1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
A „Kutatóintézményi HR Stratégia - HR Strategy for Researchers” című közös rendezvényre az NKFI Hivatalba (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.) várják a szervezők az érdeklődő szakembereket.
Az angol nyelven tartott workshop célja, hogy áttekintést nyújtson az Európai Bizottság által kidolgozott ún. Európai Kutatói Chartáról és Kódexről, illetve a kutatói HR stratégiáról. A „HR Excellence in Research” díj nyilvános elismerés azoknak az egyetemeknek és kutatóintézeteknek, amelyek jelentős erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy HR irányelveiket összhangba hozzák az Európai Kutatói Chartával és Kódexszel. Mindezidáig közel ezer európai intézmény vállalta a Charta és Kódex irányelveinek végrehajtását, és közel négyszáz szervezet nyerte el a HR Excellence in Research díjat.
A workshop során a résztvevők megismerkedhetnek a kutatói HR stratégia megvalósítási folyamatával és jó gyakorlatokon keresztül az intézetek, illetve kutatók számára kínált előnyeivel. Az interaktív előadások után a meghívott szakértőknek kérdések is feltehetők, illetve egyéni konzultációra is lehetőség nyílik.
Az eseményen való részvételt egyaránt ajánljuk azoknak az intézményeknek, amelyek meg kívánnak ismerkedni a Charta és Kódex elveivel, és azoknak, amelyek készen állnak a Kutatóintézményi HR Stratégia (HR Strategy for Researchers) gyakorlati megvalósítására.
A workshop tervezett programja, a gyakorlati tudnivalók és a regisztráció itt érhetők el:
https://www.euraxess.hu/hungary/events/hr-strategy-researchers-workshop
Felhívjuk a figyelmet, hogy az esemény ingyenes, de regisztrációköteles, a regisztráció határideje 2018. február 16-a.
1146 Budapest Dózsa György út 35.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Fiatal Kutatók Akadémiájával, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközponttal és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karával együttműködésben online workshopot szervez a Marie Skłodowska-Curie Postdoctoral Fellowships (MSCA PF) ösztöndíjprogramjáról.