Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Magyar innovációs nagydíj
2020. augusztus 10.
Utolsó módosítás: 2020. augusztus 10.
Olvasási idő: 3 perc

A 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat a 3DHISTECH Kft. (interjúnkat az alapítóval lásd külön) kapta a digitális patológiai diagnosztika céljára kifejlesztett Pannoramic termékcsaládért. De számos kapcsolódó díjat is kiosztottak néhány hete azon cégeknek, amelyek az elmúlt időszakban a legtöbbet tettek a hazai innováció jó hírének öregbítéséért.

A magyar tudomány megítélése világszerte nagyon jó, de az eredmények hasznosulása még nem mindig az – hangsúlyozta a 28. Magyar Innovációs Nagydíj június végi, budapesti átadóján Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által alapított elismerést lassan három évtizede adják át azoknak a Magyarországon bejegyzett társaságoknak, amelyek a díjátadást megelőző esztendőben nagy jelentőségű innovációt valósítottak meg, és ennek révén kiemelkedő hasznot értek el.

Bódis József emlékeztetett arra, hogy az innovációs díjakat az eredeti tervek szerint az idén is ünnepélyes keretek között, az Országházban adták volna át, ezt azonban a koronavírus-járvány megakadályozta. Mint az államtitkár hangsúlyozta: Magyarországnak előbbre kell lépnie a nemzetközi innovációs rangsorban, ezért a kormányzat olyan rendszert épített ki, amely az alapkutatásban dolgozók számára is könnyebbé teszi az eredményeik hasznosítását. Létrejött a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, majd a kormány májusban elfogadta az ITM által előterjesztett ágazati stratégiai dokumentumokat, s jóváhagyást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFIA) 145 milliárd forint keretösszegű programstratégiája is – emlékeztetett Bódis József, hozzátéve: ennek a keretnek az idén mintegy 40 százalékát (62 milliárd forint) fizetik ki a kutatóknak, fejlesztőknek és innovátoroknak.

Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke kiemelte: a Magyar Innovációs Nagydíj ma az ország legjelentősebb olyan elismerése, amelyet intézmények, vállalatok kaphatnak. Azoknak az innovációs teljesítményeknek a méltatására alapították, amelyek a gazdaság, a cégek számára is hasznot hoznak. A nagydíj mellett több minisztérium és intézmény további kitüntetéseket hozott létre, hogy még több jelentős innováció részesülhessen elismerésben.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke elmondta, hogy az intézmény tavaly új innovációs díjat alapított Alapkutatástól a Piacig néven. Ezt az elismerést a Magyar Innovációs Nagydíjjal és az ITM kitüntetéseivel együtt adták át.

A 3DHISTECH Kft.-nek a nagydíjjal jutalmazott Pannoramic termékcsaládja az optikaimikroszkóp-alapú patológiai szövettani diagnosztika úttörő, paradigmaváltó módszere és alkalmazásfejlesztése. A Pannoramic digitális patológiai termékcsalád, a CE IVD 2019-ben kapott engedélyt, és belföldön, illetve külföldön csaknem ötven helyen talált vevőre, ami 2019-ben a 3DHISTECH Kft. nem kevesebb mint hárommilliárd forintos bevételnövekedését eredményezte!

Az ITM 2019-es Ipari Innovációs Díjában a BorsodChem Zrt. részesült az MDI poliuretán-alapanyag gyártási folyamatának komplex fejlesztéséért. A tárca múlt évi Informatikai Innovációs Díját pedig az Oncompass Medicine Hungary Kft. nyerte el a precíziós onkológiai döntéstámogató eljárásáért.

A NKFIH már említett, Alapkutatástól a Piacig Innovációs Díját a Femtonics Kutató és Fejlesztő Kft. kapta az élvonalbeli idegtudományi kutatások céljára kifejlesztett világszínvonalú magyar mikroszkópért.

A MISZ korábbi tájékoztatása szerint a Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága 46 jelentkező társaság közül választotta ki a 2019. évi díjazottat, valamint további hét innovációs elismerést ítélt oda, ezek közül négyet később adnak át.

Az Agrárminisztérium 2019-es Agrár Innovációs Díjában a Veresi Paradicsom Kft. részesül a mesterséges megvilágítású, hidrokultúrás rendszerben megvalósított téli termesztésért, a tárca Környezetvédelmi Innovációs Díját pedig a ThalesNano Energy Zrt. nyerte el a H-Genie® magas nyomású laboratóriumi hidrogéngenerátoráért.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala innovációs elismerését az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete kapja a 25 éves Csalomon® csapdacsalád újdonságaiért, a Valor Hungariae Zrt. és a Magyar Innovációs Szövetség Startup Innovációs Díjában pedig a FitPuli Kft. részesül a Fitpuli tudományos alapú digitális munkahelyi egészségprogramért.

Forrás: Figyelő 

Utolsó módosítás: 2020. augusztus 10.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?