Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Képzési és stratégiai együttműködések
2023. április 13.
Módosítás: 2023. április 19.
Olvasási idő: 4 perc
Az utóbbi napokban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) több képzési, stratégiai, kutatási és laboratóriumi együttműködése is megkezdődött. Két év alatt 100 helyet javított és ezzel a 151–200. helyet érte el a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem a világ egyik legelismertebb felsőoktatási rangsorán, a Quacquarelli Symonds (QS) 2023-as agrártudományi ranglistáján. Ezzel az eredménnyel a valaha volt legjobb pozíciót érte el az egyetem és a világ legjobb 12 százalékába került a számára legfontosabb tudományterületen.

A 2022-ben produkált 50 helyes előrelépés után idén ismét 50 pozíciót javított a MATE, amivel két év alatt már 100 helyes javulást könyvelhet el az intézmény az agrárképzéseket kínáló egyetemek között. Ezzel a MATE Magyarországon az első, Közép-Kelet-Európában a hatodik pozíciót foglalja el, amivel ismét egy lépéssel közelebb került céljához, hogy a régió első számú agráregyetemévé váljon. A 2023-as rangsor a világ egyre fokozódó nemzetköziesítési trendjét felismerve először értékelte az egyetemek aktív nemzetközi tudományos kapcsolatainak földrajzi sokszínűségét. Ezen a téren a MATE kiterjedt és folyamatosan bővülő európai, ázsiai, afrikai és amerikai akadémiai partneri hálózatának köszönhetően kiemelten teljesített. A kiváló rangsoreredmény annak is köszönhető, hogy jelentősen növekedett az egyetem magas idézettségű folyóiratokban megjelent tudományos közleményeinek száma, és azokat egyre többen is idézik, ami a MATE kutatásainak szélesebb elismertségét jelenti.A felsőoktatási intézményeket minősítő brit Quacquarelli Symonds (QS) március 22-én tette közzé az aktuális QS World University Rankings by Subject ranglistáját, melynek összeállításakor az agrártudomány-területen összesen 1274 egyetemet elemeztek a tudományos és munkaerőpiaci hírnév, a közlemények idézettsége, az oktatók publikációs tevékenysége és a nemzetközi kutatási háló alapján.

A MATE és az ABZ Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilótaképzése június 5-én a MATE keszthelyi Georgikon Campusán is elindul, méghozzá az új jogi szabályozás által előírt tematikával. „Hogy a képzésen szerezhető tudás piaci értéke mennyire jelentős, azt az is jól mutatja, hogy a néhány héttel ezelőtt Szarvason végzett növényvédelmi drónpilóták már munkába is állhattak” – közölte Gyuricza Csaba rektor. A Szarvas után már Keszthelyen is elérhető növényvédelmi drónpilótaképzés tematikája a hozzá kapcsolódó tudományos, műszaki, üzleti és jogszabályi ismereteket is lefedi, és a bizonyítvány megszerzéséhez repülési gyakorlat is szükséges.

Laboratóriumok kialakításában is közreműködik a MATE

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Nemzeti Laboratórium programjának részeként, a 2022-2.1.1-NL-2022-00006 azonosító számú projekt keretében 1,2 milliárd forint támogatást nyert el Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium fejlesztésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a MATE. Az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium célja a talajok és a hozzájuk kapcsolódó környezeti állapot megőrzése és javítása. A Nébih fő talajvédelmi törekvése, hogy a gazdálkodók talajművelési gyakorlatát és az agrártudományi kutatásokban elért eredményeket közelebb hozza egymáshoz, ezáltal mérsékelve a talajdegradációt. A Nébih létrehozta a magyarországi talajlaboratóriumok vizsgálati eredményeit összesítő Nemzeti Talajtani Adatbázist, amit egy talajspektrális könyvtár egészít ki. A rendszer a talajok termékenységét, funkcióit, valamint azok térbeli kiterjedését célzó kutatások hátteréül szolgál, amellett a folyamatosan bővülő adatbázis segíti a gazdálkodókat és a közigazgatási szerveket, hogy kiegészítő anyagi vagy adminisztratív terhek nélkül elvégezhessék talajvédelmi feladataikat. Az Agrártechnológiai Nemzeti Laboratórium projekt keretében három mobil vizsgálólaboratóriumot is kifejleszt a MATE. A mobil talajlaboratóriumon kívül a tüzelőberendezések és a gázmotoros technológiák légszennyező anyagkibocsátásának a vizsgálatára alkalmas emissziós mobil laboratóriumot, valamint a növényvédőszer-kijuttató gépek vizsgálatára alkalmas mobil laboratóriumot fejlesztenek ki és szerelnek fel. A projekt részeként egy szerves mikroszennyező-analitikai laboratóriumot is kialakítanak, amelynek a vizsgálati módszertanát az egyetem és a Nébih közösen fejlesztik. A program fő felelősei a Nébih és a MATE, a fejlesztés az Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft. szakmai támogatásával valósul meg. A projekt előreláthatólag a 2023 végén zárul. Megkezdte működését a Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratóriuma. A labort a Technológiai Transzfer Intézet Közhasznú Nonprofit Zrt. (TECHTRA) vezette konzorcium hozta létre, aminek a MATE is tagja. A győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratóriuma többcélú ipari innovációs kapacitásokat és kompetenciákat fejleszt és épít. A projekt olyan élvonalbeli technológiákra fókuszál, amelyekben – hazánk helyzetét is figyelembe véve – kiemelkedő szerephez juthatunk a nemzetközi mezőnyben a következő évtizedben. E technológiák közül ki kell emelni a kis költséggel gyártható, de nagy szaktudást igénylő és a kitűzött célokban hatékonyan teljesítő területek, például a légi drónokat, a robotokat és az automatizált szárazföldi platformokat, valamint a hálózatközpontú digitális megoldásokat. Kiss Péter vezetésévével a MATE Műszaki Intézet Járműtechnika Tanszékének kutatócsapata is részt vesz a Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratórium kutatásában. A terepi autonóm járművek projekthez kapcsolódva a terepi járműmozgékonyság fizikai és műszaki jellemzőinek vizsgálatával, a talaj-jármű kapcsolat elemzésével, valamint a jármű terepi navigációjának a fejlesztésével foglalkoznak. A Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratóriuma projektet 2022-2.1.1-NL-2022-00012 azonosító szám alatt támogatja a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapja, amit a 2022-2.1.1-NL Nemzeti Laboratóriumok Létrehozása, Komplex Fejlesztése pályázati program finanszíroz.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Utolsó módosítás: 2023. április 19.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?