Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenNyomtatott sajtó
Nyolc „nagykövet” kap támogatást
2021. február 02.
Módosítás: 2021. február 02.
Olvasási idő: 3 perc
Első ízben indított programot a szaktárca a ku tatásfejlesztésinnovációban részt vevő doktoranduszhallgatóknak. A Miskolci Egyetemről is pályáztak: 8 hallgató kapott támogatást.

MISKOLC. Nyolc, kutatásban és fejlesztésben részt vevő, a Miskolci Egyetem doktoranduszhallgatója is kapott támogatást a Kooperatív Doktori Program keretén belül. Első ízben hirdetett pályázatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a kutatás-fejlesztés-innováció, azon belül a matematika, természettudományi, műszaki és informatikai területeken azoknak, akik az egyetemen doktori képzésben vesznek részt, és a vállalati szektorban kutatómunkát végeznek. A cél pedig az, hogy a tudományos kutatások eredményei végül a gazdaságban is hasznosuljanak. Tavaly az ITM eredetileg 100 kutatóval tervezett a programban, de végül országosan összesen 246 pályázót támogatnak.

Együttműködési szerződések

– Összesen 21-en nyújtottak be pályázatot a Miskolci Egyetemről. A Műszaki Anyagtudományi Karról 5 fő, a Műszaki Földtudományi Karról 2 fő, a Műszaki Gépészmérnöki és Informatikai Karról pedig 1 fő részesül az ösztöndíjban – mondta el prof. dr. Szűcs Péter, az egyetem általános rektorhelyettese. – Egyetemünk egyébként a régióban több vállalattal, vegyipari cégekkel, informatikai cégekkel van kapcsolatban, valamint kötöttünk és megerősítettünk együttműködési szerződéseket akár az elmúlt hónapokban is. Rendszeresen kapunk kutatási-fejlesztési-innovációs megbízásokat, konzorciumi partnerek vagyunk gazdaságfejlesztési operatív programokban. Idén pedig elindul a Tudományos és Innovációs Park projekt a campusunkon, ami egy 33 milliárd forintos beruházás lesz, és szintén a kutatás-fejlesztés iránti elkötelezettségünket erősíti.

Pezsgőbb tudományos élet Hét doktori iskolája van a Miskolci Egyetemnek. Az ITM által hirdetett pályázaton azonban a tematikából adódóan döntően a műszaki karok doktori iskolái vehettek részt. A rektorhelyettes azt is elmondta, hogy a doktori programok egyébként akkor vonzóak a fiatal kutatóknak, ha ténylegesen részt vesznek a fiatalok különböző projektekben. A Kooperatív Doktori Program pedig azért tekinthető segítségnek, mert pezsgőbbé teszi majd az egyetemi és a vállalati tudományos életet.

Az egyetem nagykövetei

– Motiválttá válnak a hallgatók, hiszen akár nettó 400 ezer forintot is kaphatnak havonta a doktoranduszi ösztöndíjuk vagy a céges fizetésük mellé, de bruttó 200 ezer forint pályázati támogatást kap az egyetemi témavezető és az adott cégnél a hallgatót menedzselő vállalati szakértő is havonta – folytatta prof. dr. Szűcs Péter. – Az ösztöndíjasok az egyetem nagykövetei a cégeknél, akiken keresztül intézményünk és a gazdasági szektor között a hídszerep tovább erősödik. A közeljövőre vonatkozó távlati cél pedig mindenképpen az, hogy a gazdaság erősödjék a régióban. Hiszen ha a cégeknél magasan kvalifikált tudományos munkatársak dolgoznak, akár szabadalmakat dolgoznak ki, fejlesztések valósulnak meg, akkor az adott szektor versenyképesebbé válik. Közvetve pedig megyénk megtartóereje is növekszik, hiszen a fiatal mérnökeink olyan munkahelyeket találhatnak, ahol az innovatív megoldásokra és fejlesztésekre láthatnak rá.

Forrás: Észak-Magyarország

Utolsó módosítás: 2021. február 02.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?