Magyar tudósok érdekes tanulmánya a Nature-ben

Bár a föld szinte minden természetes élőhelyét veszélyezteti az emberi tevékenység és a klímaváltozás, talán mégis a vízi élőhelyek vannak a legnagyobb veszélyben. Ezek állapotának jó indikátora (jelzőeszköze) lehet a vízimadarak populációs trendjeinek vizsgálata. Székely Tamás és Nagy Szabolcs biológusok, illetve külföldi kollégáik most egy hatalmas adattömbön (több mint kétmillió egyedszámláláson) alapuló tanulmányt írtak a világ vízimadár-populációiról a Nature folyóiratban. Az eredmények szerint ezekre leginkább az állami kormányzás hatékonysága van hatással.

Hiába foglalnak el a vízi élőhelyek (tengerpartok, folyók, tavak térsége) még ma is 1,26 milliárd hektáros területet a földön, ezek pusztulnak a legnagyobb sebességgel világszerte. Viszont állapotukat talán könnyebben és nagyobb részletességgel lehet nyomon követni (monitorozni), mint más élőhelyekét. Ehhez pedig a vízimadár-populációkról rendelkezésre álló több évtizedes, szakemberek és önkéntesek ezrei által gyűjtött madárszámlálási adatok szolgálnak eszközül. A madarászközösséget lenyűgözően elhivatott emberek alkotják, akik önként, sőt örömmel állnak távcsővel a kezükben napokig a mocsárba épített leshelyen, és a madárfajok egyedeit számolják.

Ezeket a számlálásokat immár több mint fél évszázada világszerte összefogja az úgynevezett vízimadár-szinkronhálózat. A felmérések 1966 óta folynak, és mára több mint száz ország 25 ezernél is több élőhelyét foglalják magukban, így majdnem két és fél millió számlálás eredményeit tartalmazzák – ez a legnagyobb ilyen jellegű adatbázis a világon. Ekkora mennyiségű adat már elegendő ahhoz, hogy globális következtetéseket vonhassunk le arról, hogy a föld mely részein vannak a legnagyobb veszélyben a vízimadarak, és mely tényezők állnak a fogyatkozásuk (vagy épp gyarapodásuk) hátterében.

Amano Tacuja, a Cambridge-i Egyetem kutatója – nemzetközi szervezetek munkatársaival, köztük két magyar szakemberrel, Székely Tamással és Nagy Szabolccsal együttműködve – a Nature minapi számában közölte a vízimadárszinkron három évtizedes, 1997-ig felvett adatai elemzésének eredményeit.

– Azért nevezik ezt a felmérést szinkronnak, mert ugyanazon a két-három napon számlálják meg az önkéntesek a vízimadarakat minden évben az egész világon – mondta el lapunknak Székely Tamás, a Bathi Egyetem professzora. – Öt éven keresztül tartott az adattömeg feldolgozása, de ezáltal már pontos képünk van arról, hogy a 461 vízimadárfajnak – amelyeket bevontunk az elemzésbe – hogyan változott a populációnagysága. Nagyon soknak csökkent az egyedszáma, soknak változatlan maradt, és voltak olyanok is, amelyek növekedtek.

Még érdekesebb, hogy ezek a populációs trendek a világ mely térségeire jellemzőek leginkább. A vízimadarak többnyire Afrika Szaharától délre eső részén, Dél-Amerikában és Közép-Ázsiában fogyatkoznak. E térségek alapvetően két szempontból hasonlítanak egymásra: jelentősen nő az emberi népességük, az állam viszont gyenge, vagyis a meglévő törvényeket kevéssé szigorúan tartatják be a hatóságok (ezt a tanulmány a governance kifejezéssel jelöli).

Ezzel szemben például Nyugat-Európában, ahol a fenti két tényező jelentősen különbözik (nem nő, sőt inkább csökken az emberi populáció, és a kormányzás alapvetően megbízhatóan és stabilan működik), a vízimadárfajok egyedszáma stabil vagy még nőtt is.

De ez még csak megérzés (hipotézis), így a vizsgálat következő részében a kutatók (közöttük Nagy Szabolcs, a hollandiai székhelyű, vízi élőhelyeket védő Wetlands International civil szervezet munkatársa) statisztikai módszerekkel végignéztek egy sor gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi tényezőt, és ellenőrizték, hogy közülük melyek azok, amelyek jól magyarázzák a vízimadarak egyedszámváltozásait. Így megvizsgálták például a GDP hatását, a vízfelszín változásának (tehát az élőhelyek zsugorodásának vagy terjedésének) szerepét, a klímaváltozást, a védett területek nagyságát, az emberi népesség változásait, illetve az úgynevezett governance-mutatót (amely tehát a törvények betartatását jellemzi). Az eredmények szerint kizárólag a governance bizonyult jelentősnek (statisztikailag szignifikáns hatásúnak).

– Talán a politikai stabilitás vagy a jó kormányzati működés lenne a jó kifejezés a governance-ra. Mennyire demokratikus, mennyire átlátható és hatékony a politikai rendszer. A governance nagyban összefügg a környezetvédelmi erőfeszítések hatékonyságával is – folytatja Székely Tamás. – Az ugyanis semmit sem ér, ha létrehozunk papíron egy nemzeti parkot, de semmi többet nem teszünk. Hiába védettek formálisan hatalmas területek, ha rengeteg illegális vadász lövöldözhet bennük kénye-kedvére.

Ez a fejlődő országokra jellemző hozzáállás. Ellenben például az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és szerencsére hazánkban is a természetvédelmi területeken szigorúan be is tartatja a hivatal a törvényeket, és ez meg is látszik a vízimadár-populációk állapotán.

Azokban az országokban tehát, ahol a kormányzat és a politika helyi szintjei, illetve a civil szervezetek jól működnek, nagy hatásfokkal képesek védeni élőhelyeiket és madaraikat. Ezzel ellentétes példát szolgáltatnak a nyugat- és közép-ázsiai vízi élőhelyek. Iránban például a fenntarthatatlan vízgazdálkodás és a gátépítések miatt az utóbbi évtizedekben még védett területek is kiszáradtak. Ugyanígy tűnt el teljesen számos argentin vízi élőhely. Ugyanezeken a területeken a vadvédelmi szabályozás be nem tartatása miatt az élőhely eltűnése mellett a vadászat a vízimadarakra leselkedő legnagyobb veszély.

Természetesen érdekes kérdés, hogy az adatokból milyen trendek olvashatók ki hazánk vízimadár-állományaira vonatkozóan. Nos, meglepően pozitívak.

– A helyzet Magyarországon pozitív volt a vizsgált időszakban, azaz 1997-ig. Nincs olyan része az országnak, ahol az összesített változás negatív lett, vagyis csökkent volna az egyedszám – magyarázza Nagy Szabolcs. – Ebben nagy szerepe van annak, hogy az elmúlt három évtizedben a magyar természetvédelem az Európai Unió közösségi jogrendjéhez alkalmazkodva működött. Ez nemcsak a jogi szabályozást foglalta magában, de a területek kijelölését és az intézményi rendszer fejlesztését is. A mai természetvédelmi őrök sokkal jobb eszközökkel és hatékonyabban dogozhatnak Magyarországon, mint amikor még én kezdtem a pályámat a nyolcvanas évek végén. Emellett annak is nagy szerepe van a fenntartható használat létrejöttében, hogy a vízimadár-vadászat szabályozása ma már a felméréseken alapul.

Székely Tamás, bár főként viselkedésökológiával foglalkozik, sosem szakadt el az állatvédelmi kutatásoktól.

– A Debreceni Egyetemen kezdtem el parti madarakkal foglalkozni. Rengeteget dolgozom mind a mai napig terepbiológusként, és a saját szememmel látom folyamatosan, hogy milyen mértékben pusztulnak világszerte az élőhelyek.

A madárvédelemnek és -kutatásnak együtt kell történnie, ezért nálam a konzervációbiológia [a fajok megőrzésének lehetőségeit vizsgáló terület] mindig is belső késztetés maradt – mondja Székely Tamás. – Habár régóta Angliában dolgozom, sosem szakadtam el a magyar kutatóhelyektől és természetvédelemtől. Éppen most nyertem el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Élvonal) pályázati támogatását egy új parti madaras kutatóprogram beindítására. Ezzel a kutatóprogrammal nemcsak a kutatók, hanem a konzervációbiológusok és végeredményben a vízimadarak is nyernek.

KA: Rózsás gödények Botswanában. Aki nem repül egyszerre

Forrás: MAGYAR NEMZET HÉTVÉGI MAGAZIN MELLÉKLET - 2018. 01. 06. (17,22,23. OLDAL)