A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2018. február 21-én pályázói konzultációt szervez az innovatív kis- és középvállalkozások nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektjeit ösztönző EUROSTARS program idei első pályázati fordulójához kapcsolódóan, melynek nemzetközi beadási határideje 2018. március 1-én 20 óra.
A EUROSTARS program az Európai Bizottság és több tagállam közös programjaként a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet végző kkv-k nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektjeit támogatja.
Bővebb információk a EUROSTARS program honlapján, illetve az NKFI Hivatal honlapján érhetők el. Az EUROSTARS honlap további hasznos információkat közöl a nemzetközi beadási határidőhöz kapcsolódóan, valamint tippeket ad a sikeres EUROSTARS-pályázáshoz.
A rendezvény célja:
- a EUROSTARS program iránt érdeklődők és a 2018. március 1-i nemzetközi határidőre pályázatot benyújtó intézmények részletes és naprakész tájékoztatása a pályázati lehetőség feltételrendszeréről;
- a EUROSTARS program megújult elektronikus pályázati felületének gyakorlati használata;
- hasznos pályázati tanácsok, a korábbi sikeres pályázói tapasztalatok bemutatása;
- a EUROSTARS-pályázatok elbírálásának ismertetése és a kapcsolódó hazai pályázati finanszírozás feltételrendszere.
A konzultáció a pályázáshoz szükséges gyakorlati információk átadását szolgálja, ezért elsősorban a március 1-i nemzetközi beadási határidőre pályázatot benyújtani tervező intézményeket várjuk, de a rendezvény nyitott a program egésze iránt általánosságban érdeklődők számára is.
A konzultációs nap időpontja: 2018. február 21. (szerda), 10 és 13 óra között
Helyszín: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.), II. emelet 230. terem
PROGRAM
9.30 – 10.00 |
Regisztráció |
10.00 – 10.15 |
Köszöntő |
Csuzdi Szonja EUREKA/EUROSTARS High Level Representative (HLR), főosztályvezető, NKFI Hivatal, Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya |
|
10.15 – 10.45 |
A Eurostars program általános tudnivalói, tanácsok a sikeres pályázáshoz |
Mészáros Gergely EUREKA/EUROSTARS Nemzeti Projekt Koordinátor (NPC), NKFI Hivatal, Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya |
|
Kávészünet |
|
11.00 – 11.45 |
A EUROSTARS program elektronikus pályázati felületének használata |
Mészáros Gergely EUREKA/EUROSTARS Nemzeti Projekt Koordinátor (NPC), NKFI Hivatal, Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya |
|
Kérdések és válaszok, személyes konzultációs lehetőség |
A pályázói konzultációs napon elhangzott előadás letölthető:
Mészáros Gergely: A EUROSTARS Program 2018. évi első pályázati fordulója, nemzetközi és hazai tudnivalók (PDF, 2363 KB)
Az NKFIH és a TÜBITAK közös angol nyelvű információs napot szervez a "A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása” című felhívás (2024-1.2.11-TÉT-IPARI-TR) pályázata iránt érdeklődők részére.
1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.
Join us for the “Towards a strengthened European cooperation in Brain health research” conference hosted by the Hungarian Presidency! The event will be held from December 9-10, 2024, in the stunning city of Budapest. Don’t miss this unique chance to connect and network with representatives and experts from across Europe!