Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
773 millió forintos agrárfejlesztés SZIE-közreműködéssel
2020. szeptember 16.
Módosítás: 2020. szeptember 16.
Olvasási idő: 2 perc
A SZIE és jogelődei első körben sikerrel pályáztak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által piacvezérelt kutatási, fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt felhíváson.

A felhívás célja a vállalkozások versenyképességének javítása piacorientált kutatási, fejlesztési és innovációs projektjeik támogatásával. A pályázatok fő kedvezményezettjei vállalkozások lehetnek, de konzorciumi tagként felsőoktatási intézményeket is bevonhatnak a projektbe.

A Szent István Egyetem és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ következő pályázatait támogatták szakmai véleménnyel mintegy 773 millió forint értékben, összességében 6,3 milliárd forintos költségvetésű konzorciumi projektek részeként: – Innovatív tenyésztéstechnológiát szolgáló korszerű biotechnikai, biotechnológiai és takarmányozási megoldások fejlesztése a tej- és hústermelés hatékonyságának javítása érdekében. (A pályázatot a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt. nyújtotta be; megvalósításában kiemelten érintett a SZ IE Kaposvári Campusa, 180 millió forint részesedéssel.); – Növelt hatékonyágú FHPP (nagy hidrosztatikus nyomáskezelési) technológia kifejlesztése prémium nyerstermékek tartósításához, ízértékének, vitaminés flavonoidtartalmának megőrzéséhez. (A pályázatot a HELIT Kereskedelmi Kft. nyújtotta be; megvalósításában a SZ IE Gödöllői Campusa érintett, 180 millió forint részesedéssel.); – LPWAN kommunikációs technológiára épülő szarvasmarha-bendőszonda kifejlesztése. (A pályázatot az ALBACOMP RI Rendszerintegrációs Kft. nyújtotta be; megvalósításában a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ érintett, 145 millió forint részesedéssel.); – Speciális fogyasztói igények alapján tervezett, komplettált gabonaital-készítmények kutatás-fejlesztése egyedi enzimkémiai és mikrobiológiai fermentációs eszközrendszerrel. (A tartaléklistás pályázatot az AGRI-CORN Kft. nyújtotta be; megvalósításában a SZ IE Budai és Gödöllői Campusa érintett, 231 millió forint támogatással.); – Lokális genetikai erőforrások felhasználása a globális kihívásokra. (A tartaléklistás pályázatot a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. nyújtotta be; megvalósításában a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ érintett, 68 millió forint támogatással.)

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Utolsó módosítás: 2020. szeptember 16.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?