Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekRendezvényekA Hivatal rendezvényei
EUROSTARS, 2020. évi második nemzetközi pályázati forduló és Információs Nap
EUROSTARS
2020. augusztus 25., 09.30. - 11:45
NKFI Hivatal
1077 Bp., Kéthly Anna tér 1., 2. emelet 230. terem
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2020. augusztus 25-én 10 és 13 óra között információs napot szervez az érdeklődők számára a EUROSTARS-program idei második pályázati fordulójához kapcsolódóan, melynek nemzetközi beadási határideje 2020. szeptember 3. 20 óra.

A EUROSTARS-program az Európai Bizottság és több tagállam közös programjaként a kutató-fejlesztő KKV-k nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektjeit támogatja.

Bővebb információk a program honlapján, illetve az NKFI Hivatal honlapján érhetők el. A rendezvény célja:

  • a EUROSTARS Program iránt érdeklődők és a 2020. szeptember 3-i nemzetközi határidőre pályázatot benyújtó intézmények részletes és naprakész tájékoztatása a kutató-fejlesztő KKV-k ezen pályázati lehetőségének feltételrendszeréről;
  • a EUROSTARS Program megújult elektronikus pályázati felületének gyakorlati használata;
  • hasznos pályázati tanácsok nyújtása, korábbi sikeres pályázói tapasztalatok bemutatása;
  • a EUROSTARS-pályázatok elbírálásának ismertetése és a kapcsolódó hazai pályázati finanszírozás feltételrendszere.

A konzultáció a pályázáshoz szükséges gyakorlati információk átadását szolgálja, ezért elsősorban a 2020. szeptember 3-i nemzetközi beadási határidőre pályázatot benyújtani tervező intézményeket várjuk, de a program egésze iránt érdeklődők számára is nyitott a rendezvény.

A nemzetközi beadási határidőhöz kapcsolódóan további hasznos információk a nemzetközi EUROSTARS-honlapon érhetők el: https://www.eurostars-eureka.eu/2020-cut-offs

Hasznos tippek a sikeres EUROSTARS-pályázáshoz a www.eurostars-eureka.eu/improve-your-horizon2020-eurostars-application weblapon találhatók.

A rendezvény időpontja: 2020. augusztus 25., 10 és 13 óra között
Helyszín: az NKFI Hivatal 230. terme (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., II. emelet).

PROGRAM

09.30–10.00 Regisztráció
   
10.00–10.15 Köszöntő
  Csuzdi Szonja EUREKA/EUROSTARS High Level Representative (HLR), főosztályvezető,
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Nemzetközi Főosztály
   
10.15–10.45 A EUROSTARS Program általános tudnivalói, tanácsok a sikeres pályázáshoz

Mészáros Gergely EUREKA/EUROSTARS Nemzeti Projekt Koordinátor (NPC),
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Nemzetközi Főosztály

 
10.45–11.00 Kávészünet
   
11.00–11.45 A EUROSTARS Program elektronikus pályázati felületének használata

Mészáros Gergely EUREKA/EUROSTARS Nemzeti Projekt Koordinátor (NPC),
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Nemzetközi Főosztály

 

Kérdések és válaszok, személyes konzultációs lehetőség

A rendezvényen történő részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy regisztráljon az alábbi felületen.

REGISZTRÁCIÓ

A rendezvényen történő részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy regisztráljon az alábbi felületen:

Titulus:

Vezetéknév: *

Keresztnév: *

Beosztás: *

Ágazat: *

Munkahely: *

Telefonszám: *

E-mail: *




Az információs napokon történő részvétellel, valamint a Horizont 2020 / Horizont Európa keretprogrammal és a hozzá kapcsolódó partnerségekkel és missziókkal kapcsolatos rendezvényekkel és az aktuális pályázati hírekkel kapcsolatos tájékoztatással összefüggő adatkezeléshez az érintettek részéről hozzájáruló nyilatkozat megtétele is szükséges.
  • név
  • e-mail cím
  • telefonszám
  • képviselt szervezet megnevezése
Tájékoztatjuk, hogy a rendezvény sajtónyilvános. A rendezvényen az NKFI Hivatal fényképfelvételt, illetve hang- és videofelvételt készíthet, amelyet felhasználhat saját honlapján, kiadványaiban és/vagy más nyilvános kommunikációs csatornákon az érdeklődők és a szélesebb közvélemény tájékoztatására.

A rendezvényre történő regisztrációval hozzájárul, hogy az NKFI Hivatal a megadott személyes adatait a rendezvény időpontjáig kezelje, és a rendezvénnyel kapcsolatos változásokkal közvetlenül megkeresse. További információkért, kérjük, olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót.
A rendezvénnyel kapcsolatos adatkezeléshez hozzájárulok, az adatvédelmi tájékoztatót elfogadom.




Hozzájárulok, hogy a Horizont 2020 / Horizont Európa keretprogrammal és a hozzá kapcsolódó partnerségekkel és missziókkal kapcsolatos rendezvényekről és az aktuális pályázati hírekről az NKFI Hivatal e-mail üzenetben és/vagy telefonon közvetlenül tájékoztasson, illetve megkeressen. További információkért, kérjük, olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót.
A Horizont 2020 / Horizont Európa keretprogrammal kapcsolatos tájékoztatáshoz szükséges adatkezeléshez hozzájárulok, az ezzel kapcsolatos adatvédelmi tájékoztatót elfogadom.



Hírlevél regisztráció:



A hírlevelünkre való feliratkozással hozzájárul, hogy az NKFI Hivatal közvetlenül megkeresse a legfrissebb kutatási, fejlesztési és innovációs pályázatokkal, hazai és nemzetközi hírekkel, eseményekkel. További információkért, kérjük, olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót.
Feliratkozom a hírlevélre.


Hasonló események