
1061 Budapest Király utca 26.
Pontosan egy évtizede dolgozik a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a hazai KFI ökoszisztéma építésén. Egy ilyen kerek évforduló jó alkalom a múlt eredményeinek értékelésére, de legalább ilyen fontos a jövő lehetőségeinek feltérképezése is. Ahelyett, hogy önmagunkat helyeznénk a középpontba, a támogatott vállalkozások, kutatóhelyek és projektek sikereit emeljük ki, amelyek az innováció és a gazdasági fejlődés motorjai Magyarországon.
A múlt eredményei mellett a jövő lehetőségeit kutatjuk, és arra keressük a választ, hogyan formálhatja a magyar innováció a következő évtizedet. 2025-ben egy négyrészes konferenciasorozattal ünnepli fennállásának tízéves évfordulóját az NKFI Hivatal. A cél nemcsak a visszatekintés, hanem az előretekintés is: a következő tíz év innovációs lehetőségeire és kihívásaira fókuszálva.
A konferenciasorozat minden egyes eseménye az innovációs lánc egy-egy kulcsterületére épül, bemutatva, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az ötlet megszületésétől a piaci megvalósításig vezető folyamatok. Az eseménysorozat célja, hogy összehozza a hazai innovációs ökoszisztéma szereplőit, és közösen formálják a jövőt.
Innovációfinanszírozás - Az állami támogatástól a kockázati tőkéig
Időpont: 2025. szeptember 18., csütörtök, 14:00 – 17:00
Helyszín: Create26, 1061 Budapest, Király utca 26.
A versenyképesség kulcsa az innováció. Ma Magyarország a GDP 1,4%-át fordítja innovációra. Ezt az arányt kellene belátható időn belül 3%-ra emelni. Erre azonban az állam egyedül nem képes. A magyar kockázatitőke-piac tőkeellátottsága továbbra is alacsony. Márpedig kockázati tőke nélkül nincs hatékony innovációfinanszírozás.
A magyar innovációs ökoszisztémában ráadásul egyre nagyobb kihívást jelent a korai fázisú, magas kockázatú fejlesztések megfelelő finanszírozása. Az elmozdulást a med-tech fejlesztésekről a high-tech fejlesztések irányába éppen az ilyen cégek finanszírozása jelentené, ami szintén a kockázatitőke-befektetések volumenének növelésével lenne kivitelezhető.
A piaci és állami források, valamint a szereplők közötti koordináció még nem elég hatékony. A konferencia célja ennek a „finanszírozási szakadéknak” az áthidalása, és annak megvitatása, hogyan lehet összehangolni az állami támogatási rendszerek, a magántőke és az innovátorok igényeit, hogy az ötletekből valóban piacérett termékek szülessenek.
Kulcskérdések:
- Hogyan lehet a piaci és állami szereplők érdekeit és szabályait közelíteni?
- Mik a korai fázisú innovációk finanszírozásának legnagyobb akadályai?
- Hogyan lehet hatékonyan kombinálni a grant és a tőke típusú finanszírozási formákat?
- Milyen jó gyakorlatok léteznek a nemzetközi piacon?
A konferencia programja
Moderátor: S. Tóth Anikó, az NKFI Hivatal munkatársa
| 14:00–14:10 |
Köszöntő |
| Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, Kulturális és Innovációs Minisztérium |
|
| 14:10–14:30 |
A hazai kockázatitőke-piac aktuális helyzete és kilátásai regionális kitekintéssel |
| Tánczos Péter ügyvezető partner (Euroventures Advisory Kft.), elnökségi tag (HVCA) | |
| 14:30–14:50 |
Finanszírozási igények és nemzetközi jó gyakorlatok |
| Dobos Balázs üzletágvezető (Századvég Konjunktúrakutató Zrt.) |
|
| 14:50–15:10 |
Finanszírozási modellek, állami eszközök, gyakorlati példák |
| Dénes Gábor elnök-vezérigazgató (MFB Invest Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.) |
|
| 15:10-15:25 | Kérdések |
| 15:25–15:45 |
Kávészünet |
| 15:45–16:45 |
Kerekasztal-beszélgetés: Egyensúlykeresés |
| Moderátor: Csíki László startup igazgató (Nemzeti Innovációs Ügynökség) Résztvevők:
|
|
| 16:45 – 17:00 |
Networking, kötetlen beszélgetések |
Regisztráció
A konferencián a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
További információkért és a folyamatosan frissülő előadói listáért kérjük, látogassa meg az esemény hivatalos oldalát:
https://pmsz.hu/rendezvenyeink/pmsz-innovacios-tagozat-2025-szeptember-10-eves-az-nkfi-hivatal-konferenciasorozat-iii/
Az eseményen kép- és hangfelvétel készülhet, amihez a résztvevők regisztrációjuk leadásával hozzájárulnak.
A HorizontPéntek10 webinársorozat az NKFIH Horizont Európa NCP csapat heti rendezvénye, melyen a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól nyújtunk áttekintést, gyakorlati ismereteket minden héten.
A novemberben tartott webinárium folytatásaként az NKFIH NCP csapata ismét „feketeöves” kutatásmenedzser fórumot tart! Az online találkozón aktuális pályázati adminisztrációs, jogi és pénzügyi kérdésekről tartunk megbeszélést, melyen alkalmat biztosítunk jó gyakorlatok megosztására és a tapasztalatcserére is.





