Az EU Funding & Tenders portálján 2023. november 15-étől elérhető az I3 eszköz Strand 2b felhívása. A konstrukció első alkalommal 2022-ben került meghirdetésre és gyorsan a pályázók érdeklődésének középpontjába került.
A pályázat elsődleges célja – koordinált és összekapcsolt beruházások támogatása révén – a regionális innovációs ökoszisztémák és értékláncok fejlesztése, valamint megerősítése a kevésbé fejlett régiókban. Emellett az idei felhívásnak kiemelt célja a regionális, illetve nemzeti hatóságok és az egyes innováció közvetítő szervezetek (pl. klaszterek) kapacitásainak fejlesztése, hogy minél hatékonyabban tudják támogatni a vállalatokat az interregionális befektetési portfóliók azonosításában, különös hangsúlyt helyezve az új Európai Innovációs Menetrendben nevesített égető kihívások kezelésére és a mélytechnológiai megoldások előmozdítására.
Az I3 eszköz Strand 1 és 2a felhívásaihoz kapcsolódó rásegítő pályázatnak is tekinthető Strand 2b felhívásra a pályázatok benyújtására két szakaszban, 2024. február 15-ig, illetve 2024. november 14-ig lesz lehetőség.
Az I3 eszköz felhívásai kapcsán tapasztalt egyre erősödő hazai érdeklődésre való tekintettel az NKFI Hivatal online információs napot szervez, 2023. december 12-én 10 órától.
PROGRAM
10:00-10:05 | Köszöntő |
Takács Tamás főosztályvezető Stratégiai és Monitoring Főosztály Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal |
|
10:05-10:25 | Az I3 támogatási eszköz bemutatása PDF (1 407 KB) |
Ferenczi Zoltán S3 irodavezető Stratégiai és Monitoring Főosztály Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal |
|
10:25-11:00 | Fókuszban a „Capacity Building – Strand 2b” felhívás PDF (1 218 KB) |
Aranyi Péter szakértő, I3 Expert Group-tag Stratégiai és Monitoring Főosztály Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal |
|
11:00- 11:30 | Kerekasztal-beszélgetés a korábbi I3 nyertes magyar pályázó szervezetek képviselőivel |
Moderátor: Aranyi Péter Résztvevők: Dely Krisztina, Delfy Kft. Keresztúri Zsolt, OmniPack Klaszter Dr. Pásztor Zsolt, MediKlaszter Lakatos Zsuzsa, Kőhalmi József, Falcon-Vision Zrt. |
|
11:30-12:00 | Kérdések és válaszok |
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Az eseményre jelentkezés határideje: 2023. december 8., 12.00 óra
Az eseményt YouTube felületen közvetítjük. A felmerülő kérdések megválaszolásához, a Slido alkalmazást használjuk.
A regisztrált résztvevők levélben kapják meg 2023. december 11-én azt a közvetlen linket, amelyen keresztül figyelemmel kísérhetik a YouTube-közvetítést és elérhetik a Slido alkalmazást.
A RENDEZVÉNY FELVÉTELRŐL
helyszín: NKFI Hivatal, 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., 2 emelet 261
A HorizontPéntek10 webinársorozat az NKFIH Horizont Európa NCP csapat heti rendezvénye, melyen a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól nyújtunk áttekintést, gyakorlati ismereteket minden héten.