A Nemzeti Kutatási- Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), mint Program Operátor a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszak „Kutatás és innováció” tématerületén SM02-RES-PC3-B és SM02-RES-PC3-C jelű „Kutatási Infrastruktúrák együttműködésének támogatása” című pályázati felhívásokkal kapcsolatban közleményt ad közre.
Megszületett a döntés a „Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására” című és 2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG kódszámú pályázat vonatkozásában.
Megszületett a döntés a „Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására” című és 2024-1.2.1-HE_PARTNERSÉG kódszámú pályázat vonatkozásában.
Nemzetközi szinten is úttörő technológiát fejlesztett ki a szegedi Delta Bio 2000 Kft., amelyre több mint 187 millió forint támogatást nyert az NKFI Hivatal Gyorsítósáv pályázatán. Az új géndiagnosztikai módszer akár vizeletmintából is képes kimutatni a prosztata daganatra jellemző genetikai eltéréseket, sőt más daganattípusok korai felismerésében is segíthet. A prosztatadaganat a férfiak második leggyakoribb rosszindulatú megbetegedése, az időben történt felismerése ezért kiemelten fontos.
Az IMSYS Kft. és a HOLOFON Zrt. együttműködése környezettudatos megoldást kínál a víz- és szennyvízkezelés problémájára. A két magyar vállalkozás a különböző ferrátok víztisztításra való felhasználását, valamint a ferráttermékek hatékony szállítását lehetővé tevő új csomagolóanyag kifejlesztését tűzte ki céljául. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával megvalósult projekt eredményeként hatékonyan kezelhetők a biológiailag szennyezett vizek, egy úszómedencétől kezdve akár a kórházi szennyvízig, de ugyanez a megoldás például a katasztrófavédelemben is jól hasznosítható, hiszen természeti csapások esetén kálium-ferrát alkalmazásával a szakemberek már a helyszínen gyorsan fertőtleníthetnék az ivóvizet.
A GE HealthCare Kft. és a Debreceni Egyetem közös kutatás-fejlesztési projektje mesterséges intelligencia segítségével teszi hatékonyabbá az orvosi diagnosztikát és a gyógyszeripari kutatásokat. Természetes nyelvfeldolgozó algoritmusokon alapuló megoldásuk a képi és szöveges leletek elemzését és rendszerezését támogatja, amivel többek között az egészségügyi kutatásokba bevonható páciensek is célzottan azonosíthatók.
Az Európai Unió 2021–2027 között zajló Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramjának égisze alatt számos pályázati lehetőség válik elérhetővé az egyéni kutatói kiválóság, az áttörést hozó innovációk és a jelentős társadalmi kihívások kezelését célzó nemzetközi konzorciumok által megvalósított kutatási és innovációs projektek támogatására. A 95,5 milliárd euró költségvetéssel gazdálkodó program megvalósítása során előtérbe kerül az elnyert támogatások közvetlenül érzékelhető társadalmi vagy gazdasági hasznosságának követelménye, továbbá a zöld és digitális átmenet előmozdítása.

A világ minden tájáról érkező fiatal tehetségek között képviselte Magyarországot Kertesi Csongor a 67. London International Youth Science Forumon (LIYSF), amelyet 2026. július 19. és augusztus 1. között rendeztek meg az Imperial College London kampuszán. Csongor a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként vett részt a rangos nemzetközi tudományos fórumon. A Budapesti Műszaki SzC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum diákja a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) II. díjasaként nyerte el a részvétel lehetőségét.

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok-, a kutatással-, fejlesztéssel-, felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények-, a kamarák-, a műszaki és természet-tudományi egyesületek-, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék (terjesszék fel) GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő magyar (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, - akik itthon, vagy határainkon túl - a természettudományos szakterületek valamelyikén:

A projektvezetés eredményei leginkább a megvalósult fejlesztésekben öltenek testet. Kevésbé látszanak azok a döntések, együttműködések és vezetői megoldások, amelyek mindezt lehetővé tették. Az Év Projektmenedzsere Díj erre a szakmai teljesítményre irányítja a figyelmet: célja, hogy bemutassa és elismerje azokat a projektmenedzsereket, akik a projektek sikeres megvalósításán túlmutatóan hozzájárulnak a projektmenedzsment szakma fejlődéséhez és a projektkultúra erősítéséhez.
Konzultációs alkalmat kínálunk a - jelenleg nyitott - I3 Strand 1–2a pályázati felhívás iránt érdeklődőknek!
Tisztelettel meghívjuk Önt a Tudományos és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Nemzeti Innovációs Ügynökség Tudományos és Technológiai Szakdiplomata (TéT) előadássorozatának következő online eseményére, melynek címe Dél-Korea ambiciózus célkitűzése a mesterséges intelligencia területén. Az ország MI oktatási, kutatási eredményei és MI szakpolitikai irányvonalai, melyek Koreát a világ harmadik legjelentősebb MI nemzetévé tehetik.