Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Hungarian Startup University Program 2023
2023. augusztus 10.
Módosítás: 2023. augusztus 10.
Olvasási idő: 4 perc
Tovább fejlődik a Hungarian Startup University Program (HSUP): a legjobb csapatok akár 20 millió forintos támogatásban részesülhetnek, hogy beindítsák a startupjukat.

HSUP 2023A Hungarian Startup University Program (HSUP) a startup ökoszisztéma dinamizálását, valamint a fiatalok vállalkozói attitűdjének erősítését szolgáló egyik legjelentősebb kezdeményezéssé nőtte ki magát az elmúlt három évben. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy az elmúlt években több mint 10 ezer egyetemi hallgató vette fel a HSUP kurzust 31 felsőoktatási intézmény és 1 civil szervezet bevonásával. 2020-as indulása óta számos tapasztalat gyűlt össze a programmal kapcsolatban úgy a startup ökoszisztéma meghatározó szereplői, mint a program aktív résztvevői körében.

Mindezen tapasztalatok alapján alakítottuk ki a HSUP tovább fejlesztési irányait: az alábbiakban összegzett módosításokat már a soron következő HSUP évben (2023/2024-es tanév őszi, ill. tavaszi szemeszter) bevezetjük.

1. Megújul az ösztöndíjrendszer – a legjobb csapatok akár 20 millió forintos induló támogatáshoz juthatnak

A HSUP új ösztöndíjrendszerének középpontjába a két félév során befektetett munka mennyiségének és minőségének, valamint eredményességének elismerését állítjuk. A második (tavaszi) szemeszter során legjobban teljesítő 15 csapat tagjai – csapattagonként – 1 millió forintos külön ösztöndíjban részesülnek. A startuppá válni képes 4 legígéretesebb csapat pedig – amennyiben megalapítják a vállalkozásukat és sikeresen vonnak be tőkét a piacról a tavaszi félév zárását követően – további vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak, startuponként akár 20 millió forint értékben. Ezzel párhuzamosan a 2. félévi projektmunkáért járó általános ösztöndíj havi összege 50 ezer forintra módosul, egy félév közepi teljesítési mérföldkőhöz kötve a második 2 hónap kifizetését. Lényeges újítás továbbá, hogy – a startup alapítók tipikus létszámát figyelembe véve – maximum 3 fő kaphat ösztöndíjat egy csapatban.

2. A piaci szereplőket (befektetőket) már a második félévbe jutó csapatok kiválasztásába is bevonjuk

A hallgatóknak a második félévbe jutáshoz idéntől a one-pager mellett egy 3 perces pitch videót is el kell készíteniük. Ezek két körben kerülnek értékelésre: első körben az egyetemi szakértők, a második körben pedig már – a Demo Dayről ismert – befektetők értékelik a pályamunkákat. Azok a hallgatók alapíthatnak csapatot a második félévben, akik mindkét értékelési kört sikerrel veszik.

3. Bővül a mentorok szerepe

A HSUP mentorok visszajelzései és javaslatai alapján két mentor kategória kerül kialakításra, hogy még eredményesebben támogassák a HSUP hallgatók munkáját már az első félévtől:

  1. Eseti mentorok, akik egy-egy üzleti vagy technológiai probléma megoldásában segítik a hallgatókat 1-2 alkalommal, pro bono alapon.
  2. Kulcs mentorok, akik rendszeres találkozókon, heti videókonferencia egyeztetéseken, e-maileken keresztül folyamatosan támogatják a hallgatók munkáját, a tevékenységükről pedig kéthavonta tájékoztatást küldenek a programkoordinátor Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) részére. Ezért a munkájukért cserébe díjazásban részesülnek. A kulcs mentorok szerződéses viszonyban állnak a Nemzeti Innovációs Ügynökséggel.

Összességében a mentorok nagyobb szerepet kapnak a csapatok felkészítésében, valamint a félévközi online és személyes rendezvények megtartásában egyaránt.

4. Szélesedik az egyetemek által a HSUP hallgatók számára biztosított szolgáltatások köre

Kiemelt igényként merült fel a résztvevők és a mentorok részéről, hogy az egyetemek bővítsék az opcionálisan igénybevehető, természetben nyújtott szolgáltatásaikat a hallgatók irányába:

  • előzetes egyeztetéssel helyiség biztosítása, beleértve a nem speciális szaktudást igénylő laborhasználatot;
  • a projekthez kapcsolódóan eszközök (pl. szerszámok, 3D nyomtató) és kis értékű anyagok (pl. filament, stb.) beszerzése, illetve rendelkezésre bocsátása.

A bővülő szolgáltatásokért cserébe az egyetemek többletfinanszírozásban részesülnek.

5. Áramvonalasodik a HSUP platform

Folyamatban van a HSUP platform informatikai fejlesztése, ami alapvetően a tárgyfelvétel/ regisztráció, valamint az ügyfélszolgálati tevékenység hatékonyságnövelését célozza. A fejlesztések a koordinátorok munkáját is megkönnyítik majd.

6. Új ajánlás a HSUP kurzusokért adható kredit számára vonatkozóan

Betartva a vonatkozó EU-s és hazai jogszabályokat, az első félévi munkáért adható kreditek számát 2 kreditben, a második félévi munkáért pedig 4 kreditben javasoljuk maximálni.

7. Teljesen megújul a tananyag (átfogó bevezetés: 2024/2025-ös tanév őszi szemeszterétől)

A visszajelzések alapján elindítottuk a HSUP tananyag átfogó felülvizsgálatát és megújítását. Az új tananyag tartalmában gyakorlatorientáltabb és korszerűbb lesz, formájában alkalmazkodik a mai egyetemi generáció tartalomfogyasztási szokásaihoz, erősebb fókuszt helyezve a vizualitásra és az interaktivitásra. Miközben a tananyag sokkal szórakoztatóbb lesz, több erőfeszítést is fog igényelni a hallgatók részéről, mindezt a startup világban nélkülözhetetlen angol nyelven, segítve a szakzsargon elsajátítását is. Emellett a számonkérési rendszer is megújul: gyakorlatiasabbá és interaktívabbá válik. Az új tananyag és számonkérési rendszer teljeskörű elindítását csak a 2024/2025-ös tanév őszi szemeszterében tervezzük. Pilot programként az első két modult néhány intézmény közreműködésével már a 2023/2024-es tanév őszi félévében tesztelni fogjuk. Azaz a soron következő félévben a hallgatók alapvetően a korábbi tananyaggal és felülettel fognak találkozni, továbbra is magyar nyelven, néhány javítást és menedzsmentfunkció-bővítést leszámítva.

A Hungarian Startup University Program 2023 kiadvány letöltése PDF (504 KB)

Utolsó módosítás: 2023. augusztus 10.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?