Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
A kutatás színtere lehet
2021. május 05.
Módosítás: 2021. május 05.
Olvasási idő: 3 perc
A megyeszékhelyen jött létre az ország kilencedik Területi Innovációs Platformja.

NYÍREGYHÁZA. – Az egyetem célja, hogy a térség magas színvonalú kutatás-fejlesztési színtere legyen, mely egyaránt szolgálja a tudományt és a társadalmat – mondta Vassné prof. dr. habil. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora kedden. Az intézmény ad ezután otthont az ország kilencedik Területi Innovációs Platformjának, amelynek célja, hogy a helyi innovációs szereplők között gyümölcsöző kapcsolatok jöjjenek létre, és támogassák a kis- és középvállalkozások fejlesztési törekvéseit. A rangos eseményen a rektor hozzátette: a Nyíregyházi Egyetem két éve nyert pályázatot egy technológiai tudástranszfer-iroda létrehozására, amely elősegíti az egyetem tudományos eredményeinek piaci hasznosítását, valamint támogatja az intézmény és az üzleti szféra szereplői közötti kutatási, fejlesztési, technológiai és innovációs együttműködést.

– A platform keretében várjuk a mikro-, kis- és középvállalkozások, kutatóhelyek csatlakozását – hívta fel a figyelmet Vassné prof. dr. habil. Figula Erika.

A vállalkozásoknak is fontos

Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese kiemelte, a Területi Innovációs Platformokat 20 egyetem tudásbázisára alapozták, és a pandémia ellenére aktívan dolgoztak az elmúlt időszakban.

– Szeretnénk minél több szereplőt bevonni, hogy támogathassuk a fejlődésüket, és ezáltal minél több értéket állíthassanak elő. Nagyon remélem, hogy a kezdeményezésnek köszönhetően a gazdasági szereplők eredményesebben fejleszthetnek, és a munkájuk eredményeit mindannyian megtapasztalhatjuk – bizakodott az elnökhelyettes.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az eredményes jövőhöz be kell fektetni az innovációba, s van még min javítani, mert hazánk jelenleg a 21. helyen áll az európai „újítók” rangsorában.

– Kiemelt célunk ezen javítani, és nem csupán a nemzetgazdaság, hanem a vállalkozások szempontjából is. A fejlesztő vállalkozásoknál négyszeres forgalomnövekedés mutatható ki, megéri tehát energiát fektetni a fejlesztésekbe. A szereplők akkor a leghatékonyabbak, ha az együttműködést és a hozzáadott értékeket egy ökoszisztémába csatoljuk – ezt felismerve jöttek létre a platformok. A szereplők támogatására minden információt rendelkezésre bocsátunk, segítjük a hozzáférést a hazai és a nemzetközi pályázatokhoz. Ha a kis- és középvállalkozások példájánál maradunk, a platformok segíthetnek abban, hogy a vállalkozás egy fejlesztéséhez hiányzó tudást egy egyetem segítségével pótolja, így elhárulnak az akadályok az előrelépés elől – részletezte a tagság előnyeit az elnökhelyettes.

Implantátumot fejlesztenek

És ha már innováció, nem akármilyen projekten dolgoznak az egyetem munkatársai, ugyanis egy négytagú konzorcium tagjaként orvosi implantátumokat fejlesztenek.

A rendhagyó kutatásról dr. Dezső Gergely, a projekt koordinátora mesélt a jelenlévőknek.

– Az ipar fejlődésének előszobája a digitális gyártás, melynek néhány eleme az egyetemünkön is megtalálható. Digitális gyártási központot szeretnénk helyben létrehozni, melyhez remek alapot jelentenek a tapasztalataink, a laboratóriumaink, illetve az, hogy hazai és külföldi egyetemekkel, kutatóintézetekkel állunk kapcsolatban – ismertette a koordinátor. Elmondta azt is, hogy az implantátumok készítéséhez a Debreceni Egyetem adja az orvosi hátteret, a Nyíregyházi Egyetem a műszaki megvalósításért és kutatásokért felel.

– Olyan eljárást dolgozunk ki, amellyel személyre szabott implantátumok készíthetők, viszonylag rövid idő alatt. Elsősorban a csípő megbetegedésének kezelésére használható eszközökre fókuszáltunk, a mi megoldásunkkal egy rácsos szerkezetű implantátum gyártása a cél, melybe később belenőhet a csont. A tervezés és a szimuláció nagyon bonyolult folyamat, egy szoftver segítségével alkotjuk meg a terveket, majd kipróbáljuk, a prototípus hogyan reagál a terhelésre. Rengeteg mérést, vizsgálatot végeztünk, több próbadarabot gyártottunk – összegezte a munkát dr. Dezső Gergely.

Forrás: Kelet-Magyarország

Utolsó módosítás: 2021. május 05.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?