Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség- és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén.
A tervek szerint a már elkezdődött és jövő év június végére befejező projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) pályázatán elnyert több mint 363 millió forint támogatással valósul meg. A tájékoztatás szerint a projekt célja a cég saját termelésén belül keletkezett szerves hulladékok, illetve a tisztítási folyamat során felhasznált nagy mennyiségű mosóvíz kezelési és újrahasznosítási, komposztálási módjának kidolgozása IOT (Internet of Things) technológiák bevonásával.
Egy félig áteresztő membrántakaróból, levegőztető és korszerű irányítástechnikai rendszerből álló komposztáló technológiát fejlesztenek ki. Környezeti és gazdasági szempontból legjobb megoldás ezen hulladékok aerob biológiai kezelése, amely végén a termőföldre kihelyezhető termésnövelő anyag (komposzt) keletkezik. A szokványosnál magasabb táp anyagtartalmú kiindulási anyag kiemelkedő agronómiai értékű komposzt előállítását teszi lehetővé. Ezt támogatja a bentonit mint innovatív segédanyag alkalmazása, amit más komposztokban eddig nem használtak fel. A bentonit csillapíthatja a nagy szénhidráttartalom miatt bekövetkező túl gyors felmelegedést, és megköti a komposztálás alatt termelődő ammónia-nitrogén jelentős részét. Ezáltal pedig nagyobb lesz a komposzt a növények számára leginkább kedvező ammóniumtartalma.
Forrás: Kertészet és szőlészet