
Az S3 elkészülése és elfogadása különösen jelentős eredmény Magyarország számára, hiszen a 2021-2027-es uniós programozási időszak kutatásra, fejlesztésre és innovációra fordítható európai uniós források lehívása az elfogadott tervdokumentum nélkül nem lehetséges.
Az S3 végrehajtásának és nyomon követésének irányításáért felelős NKFI Hivatal kiemelten fontosnak tartja, hogy az S3 érintett szereplői – csakúgy, mint a tervezési szakaszban – továbbra is aktívan közreműködjenek a stratégiában foglalt beavatkozások eredményes megvalósításában, ezáltal hozzájárulva az EU-s és a hazai támogatások eredményorientált, hatékonyabb felhasználásához.
Ennek érdekében az NKFI Hivatal, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával szakmai rendezvényt szervez az S3 megvalósításában érintettek számára, melynek elsődleges célja, hogy résztvevők részletes információt kapjanak az elfogadott S3-ról, a kapcsolódó szakterületi stratégiákról, pályázati lehetőségekről.
A rendezvény időpontja: 2021. december 2. (csütörtök) 9.30-12.00 óra
Helyszín: online (YouTube – élő közvetítés)
Program
9.30-9.35 | Köszöntő |
Dr. Birkner Zoltán elnök | |
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal | |
9.35 - 10.10 | Az intelligens szakosodás jelentősége az Európai Unióban |
Berky Tamás program menedzser | |
Európai Bizottság, Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság (DG Regio) | |
10.10 - 10.25 | Az S3 jelentősége Magyarország számára |
Dr. Szabó István tudományos és nemzetközi elnökhelyettes | |
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal | |
10.25 - 10.40 | Az S3 megvalósítását támogató ökoszisztéma |
Sebők Katalin vállalati innovációs elnökhelyettes | |
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal | |
10.40 - 11.00 | KFI Stratégia 2021-2030 |
Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkár | |
Innovációs és Technológiai Minisztérium | |
11.00 - 11.20 | A gazdaságfejlesztés céljai és irányai a 2021-2027 közötti EU-s fejlesztési időszakban |
Dobos Balázs gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár | |
Innovációs és Technológiai Minisztérium | |
11.20 - 11.40 | Az intelligens szakosodás és a digitalizáció kapcsolódásai |
dr. Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár | |
Innovációs és Technológiai Minisztérium | |
11.40 - 12.00 | SMART, SMART3R, …SMART3R the BETTER! - Az S3 hazai megvalósításának ösztönzése |
Hartyányi Zsófia főosztályvezető |
|
Ferenczi Zoltán S3 irodavezető, projektmenedzser | |
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Stratégiai és Intézményi Kiválósági Főosztály |
1138 Budapest Moszkva sétány
Pontosan egy évtizede dolgozik a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a hazai KFI ökoszisztéma építésén. Egy ilyen kerek évforduló jó alkalom a múlt eredményeinek értékelésére, de legalább ilyen fontos a jövő lehetőségeinek feltérképezése is. Ahelyett, hogy önmagunkat helyeznénk a középpontba, a támogatott vállalkozások, kutatóhelyek és projektek sikereit emeljük ki, amelyek az innováció és a gazdasági fejlődés motorjai Magyarországon.
Online közvetítés (Zoom alkalmazás)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett HU-RIZONT nemzetközi kiválósági kutatási együttműködési program (2025-1.2.1-HU-RIZONT) célja, hogy támogatást biztosítson magyar felsőoktatási intézmények vezetésével nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektekre, melyek a Neumann János Program (NJP) fókuszterületeihez illeszkedően, a magyar és a nemzetközi közösség számára releváns és aktuális kihívásokra keresnek innovatív megoldásokat.