Az emberi memória nem tévedhetetlen. Az emlékezetet masszív felejtés jellemzi, hézagos és pontatlan, tehát legalább részben hamis. Miért különösen lényeges ezzel a témával foglalkozni? Azért, mert az élet számos területén kiemelten fontos, hogy pontosan vissza tudjunk emlékezni a múltra. A memóriaműködés pontossága fontos szerepet játszik például szemtanúvallomások esetén, álhírek felismerésekor, az iskolai oktatásban, illetve pszichoterápiában. Ez pedig csak néhány példa a sok közül.

Az emberi elmeműködés sajátossága, hogy képes visszaemlékezni rég átélt eseményekre élénk, részletgazdag és egyedi formában. Az egyediség kifejezés itt arra utal, hogy vannak olyan események, amelyek csak egyszer történnek meg az életben. Ilyen lehet az első nap az iskolában vagy a huszadik születésnapunk. Néha, amikor visszaemlékezünk egy ilyen eseményre, akár évtizedek távlatában, mintegy újraéljük a múltat. Ezt. hívja a szakirodalom élményszerű emlékezésnek.

Fokozódó felejtés

Az emberi agy hippocampusnak nevezett területe központi szerepet játszik az élményszerű emlékezés folyamatában (1. ábra). Ez a kis terület - más agyi területekkel együttműködésben – teszi tehát lehetővé, hogy újra átéljük a múltat. Az életkor előrehaladtával azonban a hippocampus változásokon megy keresztül. Sőt, ezt az agyterületet érintik legkorábban az időskori elváltozások.

Fontos különbséget tenni az úgynevezett patológiás (kóros) és a normál (egészséges) öregedési folyamatok között. Előbbi gyűjtőfogalomnak tekinthető, olyan elváltozásokat takar, amelyek valamilyen megbetegedés nyomán alakulnak ki (például Alzheimer-kór vagy valamilyen más demenciaforma következtében). Utóbbi azonban természetes folyamat, az időskor elkerülhetetlen velejárója. Az idősödő agy mérete csökken (ezt nevezzük atrófiának), ami az idegsejtek, illetve a közöttük lévő kapcsolatok elhalásának következménye. Ez az elváltozás pedig több területen változásokat idéz elő, beleértve a tanulási és emlékezési folyamatokat is. Habár patológiás öregedésben súlyosabb a memóriazavar, az emlékezeti működés megváltozása normál öregedés mellett is megfigyelhető. Általánosságában igaz, hogy normál öregedési folyamatok nyomán bizonyos egyedi emlékek elvesznek. Sőt, minél idősebb valaki, annál kevesebb emlékhez tud hozzáférni részletgazdag, élményszerű formában. Érdekes azonban, hogy az időskori emlékezésre nemcsak a régi emlékek elhalványulása jellemző, hanem a hamis emlékek megjelenése is.

Hamis emlékek

Már az 1950-es években James Deese egy ötletes kísérletben mutatott rá, hogy időnként olyasmire emlékszünk vissza, ami soha nem történt meg. A feladatot a 2. ábra szemlélteti. A kísérletben egyszerű szavakat kellett a résztvevőknek megtanulniuk (például párna, álom, éjszaka), olyan szavakat, amelyek jelentésükben összefüggtek. Érdekes, hogy egy ezt követő emlékezeti felismerési teszten egyes szavakról azt hitték a kísérlet résztvevői, hogy már látták korábban. A fenti példánál maradva, többen felismerni vélték az alvás szót, holott az nem szerepelt a tanulási listában. Sőt, közel ugyanolyan arányban ismerték fel az alvás szót, mint a korábban ténylegesen látott szavakat. Később számos további kutatás alkalmazta ezt a feladatot, illetve annak valamilyen módosított formáját. E kutatások egy része arra a kérdésre kereste a választ, hogy hogyan csökkenthető a hamis emlékek száma. Egy kísérlet például azt vizsgálta, mi történik, ha a résztvevők tudják, a kutatás valódi célja a téves emlékezet vizsgálata. Az eredmények meglepőek voltak, hiszen csak akkor csökkent a hamis emlékek aránya, ha a kísérleti személyek még a kísérlet elején, a szavak bemutatása előtt lettek informálva, akkor viszont nem, ha az emlékezeti teszt előtt tudták meg, mi is a kutatás valódi célja. Egy másik kutatás az érzelmek szerepét vizsgálta, és azt találta, hogy leginkább negatív szavak tanulásakor jelentkeznek téves emlékek. Csökken azonban a hibázások száma pozitív érzelmeket kiváltó, valamint semleges szavak tanulása esetén. Izgalmas további eredmény, hogy a hamis emlékek arányát csökkenti az alvás. Vagyis kevesebb a téves felismerés, ha a tanulást követően (és az emlékezeti tesztet megelőzően) alszik valaki, mint akkor, ha ugyanannyi időt ébren tölt. Végül, ha valaki úgy általában kevésbé érzékeny a dezinformációra (félretájékoztatásra, szándékos megtévesztésre), kevésbé hajlamos a hamis emlékezésre is. E kutatások nagy részét egyetemistákon végezték, ami alapján tehát elmondható, hogy fiataloknál is megjelenhetnek hamis emlékek. Később azonban arra mutattak rá, hogy minél idősebb valaki, annál több a téves emléke. Különösen igaz ez akkor, amikor több hasonló inger között kell különbséget tenni emlékezeti alapon. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy értékeinket egy csomagmegőrzőbe helyeztük, majd órákkal később a sok egymásra szinte megszólalásig hasonló szekrény közül ki kell választanunk azt, amelyikbe a csomagunkat tettük. Egy ilyen helyzetben egészen apró részletekre kell visszaemlékeznünk ahhoz, hogy megtaláljuk, amit keresünk. Idős személyek számára egy ilyen feladat igencsak nehéznek bizonyul, mégpedig azért, mert ők legfőképp egy esemény általános jellemzőit (az esemény vázát) jegyzik meg, a kisebb részleteket azonban nem. Milyen következményekkel járhat ez a fajta téves emlékezés? A szakirodalom kiemelten foglalkozik például a szemtanúvallomások hitelességének vizsgálatával. Számos kutatás vizsgálta az arcokra való visszaemlékezés (azonosítás) pontosságát időskorban. Általános eredmény, hogy az idősebb korosztály fokozottan érzékeny a megtévesztő jegyekre. Ha ki kell választani egy korábban látott személyt több hasonló ember közül (például mindenki fekete hajú, szakállas és szemüveget visel), akkor az idősebbek jóval többet tévednek, mint a fiatal felnőttek.

A tévedhetetlenség érzése

Az eddig bemutatott kutatási eredmények alapján egyértelmű, hogy időskorban egyre nagyobb számban vannak jelen hamis emlékek. Ahogyan azt láttuk, különösen igaz ez akkor, ha több hasonló inger között kell különbséget tenni. Más szavakkal, az idősek kifejezetten érzékenyek a megtévesztő jegyekre. Felmerül azonban a kérdés, vajon mi áll ennek a hátterében? Saját kutatásunkban erre a kérdésre kerestük a választ. Kíváncsiak voltunk, a hamis emlékezés milyen szubjektív élménnyel társul, és hogy ez az élmény vajon eltér-e idősek és fiatalok között.

Az utóbbi években széles körben elterjedt egy emlékezeti tárgyfelismerési feladat, ami kiválóan alkalmas a hamis emlékezés vizsgálatára és érzékeny a hippocampus elváltozásaira. A feladat kezdeti, tanulási szakaszában hétköznapi tárgyak bemutatása történik egy számítógép képernyőjén. Ezt követően egy emlékezeti teszten régi (tehát a bemutatási szakaszban látott) és teljesen új (korábban soha nem látott) képekről kell döntést hozni, vajon szerepeltek-e a kísérlet képbemutatási szakaszában vagy sem. A feladat sajátossága, hogy nemcsak régi és teljesen új képek szerepelnek az emlékezeti teszten, hanem a korábban látott tárgyakhoz vizuálisan nagyon hasonló képek is (lásd a 3. ábrán szereplő példákat). Tipikus eredmény, hogy az idős személyek hajlamosak a hasonló képeket tévesen réginek detektálni, tehát hamisan emlékeznek arra, hogy találkoztak ezekkel a képekkel. Sőt, minél inkább előrehaladott a hippocampus időskori elváltozása, annál több az ilyen jellegű hamis emlék. Saját kutatásunkban ezt a feladatot használtuk kis módosítással. Fiatalokat és időseket vizsgálva nem egyszerűen arra kértük kísérletünk résztvevőit, hogy döntsék el, korábban látták-e már a számítógép képernyőjén szereplő hétköznapi tárgyak képeit vagy sem. Ehelyett azt kellett megítélniük egy hatfokú skálán, hogy mennyire biztosak a válaszukban (Ahol az 1-es azt jelentette, hogy ,,Biztosan nem láttam még", a 6-os pedig azt, hogy „Biztosan láttam már"). Eredményeink szerint időseknél a legtöbb hamis emlékhez rendkívül nagyfokú bizonyosságérzés társult. Más szavakkal, az időseknél a tévedés nem a döntési bizonytalanságból fakadt, hanem a túlzott bizonyosság érzése vezetett a helytelen válaszokhoz. A fiatalok is tévedtek (még ha kisebb arányban is, mint az idősek), de téves válaszaik jellemzően alacsony bizonyosságérzéssel társultak. A fiatalok egyébként csak a hamis emlékeik kapcsán voltak bizonytalanok, helyes válaszaik ezzel szemben erős bizonyosságérzéssel társultak. Összességében tehát elmondható, hogy időskorban fennáll annak a veszélye, hogy valaki nem látja be, memóriája hanyatlik, vagy legalábbis másképp működik, mint néhány évtizeddel korábban. A valós emlékek részletei ugyanis elvesznek, a hézagokat betöltő hamis emlékek előhívásához pedig erős bizonyosságérzés társul. Milyen következményekkel járhat mindez? Daniel Schacter memóriakutató, a Harvard Egyetem professzora egy fontos jelenségre hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint nagyon oda kell figyelni a hamis hírek (fake news) terjesztésének jelentőségére, hiszen ha sok álhírrel találkoznak idős személyek, később hajlamosak azokra úgy visszaemlékezni, mint valós eseményekre. Sőt, az idősek gyakrabban osztják meg az álhíreket a különböző közösségi média platformokon. (A 4. ábra pár hasznos tanácsot fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy miként lehetünk óvatosak az álhírekkel kapcsolatosan.) Schacter szerint abban rejlik az emlékezetkutatók felelőssége, hogy minél alaposabban feltárják és megértsék ezeket a folyamatokat, valamint minél hamarabb megoldást találjanak (legalább részben) a hamis emlékezés lehetséges következményeire.

SZÖLLŐSI ÁGNES, BENCZE DOROTTYA, RACSMÁNY MIHÁLY Pszichológiai Intézet; Kognitív Medicina Kutatócsoport, Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ; Szegedi Tudományegyetem

Az itt leírt saját kutatás a Nemzeti Agykutatási Program, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával valósult meg.

Forrás: Élet és Tudomány