A Horizont Európa program struktúrája a korábbi keretprogramhoz képest jelentősen átalakul. Három pillérének egyike, a Globális kihívások és az európai ipar versenyképessége fogja össze a tematikusan programozott felhívások jelentős részét. Ezen belül a Digitális gazdaság, ipar és világűr klaszter képezi az új program egyik legnagyobb, legszélesebb körű területét (a korábbi ICT, NMBP és SPACE programterületeket fogja össze), a tervek szerint 15 B€ költségvetéssel. Az infokommunikációs technológiák ezen kívül a program számos más területén – pl. egészségügy, biztonság, közlekedés) is megjelennek. A zászlóshajó programok egy része – a grafén és a kvantumtechnológia egyes elemei – ugyancsak a jelen klaszter részét képezik majd. A korábbi FET program hosszú távú, nyitott és proaktív témái viszont a harmadik pillér, az Európai Innovációs Tanács részeként jelennek meg a jövőben. (A Horizont Európa kialakításáról, struktúrájáról bővebben).
Az Európai Bizottság a klaszter felhívásainak jelentős részét partnerségek keretében tervezi megvalósítani (bővebben). A partnerségek több különböző irányítási és finanszírozási formában (intézményesített, közösen finanszírozott, közösen tervezett) lesznek megvalósítva. A Digitális gazdaság, ipar és világűr klaszter területén 10 partnerség van tárgyalás alatt: High Performance Computing; Key Digital Technologies; Smart Networks and Services; Artifical Intelligence, Data and Robotics; Photonics; Clean Steel - Low Carbon Steelmaking; Metrology; Made in Europe; Processes4Planet; Globally competitive Space Systems. A digitális gazdaság területén a Horizont Európa mellett a HPC, mesterséges intelligencia, kiberbiztonsági technológiák bevezetését, valamint a digitális készségek fejlesztését támogató Digital Europe Programme (DEP) és a Connecting Europe Facility (CEF) is az EU következő finanszírozási ciklus részeit képezik. kerül megrendezésre.
Az online webinárium időpontja: 2021. március 3. 10.00-12.00
Helyszíne: online
A webináriumon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A jelentkezési határidő: 2020. március 2. 15 óra.
Az eseményt megelőzően megküldjük az online felületre való belépéshez szükséges linket a regisztráltaknak.
A webex felületen egyszerre 100 fő csatlakozhat a rendezvényhez. Nagy érdeklődés esetén, az eseményt You Tube felületen is közvetítjük. A You Tube közvetítést nézők kérdezni nem tudnak, de a rendezvényhez kapcsolódóan 2021. március 5-én 11:00-13:00 között online formában konzultációs lehetőséget biztosítunk. A konzultációra külön szükséges regisztrálni az NKFI Hivatal Horizont Európa eseménynaptárjában: regisztráció konzultációra.
PROGRAM
10.00 - 10.10 | Bevezető - A Horizont Európa program és a hazai támogatási rendszer PDF (2 081 KB) |
Csuzdi Szonja, főosztályvezető, Nemzetközi Főosztály, NKFI Hivatal | |
10:10 - 10:20 | Cluster 4 - Digital, Industry and Space PDF (2 717 KB) |
Németh Edina, Horizont Európa Cluster 4 árnyék programbizottsági tag,, NKFI Hivatal | |
10.20 - 10.50 | Digitális fókuszú desztinációk és partnerségek PDF (2 717 KB) D3 – World Leading Data and Computing Technologies D4 – Digital and Emerging Technologies for Competitiveness and Fit for the Green Deal D6 – A Human-centred and Ethical Development of Digital and Industrial Technologies |
Németh Edina, Horizont Európa Cluster 4 árnyék programbizottsági tag, NKFI Hivatal | |
10.50 - 11.00 | Kérdések és válaszok |
11.00 - 11.20 | Ipari fókuszú desztinációk és partnerségek PDF (5 108 KB) D1 – Climate Neutral, Circular and Digitised Production D2 – Increased Autonomy in Key Strategic Value Chains for Resilient Industry |
Mészáros Gergely, Horizont Európa Cluster 4 szakértő, NKFI Hivatal | |
11.20 - 11.30 | Űrkutatás fókuszú desztináció és partnerség (1 229 KB) D5 – Open Strategic Autonomy in Developing, Deploying and Using Global Space-based Infrastructures, Services, Applications and Data |
Váradi Gréta, Horizont Európa Space szakértő, Külgazdasági és Külügyminisztérium |
|
Tandi Zsuzsanna, Horizont Európa Space szakértő, Külgazdasági és Külügyminisztérium | |
11.30 - 11.40 | További Horizon Europe pályázati felhívások (EIC, kaszkád finanszírozás) |
Digitális kulcstechnológiák partnerség (KDT) és EIC Accelerator pályázat PDF (796 KB) Divinyi Ágnes, Horizont Európa EIC árnyék programbizottsági tag, NKFI Hivatal |
|
Digitális gazdaság, ipar, világűr PDF (2 717 KB) Németh Edina, Horizont Európa Cluster 4 árnyék programbizottsági tag, NKFI Hivatal |
|
11.40 - 12.00 | Kérdések és válaszok |
További kérdések esetén kérjük keresse kollégáinkat, az alábbi elérhetőségeken:
- Digitális technológiák:
Németh Edina,
Tel: +36 70 221 0387,
email: edina.nemeth@ist.hu - Ipar:
Mészáros Gergely,
Tel: +36 1 896 3741,
email: gergely.meszaros@nkfih.gov.hu - Űrkutatás:
Tandi Zsuzsanna,
Tel: +36 30 408 9314,
email: tandi.zsuzsanna@gmail.com - EIC Accelerator:
Divinyi Ágnes,
Tel: +36 1 896 3754,
email: agnes.divinyi@nkfih.gov.hu
helyszín: NKFI Hivatal, 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., 2 emelet 261
A HorizontPéntek10 webinársorozat az NKFIH Horizont Európa NCP csapat heti rendezvénye, melyen a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól nyújtunk áttekintést, gyakorlati ismereteket minden héten.