1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., 231. terem
Innováció az energiaszektorban címmel rendezett információs napot az NKFI Hivatal az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) InnoEnergy HUB szervezetével közösen 2018. április 23-án Budapesten. A szakmai konzultációval egybekötött rendezvényt Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke és Martin Kern az EIT ügyvezető igazgatója nyitotta meg a Horizont 2020 uniós keretprogram innovatív energetikai felhívások iránt érdeklődő vállalkozások, intézmények képviselői előtt.
A fórumon először hazai és nemzetközi szakértők ismertették az energetikai vonatkozású innovatív technológiák és szolgáltatások piacra lépését segítő nemzetközi tapasztalatokat, és azokat a pályázati forrásokat, amelyek hazánkban is elérhetők. A 2014-2020 között időszak során 80 milliárd euróval gazdálkodó Horizont 2020 keretprogramon belül az energia programterület költségvetése évről évre nő: a 2017. évi 700 millió euróról 2020-ig 870 millió euróra emelkedik. A Horizont 2020 keretprogram nemzeti kapcsolattartói hálózatát és a program uniós bizottsági képviseletét Magyarország részéről az NKFI Hivatal biztosítja. Délután az iparág hazai kulcsszereplői egyeztettek a közfinanszírozású szervezetek és a hazai innovációs ökoszisztéma együttműködésének katalizálási lehetőségeiről annak érdekében, hogy a nemzetgazdaság stabil, nemzetközi piacokon fenntarthatóan működni képes üzleti vállalkozásokkal bővüljön.
Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke köszöntőjében kiemelte: „Az energetikai kutatás és innováció fókuszában olyan, a jövőt meghatározó, fontos területek állnak, mint az energia hatékony termelése, elosztása és tárolása, köztük az alternatív és megújuló energiák. Magyarországon ehhez az NKFI Hivatal, amely a Horizont 2020 tematikus programjait jól kiegészítve kínál nemzeti forrásokat és a pályázókat segítő gyakorlati szolgáltatásokat, célcsoportjai között a kutatói közösség, az egyetemek, a vállalkozások – köztük kkv-k és startupok is – egyaránt megtalálhatók. A technológiai fejlesztések piaci hasznosulásában ugyanis kulcsszerepet játszanak a jogi-gazdasági-társadalmi környezet ösztönző eszközei.”
Martin Kern az EIT ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy az InnoEnergy a világ vezető üzleti akcelerátora a fenntartható energia területén, amely szakértelmével páratlan szinergiákat tesz lehetővé a Horizont 2020 programhoz kapcsolódva.
Az InnoEnergy közép-európai regionális együttműködésekért felelős koordinátora, Kamil Szydłowski előadásában bemutatta az EIT tudásháromszög modelljét, mely szerint a kutatással megalapozott innovációt a vállalkozásokat támogató szolgáltatás-rendszer és a képzésbe épített vállalkozói szemlélet együttműködésével lehet a társadalom számára hasznosítani. Kiemelte, hogy a vállalkozói ökoszisztéma működésének hatása meghatározó a társadalmi és gazdasági környezet számára. Az ökoszisztémák működésének alapja, amikor vállalatokból, startupokból álló csoportok, koordináló szervezetek, amelyek hasonló célok mentén dolgoznak, hálózatként kezdenek együttműködni annak érdekében, hogy feltárják a helyi gazdasági szereplők kooperációjában rejlő tartalékokat, és ösztönözzék az innovatív vállalkozások továbbfejlesztését az újabb piacok megszerzéséért. Az ökoszisztémák működése mind az állami koordináló szervezetek, mind a gazdasági szereplők számára kihívást jelent, hiszen a vállalkozói teljesítmény növeléséhez számos tényező és képesség párhuzamos fejlesztése szükséges.
A rendezvényhez kapcsolódva a hazai közszféra energetikai KFI szakpolitikáért és az ipari-felsőoktatási együttműködésért felelős intézményei, valamint az EIT InnoEnergy HUB képviselői kerekasztal-beszélgetésen folytattak eszmecserét az energetikai szektorhoz kapcsolódó – azaz az energetika, környezetvédelem, okos városok és mobilitási terület – hazai és uniós kutatás-fejlesztési és innovációs ösztönzőiről, kiemelten a helyi vállalatok, a kis- és középvállalkozások innovációs eredményeinek nemzetközi piacra lépését ösztönző eszközökről. Ennek során az InnoEnergy HUB képviselője nemzetközi jó gyakorlatokat – a lengyelországi Małopolska és Szilézia régiós együttműködési projektjeiben szerzett tapasztalatokat – osztott meg. A kerekasztal résztvevői megvitatták a hazai vállalkozások felkészítésének eddigi tapasztalatait és a további teendőket az innovációk hasznosításának elősegítésére (pl. a hitelkonstrukciók és kockázati tőke befektetések igénybevétele, valamint a nemzetközi piacra lépés egyéb eszközei).
Az információs napon elhangzott előadások letölthetők:
- Kamil Szydłowski, közép-európai regionális együttműködésekért felelős koordinátor, EIT InnoEnergy - Engineering innovation (PDF 8481 KB)
- Dervalics Ákos, ügyvezető, EH Invest - Introduction of HUB Hungary (PDF 17 183 KB)
- Lorencz Kinga, H2020 Energy NCP, NKFI Hivatal - Opprotunities within the Horizon 2020 "Energy" programme (PDF 3257 KB)
- Kamil Szydłowski - InnoEnergy regional partnership (PDF 1561 KB)
InnoEnergy
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) támogatásával működő InnoEnergy kezdeményezés 2010. óta a fenntartható energiagazdálkodást érintő fejlesztések motorja Európában, amely az innovációt az oktatástól a fogyasztókig a folyamat minden szintjén segíti. Az InnoEnergy HUB-ok elsődleges feladata a fenntarthatósággal, illetve energetikával foglalkozó ígéretes vállalkozási ötletek felkutatása és támogatása. A 24 alapító tagból és több mint 360 csatlakozott partnerből álló hálózaton keresztül Európát átívelő kapcsolatok jöhetnek létre, közelebb hozva egymáshoz a feltalálókat, az iparág képviselőit, a vállalkozókat, a piacokat, a diplomásokat, a munkáltatókat, a kutatókat és a nagyvállalatokat. Hazánkban jelenleg az EH Invest Zrt. látja el az InnoEnergy HUB feladatait. Tavaly a MOL stratégiai partnerségével megrendezett PowerUp! nemzetközi energetikai startup-verseny döntőjét a magyar HeatVentors innovációja nyerte meg, az általuk kifejlesztett fázisváltós hőtárolási technológia 90%-kal kisebb tárolókban, 20-40%-kal kevesebb energiaráfordítással, fél és két év közti megtérülési időszak mellett tudja ugyanazt a kapacitást biztosítani, mint a hagyományos tárolók.
Program
09:30 - 10:00 |
Registration |
|
|
10:00 - 10:20 |
Welcome and introduction |
|
Dr. József Pálinkás, President of the National Research, Development and Innovation Office |
|
Mr. Martin Kern, Interim Director of the European Institute of Innovation and Technology |
10:20 - 10:40 |
Introducing the EIT Inno Energy KIC: Scope of activities, trends in RDI in energy-related fields |
|
Kamil Szydłowski, Regional Cooperation and External Funds Specialist InnoEnergy Central Europe |
|
|
10:40 - 11:00 |
Services offered by InnoEnergy |
Ákos Dervalics, Manager of Inno-Energy Hub Budapest |
|
11:00 - 11:40 |
Opportunities within the H2020 „Energy” programme and the National Contact Point services of the NRDI Office |
Kinga Lorencz, H2020 Energy NCP, National Research, Development and Innovation Office |
|
11:40 - 12:30 |
Introducing the 'ecosystem thinking' in Hungary (open debate and talks) |
moderated by the representative of the InnoEnergy |
helyszín: NKFI Hivatal, 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., 2 emelet 261
A HorizontPéntek10 webinársorozat az NKFIH Horizont Európa NCP csapat heti rendezvénye, melyen a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól nyújtunk áttekintést, gyakorlati ismereteket minden héten.