7622 Pécs, Rákóczi út 80.
Az eseménysorozat célja, hogy az egyetemi tudásbázisokra épülve olyan térségi szerveződések jöjjenek létre országszerte, amelyek egyszerre biztosítanak lehetőséget az innovációs szakpolitikai irányok közvetlen megismerésére, a helyi innovációs ökoszisztéma szereplői közötti együttműködések kialakítására, erősítésére és új szakmai alapok létrehozására.
A megújuló hazai innovációs ökoszisztéma jövőbeli teljesítménye és versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a szereplők – szakpolitikusok, felsőoktatási és kutató intézmények, vállalkozások és szakmai szervezetek – kapcsolatai helyi szinten is megerősödjenek, az intelligens szakosodási stratégia mentén fokozva egy-egy térség innovációs képességét. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ezért – az egyetemi központokra építve és a térségi innovációs környezet meghatározó szereplőinek legfőbb erősségeire koncentrálva – olyan új találkozási pontokat kíván létrehozni a Területi Innovációs Platformok programsorozat keretében, amely új szemlélettel segíti elő az információáramlást, a tudástranszfert, valamint az együttműködést és a szakmai kapcsolatépítést. A rendezvénysorozat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai szerepvállalásával valósul meg.
A novemberben induló országos programsorozat a szereplők együttműködése érdekében egy-egy térség legfontosabb innovációs szereplőit – egyetemeket, kutatóintézeteket, nagyvállalatokat, kkv-kat, startupokat, klasztereket, inkubátorokat, akcelerátorokat, országos kamarai hálózatokat – kívánja megszólítani a lehető legszélesebb körben.
ALAKULÓ RENDEZVÉNY IDŐPONTJA, HELYSZÍNE
2019. november 22. (péntek)
Pécsi Tudományegyetem
Dr. Halasy-Nagy József Aula
7622 Pécs, Rákóczi út 80.
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK
Pécsi Tudományegyetem Területi Innovációs Platform - Pécs: Csatlakozási nyilatkozat DOCX (73 KB)
Pécsi Tudományegyetem Területi Innovációs Platform - Pécs: Alapító nyilatkozat PDF (1 749 KB)
Területi Innovációs Platform - Országos csatlakozási nyilatkozat PDF (1 410 KB)
Területi Innovációs Platform - Fővédnöki nyilatkozat PDF (35 KB)
CSATLAKOZÁS
A Területi Innovációs Platformhoz való csatlakozás díjtalan. A kitöltött és cégszerűen aláírt csatlakozási nyilatkozat nkfialap@nkfih.gov.hu e-mailcímre kérjük megküldeni.
Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal:
E-mail: nkfialap@nkfih.gov.hu
Telefon: +36 (1) 795 9500
NEMZETI INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIA (S3)
A 2021-2027-es uniós programozási ciklus tervezésével összefüggésben a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (Smart Specialization Strategy, S3) célja meghatározni a regionális erősségeken és fejlesztési lehetőségeken alapuló prioritásokat, amelyekhez való illeszkedés a korábbiakhoz hasonlóan kiemelten fontos.
A kérdőív kitöltésével határozzuk meg közösen a magyar gazdaság fejlesztési irányait!
http://kerdoiv.nkfih.gov.hu/limesurvey/index.php?sid=58753&lang=hu
ALAKULÓ RENDEZVÉNY PROGRAMJA
09:30 – 10:00 | Regisztráció |
10:00 – 10:05 | Dr. Miseta Attila Pécsi Tudományegyetem rektorának köszöntője |
10:05 – 10:10 | Dr. Szabó István NKFI Hivatal elnökhelyettesének köszöntője |
10:10 – 10:15 | Jenei Zoltán Pécsi Tudományegyetem kancellárjának köszöntője |
10:15 – 10:20 | Pécsi Tudományegyetem Területi Innovációs Platform - Pécs Alapító Nyilatkozat ünnepélyes aláírása |
10:20 – 10:55 | Megújuló innovációs ökoszisztéma: Területi Innovációs Platformok, S3 KFI fókuszterületei, KKV Start pályázat PDF (4 089 KB) |
Dr. Szabó István elnökhelyettes, NKFI Hivatal | |
10:55 – 11:10 | Aktuális nemzetközi pályázati felhívások ismertetése PDF (507 KB) |
Tóth Orsolya EU referens, NKFI Hivatal Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya | |
Nyitott H2020 pályázati lehetőségek:
|
|
11:10 – 11:25 | Kávészünet |
11:25 – 11:55 | Egyetemi, kutatóintézeti tudáskapacitás és innovációs lehetőségek vállalkozásoknak (kerekasztal-beszélgetés) |
Moderátor: Bencze Áron | |
Résztvevők:
|
|
11:55 – 12:25 | Innovációs sikerek, együttműködési jó gyakorlatok bemutatása (kerekasztal-beszélgetés) |
Moderátor: Bencze Áron | |
Résztvevők:
|
|
12:25 – 13:30 | Ebéd |
Kísérőrendezvény: Tematikus szakmai mini kiállítás, egyetemi kutatási infrastruktúra, kapacitás bemutatása |
1121 Budapest, Zugligeti út 9.
Join us for the Week of Innovative Regions in Europe (WIRE) conference under the Hungarian Presidency! The event will take place from November 13-14, 2024, in the beautiful city of Budapest. Don’t miss this exceptional opportunity to meet and network with representatives and experts from all over Europe!
1121 Budapest, Zugligeti út 9.
Join us for the Week of Innovative Regions in Europe (WIRE) conference under the Hungarian Presidency! The event will take place from November 13-14, 2024, in the beautiful city of Budapest. Don’t miss this exceptional opportunity to meet and network with representatives and experts from all over Europe!