1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., II. emelet 231-es terem
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2018. június 25-én 10 órától információs napot és pályázatírási tréninget szervez az érdeklődők számára a Horizont 2020 Marie Skłodowska-Curie program (MSCA) egyéni ösztöndíj pályázatairól.
2018. április 12-én jelentek meg az MSCA egyéni ösztöndíj pályázatok, amelyek beadási határideje 2018. szeptember 12. Rendezvényünkön az érdeklődők tájékoztatást kapnak az aktuális ösztöndíj-lehetőségekről, a tréning keretében pedig egy korábbi nyertes MSCA-pályázó, egy H2020 pályázat értékelő és az MSCA nemzeti kapcsolattartó segítségével tekintjük át és vitatjuk meg a pályázati konstrukció egyes elemeit. Lehetőség nyílik tehát értékelési tapasztalatok megismerésére, személyes konzultációra és tapasztalatcserére is.
A tréningre elsősorban a szeptemberi határidőre pályázatot beadni kívánó kutatókat várjuk, a tájékoztató részre pedig a későbbi pályázást fontolgató kutatókat, fogadóintézményi témavezetőket (egyetemi, kutatóintézeti, vállalati és civil szféra szereplőit egyaránt), valamint a pályázati irodák munkatársait.
A rendezvény időpontja: 2018. június 25., hétfő, 10-15 óra
Helyszín: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.), 231. terem
Tervezett program
09.30 - 10.00 |
Regisztráció |
|
|
10.00 - 10.45 |
A Marie Skłodowska-Curie program egyéni ösztöndíjainak bemutatása |
Jeney Nóra: MARIE SKŁODOWSKA-CURIE AKCIÓK - Egyéni ösztöndíjak PDF (1 560 KB) |
|
10.45 - 14.15 |
Pályázatírási tréning |
Jeney Nóra: MARIE SKŁODOWSKA-CURIE AKCIÓK - Pályázatírási tréning PDF (250 KB) |
|
|
|
14.15 - 15.00 |
Személyes konzultáció |
Regisztráció
Az információs napon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, regisztráljon az alábbi felületen:
További információk: nora.jeney@nkfih.gov.hu
Az NKFIH és a TÜBITAK közös angol nyelvű információs napot szervez a "A magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása” című felhívás (2024-1.2.11-TÉT-IPARI-TR) pályázata iránt érdeklődők részére.
1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.
Join us for the “Towards a strengthened European cooperation in Brain health research” conference hosted by the Hungarian Presidency! The event will be held from December 9-10, 2024, in the stunning city of Budapest. Don’t miss this unique chance to connect and network with representatives and experts from across Europe!