6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Az eseménysorozat célja, hogy az egyetemi tudásbázisokra épülve olyan térségi szerveződések jöjjenek létre országszerte, amelyek egyszerre biztosítanak lehetőséget az innovációs szakpolitikai irányok közvetlen megismerésére, a helyi innovációs ökoszisztéma szereplői közötti együttműködések kialakítására, erősítésére és új szakmai alapok létrehozására.
A megújuló hazai innovációs ökoszisztéma jövőbeli teljesítménye és versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a szereplők – szakpolitikusok, felsőoktatási és kutató intézmények, vállalkozások és szakmai szervezetek – kapcsolatai helyi szinten is megerősödjenek, az intelligens szakosodási stratégia mentén fokozva egy-egy térség innovációs képességét. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ezért – az egyetemi központokra építve és a térségi innovációs környezet meghatározó szereplőinek legfőbb erősségeire koncentrálva – olyan új találkozási pontokat kíván létrehozni a Területi Innovációs Platformok programsorozat keretében, amely új szemlélettel segíti elő az információáramlást, a tudástranszfert, valamint az együttműködést és a szakmai kapcsolatépítést. A rendezvénysorozat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai szerepvállalásával valósul meg.
A novemberben induló országos programsorozat a szereplők együttműködése érdekében egy-egy térség legfontosabb innovációs szereplőit – egyetemeket, kutatóintézeteket, nagyvállalatokat, kkv-kat, startupokat, klasztereket, inkubátorokat, akcelerátorokat, országos kamarai hálózatokat – kívánja megszólítani a lehető legszélesebb körben.
ALAKULÓ RENDEZVÉNY IDŐPONTJA, HELYSZÍNE
2019. november 26. (kedd)
Szegedi Tudományegyetem
Rektori épület, Díszterem 2. emelet
6720 Szeged, Dugonics tér 13.
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK
Szegedi Egyetem Területi Innovációs Platform - Szeged: Csatlakozási nyilatkozat DOCX (65 KB)
Szegedi Tudományegyetem Területi Innovációs Platform - Szeged: Alapító nyilatkozat PDF (169 KB)
Területi Innovációs Platform - Országos csatlakozási nyilatkozat PDF (1 410 KB)
Területi Innovációs Platform - Fővédnöki nyilatkozat PDF (35 KB)
CSATLAKOZÁS
A Területi Innovációs Platformhoz való csatlakozás díjtalan. A kitöltött és cégszerűen aláírt csatlakozási nyilatkozat nkfialap@nkfih.gov.hu e-mailcímre kérjük megküldeni.
Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal:
E-mail: nkfialap@nkfih.gov.hu
Telefon: +36 (1) 795 9500
NEMZETI INTELLIGENS SZAKOSODÁSI STRATÉGIA (S3)
A 2021-2027-es uniós programozási ciklus tervezésével összefüggésben a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (Smart Specialization Strategy, S3) célja meghatározni a regionális erősségeken és fejlesztési lehetőségeken alapuló prioritásokat, amelyekhez való illeszkedés a korábbiakhoz hasonlóan kiemelten fontos.
A kérdőív kitöltésével határozzuk meg közösen a magyar gazdaság fejlesztési irányait!
http://kerdoiv.nkfih.gov.hu/limesurvey/index.php?sid=58753&lang=hu
ALAKULÓ RENDEZVÉNY PROGRAMJA
09:30 – 10:00 | Regisztráció |
10:00 – 10:05 | Prof. Dr. Kónya Zoltán Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettesének köszöntője |
10:05 – 10:10 | Sebők Katalin NKFI Hivatal elnökhelyettesének köszöntője |
10:10 – 10:15 | Dr. Fendler Judit Szegedi Tudományegyetem kancellárjának köszöntője |
10:15 – 10:20 | Szegedi Tudományegyetem Területi Innovációs Platform - Szeged Alapító Nyilatkozat ünnepélyes aláírása |
10:20 – 10:55 | Megújuló innovációs ökoszisztéma: Területi Innovációs Platformok, S3 KFI fókuszterületei, KKV Start pályázat PDF (4 089 KB) |
Sebők Katalin elnökhelyettes, NKFI Hivatal | |
10:55 – 11:10 | Aktuális nemzetközi pályázati felhívások ismertetése PDF (494 KB) |
dr. Horváth Klára EU referens, NKFI Hivatal Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya | |
Nyitott H2020 pályázati lehetőségek:
|
|
11:10 – 11:25 | Kávészünet |
11:25 – 11:55 | Egyetemi, kutatóintézeti tudáskapacitás és innovációs lehetőségek vállalkozásoknak (kerekasztal-beszélgetés) |
Moderátor: Bencze Áron | |
Résztvevők:
|
|
11:55 – 12:25 | Innovációs sikerek, együttműködési jó gyakorlatok bemutatása (kerekasztal-beszélgetés) |
Moderátor: Bencze Áron | |
Résztvevők:
|
|
12:25 – 13:30 | Ebéd |
13:30 – 15:00 |
Egyetemi kutatási infrastruktúra, kapacitás helyszíni bemutatása, laboratóriumi bejárás |
Kísérőrendezvény: Tematikus szakmai minikiállítás |
helyszín: NKFI Hivatal, 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., 2 emelet 261
A HorizontPéntek10 webinársorozat az NKFIH Horizont Európa NCP csapat heti rendezvénye, melyen a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól nyújtunk áttekintést, gyakorlati ismereteket minden héten.