A nyelvészeti kísérletekről szóló sorozatunk első részében bemutattuk, hogy miért is van szükség kísérletekre a nyelvészetben, és ejtettünk néhány szót a kísérletes módszer előnyeiről és nehézségeiről is. Most pedig egy konkrét példán fogjuk bemutatni, hogy milyenek is ezek a kísérletek. Az alábbiakban a pragmatika, azaz a nyelvhasználattal foglalkozó nyelvészeti terület egyik klasszikus problémájára készült kísérletet mutatunk be.

Mit jelent az, hogy néhány túrórudi?

Tegyük fel, hogy hazaérve túrórudit szeretne enni. A felesége / férje pedig ezt mondja önnek: „Megettem néhány túrórudit a hűtőből”. Ön benyúlna a hűtőbe, hogy kivegyen egyet saját magának is? – A legtöbb olvasónk jó eséllyel arra következtet, hogy az adott helyzetben még azért maradt túrórudi másnak is, azaz, hogy a férj/feleség nem ette meg az összes túrórudit, ami a hűtőben volt. De képzeljük el azt a helyzetet, amikor eleve csak néhány, mondjuk három túrórudi van a hűtőben. Ha ebben a helyzetben azt mondom, hogy „Megettem néhány rudit a hűtőből”, akkor ez akár – szó szerint véve, logikailag – igaz lehet abban az esetben is, ha mindhármat (azaz az összeset) megettem. Zavarba ejtő, ugye? Miért van mégis az, hogy ha azt mondom: „Megettem néhány túrórudit a hűtőből”, a legtöbben nem úgy fogják érteni, hogy nem maradt a hűtőben több rudi, sőt nem is fognak erre az eshetőségre gondolni?

Pedig ha a kifejezéseket tartalmazó mondatok logikai összefüggéseit nézzük, a következőt látjuk: Ha igaz az, hogy „Megettem az összes rudit”, mindig igaz az is, hogy „Megettem néhány rudit”. (De fordítva már nem igaz.) Azaz a formális logika szabályai szerint nem hazudnék abban az esetben sem, amikor az összes rudi elfogyasztása után azt mondanám: „Megettem néhány rudit.” Ebben a helyzetben azonban mégsem mondjuk ezt soha, hacsak nem szándékosan félre akarjuk vezetni a beszélgetőpartnereinket. De hogy lehetséges ez?

A furcsaság magyarázata az, hogy a fenti esetben nem a néhány kifejezés szó szerinti jelentéséhez (’egynél több’) ragaszkodunk az értelmezéskor, hanem az adott beszédhelyzetből és beszélgetésekre jellemző általános szabályszerűségekből következtetünk, és úgy értjük, hogy ’egynél több, de nem az összes’. Így gondolkodunk: ha az illető megette volna az összes rudit, ami a hűtőben volt, hát biztosan azt mondta volna: „Megettem az összes rudit a hűtőből”, hiszen így több információt adna. Így, ha néhány-at mond, akkor tuti biztos, hogy nem az összeset ette meg.

A társalgás íratlan szabályai

Azt, hogy a társalgások résztvevői nem (teljesen) a formális logika szabályai szerint járnak el a mondandójuk összeállításában, illetve mások mondandójának értelmezésében, Herbert Paul Grice brit nyelvfilozófus fogalmazta meg a leghatásosabban. Megfigyelése alapján a társalgások során a beszélgető felek valamilyen kimondott vagy ki nem mondott cél felé törekszenek (például meg akarnak vitatni egy témát, választ keresnek egy kérdésre, vagy egyszerűen meg akarják ismerni a másikat). Kiinduló feltételezése szerint ennek a célnak az elérése érdekében a beszélgetőpartnerek együttműködnek egymással, és kölcsönösen feltételezik egymásról, hogy a másik is kooperatívan viselkedik e célt szem előtt tartva. Ezt nevezte ő az együttműködés alapelvének. Ez nagyjából ösztönösen működik bennünk, nem kell érte erőfeszítéseket tennünk, tudatosan törekednünk rá.

Az együttműködés megvalósításához – Grice megfogalmazása szerint – különböző társalgási maximákat tartunk be. Az egyik ilyen a mennyiség maximája, amit a következőképpen fogalmazott meg

1. A hozzájárulásod a társalgáshoz legyen annyira informatív, amennyire elvárható.
   
2. Ne legyen informatívabb a hozzájárulásod annál, mint amennyire elvárható.
   

A megevett és a még a hűtőben levő túrórudikra nézve ez azt jelenti, hogy amennyiben üres a hűtő, mert kiettem belőle az összes rudit, akkor a „Megettem a hűtőből az összes rudit” megnyilatkozással tartom be a mennyiségi maximát. Ugyanebben a helyzetben (üres a hűtő) viszont a „Megettem a hűtőből néhány rudit” mondattal megszegem a mennyiségi maximát, hiszen nem vagyok annyira informatív, mint amennyire lehetnék. A néhány és az összes (mind) kifejezések ugyanis egy skálán helyezkednek el; az összes (mind) informatívabb, mint a néhány. A néhány kifejezés szó szerint (konvencionálisan) csak annyit jelent, hogy ’legalább egy’, de ennek az ún. skaláris implikatúrának a révén abban az értelemben használjuk, hogy ’legalább egy, de nem mind’. De tényleg mindenki tudja ezt?

A gyerekek logikusabbak a felnőtteknél?

A nyelvészek azt szokták feltételezni, hogy amikor a gyerekek elsajátítják az anyanyelvüket, akkor először a konvencionális, szó szerinti, a formális logika segítségével leírható jelentését tanulják meg a kifejezéseknek. És csak később válnak képessé arra, hogy ezeket a kifejezéseket átértelmezzék a társalgás sajátos „logikája” szerint. Azaz a túrórudikra nézve azt a feltevést fogalmazhatjuk meg, hogy abban az esetben, amikor az összes rudit megettem (üres a hűtő), a „Megettem néhány túrórudit a hűtőből” mondatot a gyerekek hajlamosabbak igaznak tartani, mint a felnőttek. Na de mégis hány éves korukig? Mikor tanulnak meg „logikátlanul” gondolkodni?

Hogy ezekre a kérdésekre válaszokat kapjanak, a kutatók egy nagyon egyszerű pragmatikai kísérletet végeztek el különböző életkori csoportokba tartozó gyerekekkel és egy felnőtt kontroll csoporttal. A kísérletben ilyen szerkezetű mondatok szerepeltek:

Néhány elefántnak van ormánya.

Minden elefántnak van ormánya.

A kísérleti személyeknek egyszerűen az volt a dolguk, hogy megmondják, egyetértenek-e egy adott állítással, vagy sem. A válaszaikat rögzítették. A teszt elemei között voltak olyan mondatok, amelyek esetében a néhány-t minden-re cserélve szintén igaz állítást kapunk (ilyen a fenti elefántos), és voltak olyanok, amelyekben az állítás hamissá válik ha a néhány-t minden-re cseréljük (pl. Néhány madár fészket rak. // Minden madár fészket rak.). Egy-egy kísérleti személy mindig csak az egyik verzióját hallotta az adott állításnak, tehát vagy minden-nel, vagy néhány-nyal. Ezeken kívül, kontrollképpen, szerepeltek még azonos szerkezetű, de tartalmilag – akár a néhány-nyal, akár a minden-nel – teljesen abszurd állítások is:

Minden szék mutatja az időt.

Néhány garázsajtó énekel.

A kísérletet kettősvak módon végezték el. Ez azt jelenti, hogy sem a résztvevők (ez mindig így van), sem pedig a kísérlet levezetője nem voltak tisztában a kísérlet céljával. A kísérletet a következő csoportokkal vették fel: 31 nyolcévessel, 30 tízévessel és 15 felnőttel (mindannyian francia anyanyelvű beszélők voltak). Minden résztvevő 30 mondatot hallott a következő összetételben:

1. 5 abszurd mondat a minden-nel (Minden szék mutatja az időt.)
   
2. 5 igaz mondat a minden-nel (Minden elefántnak van orrmánya.)
   
3. 5 hamis mondat a minden-nel (Minden kutya foltos.)
   
4. 5 abszurd mondat a néhány-nyal (Néhány bolt buborékból van.)
   
5. 5 igaz (és pragmatikailag elfogadható) mondat a néhány-nyal (Néhány madár rak fészket.)
   
6. 5 igaz (de pragmatikailag nem elfogadható) mondat a néhány-nyal (Néhány zsiráfnak hosszú a nyaka.)
   

Az 1. és a 4. csoport mondatait, tehát az abszurd állításokat egységesen hamisnak várjuk a különböző csoportokban. Az izgalmas eseteket a 2. és a 6., valamint a 3. és az 5. csoportok tartogatják. Eltér-e a néhány és a minden értelmezése az egyes esetekben a különböző életkori csoportokban?

A kísérlet eredményei azt mutatták, hogy bizony igen. A kutatók azt találták, hogy az életkor igenis befolyásolja azt, hogy mennyire hajlamosak a személyek egyetérteni a pragmatikailag elfogadhatatlan, de egyébként logikailag igaz néhány-os állításokkal (Néhány elefántnak van ormánya.). Míg a felnőtteknek csak a 41%-uk válaszolta azt, hogy egyetért ezekkel, addig a 10 évesek 85%-a, és a 8 évesek 89%-a tartotta ezeket igaznak.

Úgy tűnik tehát, hogy a gyerekek valóban logikusabbak, mint a felnőttek. Ennek pedig feltehetően az az oka, hogy jobban ragaszkodnak a néhány szó szerinti értelmezéséhez (’legalább egy’), mivel a pragmatikai jelentést (’legalább egy, de nem mind’) csak később sajátítják el. A kutatók nemcsak a néhány és a mindegyik kifejezéseket vizsgálták, hanem több ilyen úgynevezett skaláris implikatúra értelmezését tesztelték különböző módszerű kísérletekkel. Ezek mind ilyen eredményeket hoztak, mint az a kísérlet, amit itt bemutattunk.

Forrás

Noveck, Ira A. (2001): When children are more logical than adults: Experimental investigations of scalar implicatures. Cognition, 78/2,165–188.
Reboul, A. – Moeschler, J.(2000): A társalgás cselei. Osiris Kiadó, Budapest.

Molnár Cecília Sarolta

Forrás: nyest.hu