI üzenetek nagyköveteknek
2018. február 28.
Módosítás: 2018. március 29.
Olvasási idő: 2 perc
Hazánk nemzetközi versenyképességét és tudományos, innovációs vonzerejét jelentősen növelő konstrukciókkal bővült, illetve alakult át a magyar kutatásfinanszírozás az elmúlt három évben – mondta Pálinkás József a Külgazdasági és Külügyminisztérium misszióvezetői értekezletén magyar diplomatáknak tartott előadásán.

Pálinkás József előadása letölthető: A hazai KFI és nemzetközi kapcsolódásai PDF (3 578 KB)

Országimázs-formáló KFI szakpolitikai üzenetek, feladatok misszióvezetők számára

  1. Nemzetközi visszhangot kiváltó kutatói kiválósági programok, pályázati modellek
  2. Az egyedülálló ELI kutatási infrastruktúra fejlesztése – további konzorciumi tagok, felhasználók bevonása
  3. A 2020 utáni uniós kutatás-fejlesztési és innovációs keretprogramra (FP9) vonatkozó hazai javaslatok képviselete bilaterális tárgyalásokon
  4. Versenyképes, fókuszált, projektalapú bilaterális KFI együttműködések ösztönzése

Az NKFI Hivatal elnöke rámutatott: a 2015-ös 7,9 milliárd forintról folyamatos növekedéssel idén 16,5 milliárd forintra nőtt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett, felfedező kutatást ösztönző felhívások keretösszege. Az Élvonal kutatói kiválósági programban a legdinamikusabb alkotási szakaszban lévő, kiváló – a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozó – kutatók kaptak összesen 3 milliárd forintos támogatást. Az Európai Kutatási Tanács (ERC) legkiválóbb felfedező kutatásokat ösztönző pályázatain is kimagaslóan jól teljesítünk: a magyar kutatók több támogatást nyertek el, mint amennyi a nemzeti KFI ráfordítások alapján a többi országgal összehasonlítva arányos lenne, a H2020 program keretében tudósaink eddig 6 milliárd forintot nyertek el. A kutatói életpálya különböző szakaszaihoz illeszkedő új pályázati konstrukciókkal 2017-ben jelentősen bővültek a pályázati lehetőségek a kutatói közösség 40 év alatti tagjai számára is.

A kutatói szféra és a piac kiegyensúlyozott támogatási rendszerének köszönhetően a magyarországi vállalkozások mintegy 300 milliárd forint hazai és uniós támogatásból 2000 új kutatás-fejlesztési és innovációs projektet indítottak az elmúlt három évben. Pálinkás József emellett kiemelte: nemzetközi „beágyazottságunkban” komoly szerepet kap az infrastruktúra is, mint az ELI ALPS szegedi lézerközpontja. A világviszonylatban is kuriózumnak számító létesítményben nemrég kezdték meg svájci és görög tudósok a munkát, de folyamatos az érdeklődés más országokból is.

Utolsó módosítás: 2018. március 29.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?