
Az eseménysorozat célja, hogy az egyetemi tudásbázisokra épülve olyan térségi szerveződések jöjjenek létre országszerte, amelyek egyszerre biztosítanak lehetőséget az innovációs szakpolitikai irányok közvetlen megismerésére, a helyi innovációs ökoszisztéma szereplői közötti együttműködések kialakítására, erősítésére és új szakmai alapok létrehozására.
A megújuló hazai innovációs ökoszisztéma jövőbeli teljesítménye és versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a szereplők – szakpolitikusok, felsőoktatási és kutató intézmények, vállalkozások és szakmai szervezetek – kapcsolatai helyi szinten is megerősödjenek, az intelligens szakosodási stratégia mentén fokozva egy-egy térség innovációs képességét. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ezért – az egyetemi központokra építve és a térségi innovációs környezet meghatározó szereplőinek legfőbb erősségeire koncentrálva – olyan új találkozási pontokat kíván létrehozni a Területi Innovációs Platformok programsorozat keretében, amely új szemlélettel segíti elő az információáramlást, a tudástranszfert, valamint az együttműködést és a szakmai kapcsolatépítést. A rendezvénysorozat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai szerepvállalásával valósul meg.
A novemberben induló országos programsorozat a szereplők együttműködése érdekében egy-egy térség legfontosabb innovációs szereplőit – egyetemeket, kutatóintézeteket, nagyvállalatokat, kkv-kat, startupokat, klasztereket, inkubátorokat, akcelerátorokat, országos kamarai hálózatokat – kívánja megszólítani a lehető legszélesebb körben.
TERÜLETI INNOVÁCIÓS PLATFORMOK
Miskolci Egyetem Területi Innovációs Platform - Miskolc
Alakuló rendezvény időpontja: 2019. november 12.
Alakuló rendezvény helyszíne: Miskolci Egyetem ( 3515 Miskolc, Egyetemváros)
Bővebb információ
Debreceni Egyetem Területi Innovációs Platform - Debrecen
Alakuló rendezvény időpontja: 2019. november 13.
Alakuló rendezvény helyszíne: Debreceni Egyetem (4032 Debrecen Egyetem tér 1.)
Bővebb információ
Széchenyi István Egyetem Területi Innovációs Platform - Győr
Alakuló rendezvény időpontja: 2019. november 19.
Alakuló rendezvény helyszíne: Széchenyi István Egyetem (9026 Győr, Egyetem tér 1.)
Bővebb információ
Pécsi Tudományegyetem Területi Innovációs Platform - Pécs
Alakuló rendezvény időpontja: 2019. november 22.
Alakuló rendezvény helyszíne: Pécsi Tudományegyetem (7622 Pécs, Rákóczi út 80.)
Bővebb információ
Szegedi Tudományegyetem Területi Innovációs Platform - Szeged
Alakuló rendezvény időpontja: 2019. november 26.
Alakuló rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem (6720 Szeged, Dugonics tér 13.)
Bővebb információ
Budapesti Területi Innovációs Platform
Alakuló rendezvény időpontja: 2019. november 28.
Alakuló rendezvény helyszíne: New York Palace (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.)
Bővebb információ
Pannon Egyetem Területi Innovációs Platform – Veszprém
Alakuló rendezvény időpontja: 2020. február 11.
Alakuló rendezvény helyszíne: Pannon Egyetem (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.)
Bővebb információ
Szent István Egyetem Területi Innovációs Platform - Gödöllő
Alakuló rendezvény időpontja: 2020. február 12.
Alakuló rendezvény helyszíne: Szent István Egyetem (2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.)
Bővebb információ
A HorizontPéntek10 webinársorozat az NKFIH Horizont Európa NCP csapat heti rendezvénye, melyen a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól nyújtunk áttekintést, gyakorlati ismereteket minden héten.
Budapest, 1111 Műegyetem rakpart 3., K épület, I. emelet, Díszterem
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tisztelettel meghívja a „KFI ökoszisztéma fejlesztése” elnevezésű GINOP_PLUSZ-2.1.2-22-2024-00002 projekt nyitórendezvényére, melynek keretében a „Kiváló kutatási infrastruktúra” tanúsítványok ünnepélyes átadására is sor kerül.