2023. december 7-én került sor az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen (EKKE) működő parlamentarizmustörténeti (NKFIH OTKA K 134378) kutatócsoport konferenciájára a dualizmus kori magyar parlamentarizmusról. A tudományos tanácskozás célja az volt, hogy a csoport tagjai áttekintést adjanak jelenleg futó kutatásaikról. A konferencia tematikus alapját a regionalitás adta. Az előadások négy kérdéskörre fókuszáló szekciókra tagolódtak. Az első csoportban a nemzetiségi kérdés jelentette a kapcsolódási pontot, a másodikban a főnemesség szerepe, a harmadikban a város, a negyedikben pedig a vármegye, mint a lokális politizálás színtere. A konferencián bemutatták a kutatócsoport tagjai által írt új folyóiratszámot is, amely a Kelet-Közép-Európai Történelmi Tanulmányok 2023-as első száma és az Utak a Tisztelt Házba – Helyi és országos elit a dualizmus korának magyar parlamentizmusában címet viseli. A konferencia első két szekcióját Gyáni Gábor (HUN-REN BTK Történettudományi Intézet, [HUN-REN BTK TTI]), a második kettőt pedig Cieger András (HUN-REN BTK TTI) elnökölte.
A konferencia első szekciójának címe Nemzetiségi képviselet regionális szempontból volt. Ebben a szekcióban három előadás hangzott el. A bevezető előadást a kutatócsoport vezetője, Pap József (EKKE) tartotta „Nemzetiségi képviselők, nemzetiségi képviselet térbelisége a dualizmus időszakában” címmel. Az előadás makroszempontból közelítette meg a nemzetiségi képviselet kérdését. Azt vizsgálta, hogy milyen foglakozásszerkezete volt azoknak a dualizmus kori magyar választókerületeknek, melyeket az ország nemzetiségei laktak, illetve ez a foglakozásszerkezet hogyan függött össze a választók etnikai karakterével és az összlakosságon belüli arányával. Megállapította, hogy Magyarországon a választók összetétele megfelelt a kerületek foglakozásszerkezetének és a választói arányok esetében etnikai dimenziót nem sikerült kimutatni. Ezzel szemben Erdélyben a választók összetétele elsősorban a vidéki kerületek esetében elvált a kerület foglakozásszerkezetétől. A választói arányok a románok által lakott területeken szignifikánsan alacsonyabban, a magyarok által lakottakon pedig magasabbak voltak. Erdély ezen kerületeiben a választók nemzetiségi összetétele is különbözött a lakosságétól. Az előadó ezt követően ismertettette az etnikai érdekérvényesítés különböző módozatait – nemzetiségi és egyéb pártokon belüli politizálást – összefüggéseket keresve az egyes nemzetiségek választási eredményei, országgyűlési reprezentációja és a választók összetétele között. Az előadás zárógondolataként pedig kitért arra, hogy miként függött össze az egyes nemzetiségek választói összetétele, a kerületek foglalkozásszerkezete és a nemzetiség nevében fellépő párt századfordulón megjelent programja, valamint térképen mutatta be azokat a területeket, ahol a nemzetiségi hátterű jelöltek jelentős sikereket tudtak felmutatni.
Ezt követte Vörös László (Szlovák Tudományos Akadémia) referátuma A Szlovák Nemzeti Párt választási részvételének stratégiái (1901 – 1910) címmel. Az előadó az 1901–1910 közötti négy parlamenti választást elemezte, amikor a Szlovák Nemzeti Párt 32 tagja indult jelöltként 53 alkalommal. Ezek közül tizenketten 18 alkalommal voltak sikeresek. Vörös László a jelöltségek tér- és időbeli megoszlásával kapcsolatban azt vizsgálta, hogy az egyes jelölések mögött milyen mértékben volt jelen taktikai és stratégiai tervezés, illetve a megalapozott döntéshozatal a párt részéről. A vizsgálat kimutatta, hogy a döntő tényező egyértelműen az egyéni kezdeményezés volt. A szűkebb pártvezetés, illetve a párt központi bizottsága „csupán” tudomásul vette és támogatta a bejelentett jelöltségeket. A jelöltség nagyon fontos tényezője volt a jelöltek anyagi háttere, illetve hajlandóságuk arra, hogy saját tőkét fektessenek a választásba. Természetesen fontos tényező volt jelölt esélyessége, amiről előzetes felmérést végeztek, sőt a választók összeírását is megkísérelték. A jelöltek csak abban az esetben indultak el a választásokon ha a felméréseik szerint jelentős szavazattöbbséggel rendelkeztek. Az esetek többségében nagy mértékben ez a két fő – egyéni ambíció és esélyesség – tényező szabta meg, hogy melyik választókerületekben lett jelöltje az SzNP-nek.
A harmadik előadást Vlad Popovici (Babeş-Bolyai Tudományegyetem) tartotta Electoral rolls as sources for the political and social history of Transylvania (1869-1910) címmel. Az előadás áttekintette az Erdéllyel és a mai Romániával kapcsolatos parlamentarizmustörténeti kutatásokat, valamint bemutatta azt a munkát, melynek során kollégáival feltárták a választókerületek választói adatait és összegyűjtötték a romániai levéltárakban található választói névjegyzéket. Vlad Popovici bemutatta milyen típusú adatok találhatók a választói névjegyzékekben, melynek segítségével a választók közössége megismerhető. Fontos kapcsolódási pont volt ez Pap József előadásával, hiszen épp azt mutatta ki, hogy a választók összetétele bizonyos megyékben összefüggött a lakosság foglakozásszerkezetével és ezeken a helyeken a cenzusszerkezet egyfajta modernizációs mutatóként is értelmezhető. Az előadás az 1875-ös Alsó-Fehér vármegyei adatok alapján mutatta be, hogy miként vált el a választók összetétele a lakosság foglakozásszerkezetétől, igazolva ezáltal Pap József makroszempontú adatait. Majd bemutatta azt is, hogy a füstök alapján delegált választók miképpen tükrözték a kerület adottságait. Kitért arra is, hogy egy-egy falu esetében a rokoni kapcsolatok is jól azonosíthatók, a minimális választóval rendelkező román falvakban gyakran egy-egy klán birtokolta a választójogot. Ők gyakran egyben a falu ortodox egyházi vezetését is adták. Vlad Popovici arra is felhívta a figyelmet, hogy a választókra fókuszáló kutatás csak kutatócsoporti együttműködéssel és a digitalizáció modern eszköztárának alkalmazásával végezhető sikerrel a jövőben.
A nemzetiségi kérdéssel foglakozó blokkot élénk vita zárta. A résztvevők ütköztették véleményüket az egyének etnikai kategorizálásának problémájával kapcsolatban, valamint többször felmerült a nemzetiségi statisztikák felhasználhatóságának problematikája.
A második szekció címe a „Főnemesség politikai reprezentációja” volt, ahol szintén három előadás hangzott el. Az első előadó Pál Judit (BBTE-EKKE) volt, aki online tartotta meg Az arisztokrata főispánok földrajzi megoszlása a dualizmus korában című előadását. Pál Judit a dualizmus kori főispáni karon belül vizsgálta a főnemesség arányainak alakulását és a változások okait. A korszak egészére nézve a főnemesség kiszorulását dokumentálta, azonban ebben a folyamatban több hullám is megfigyelhető volt. Statisztikai vizsgálatot végzett arra nézve, hogy volt-e kapcsolat a megyék társadalmi jellemzői, a főnemesi birtokosok jelenléte és aközött, hogy a terület főispánja arisztokrata volt. Ilyen kapcsolat azonban nem volt bizonyítható. Az előadás kitért arra is, hogy miként alakult át a főispáni tisztséget betöltő főnemesi kör. A közigazgatási bizottság 1876-os felállítását, a beosztás jelentős mértékű bürokratizációját követően ugyanis a kisebb birtokú főnemesek kezdtek el dominálni a főnemes főispánok között. A jelentős birtokkal rendelkezők, akik nem tudtak napi szinten részt venni a közigazgatásban, folyamatosan szorultak ki a főispánok közül. Pál Judit előadását térképpel is szemléltette, melyről kitűnt, hogy az ország középső területén kevésbé volt jellemző a jelenség, míg több erdélyi vármegyében felülreprezentálódtak a főnemes főispánok.
A blokk második előadását Ballabás Dániel (EKKE) tartotta „Nemcsak az jön figyelembe, hogy a folyamodvány a törvényes kellékeknek megfeleljen” – Kormányzati törekvések a hitbizományok szaporodásának megfékezésére a 19-20. század fordulóján címmel. Az előadó a kiegyezést követő időszakra vonatkozóan bemutatta az új hitbizományok alapításának időbeli tendenciáját, amely a kezdeti fellendülés után az 1880-as évek végén megtört, majd az 1890-es évtized közepére lényegében lenullázódott. A változás hátterében az állt, hogy a hitbizományok negatív szerepét egyre élesebben kidomborító közéleti diskurzus hatására a kormányok elkezdték keresni az alapítások megnehezítésének lehetőségét. Ettől kezdve az elbírálás során olyan szempontokat is figyelembe vettek, amelyek messze túllépték a hitbizományok létesítését szabályozó 1869-es igazságügyminisztériumi rendelet kereteit. Ezek a szubjektíven megítélhető és sokszor következetlenül alkalmazott tényezők tették lehetővé, hogy végül is gátat szabjanak a hitbizományok korábban megfigyelhető nagyarányú szaporodásának.
A szekció harmadik, egyben utolsó előadója Tóth-Barbalics Veronika (Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár) volt. Az előadó „A főrendiház tekintélyét csak öregbíteni fogják?” Az 1895–1896-ban örökös főrendiházi tagsági jogban részesült családok címmel ismertette legfrissebb kutatási eredményeit. Az előadás középpontjában a báró Bánffy Dezső miniszterelnök által I. Ferenc József magyar királynál kieszközölt örökíthető tagsági jogosultságok áltak. Tóth-Barbalics Veronika bemutatta az adományozások indokait, sajtóvisszhangját, áttekintette a megadományozottak főrendiházi aktivitását, valamint bemutatta az új tagok birtokállományát, amely biztosította számukra a tagsági jog gyakorlásához feltételeként szolgáló földadó cenzus teljesítését.
A szekciót szintén élénk vita zárta, mely az arisztokrácia fogalma és a főnemesség történelmi szerepe körül forgott. Felmerült kérdésként, hogy vajon mennyire tekinthető normatív társadalomtörténeti kategóriának maga az arisztokrácia fogalma, mennyire tekinthető létező társadalmi csoportnak egy olyan közösség, amit igazából csak egy jogi aktus, a főnemesi címhez kapcsolódó adományozás ténye köt össze.
A Cieger András vezette délutáni szekciók a lokális elitek világába kalauzolták el a résztvevőket. Az első blokk a kutatócsoporthoz kapcsolódó városi kutatásokat mutatta be, mely esetben minden előadó egy-egy megjelent vagy születőben lévő monográfiát mutatott be. A városi szekció első előadója Berecz Anita (EKKE) volt, aki előadásában a Korall Kiadó gondozásában az idén megjelent, a Földesúri jobbágyok-városi polgárok. Polgári öntudat és önkormányzat a 19. századi Egerben című monográfiájának eredményeit mutatta be. Berecz Anita kutatásának középpontjában az egri lokális társadalom átalakulásának több szempontú elemzése állt. Így kitért például a választójog, az (ingatlan)tulajdonjogi mozgás, a családi, rokonsági stratégia, az egyesületi-társadalmi érdek összefonódásának kérdésére. Emellett kiemelten foglakozott a polgárjoggal rendelkező személyek háttérbe szorulásának, az ingatlantulajdonosok, a bérlők és a képviselő-testületi tagság átalakulásának térbeli és időbeli folyamatainak ábrázolásával is. Berecz Anita rámutatott arra, hogy a 19. századi „lomha átalakulás” az 1890-es évekre vált láthatóvá a lokális társadalomban, ettől kezdve érzékelhető látványosan a régi városi elit háttérbe szorulása és a velük már rokoni kapcsolatokat ki nem építő új szereplők pozícióba kerülése.
Második előadóként Bozó-Szűcs Diána (EKKE) mutatta be közeljövőben a Gondolat Kiadónál megjelenő Aszódi skandalum. Egy lelkészválasztási per társadalomtörténeti szemszögből 1847–1862 című monográfiáját, melynek fókuszpontjában az aszódi evangélikus gyülekezet 19. század közepi vitája áll. Az előadó szerint a lelkészválasztással kapcsolatos események azt is nagyon jól szemléltetik, hogy a múlt egyes helyi pontentátjai miként tudtak úgy sikereket elérni egy lokális konfliktusokban, hogy a nagypolitikai hatalomváltásokat lekövető, folyamatosan az aktuális politikai narratívához igazodó érvelést alkalmaztak. A kutatás központi elemét a nyelvi kérdés, identitás problémaköre jelentette, melyet az aszódi társadalom belső működésének feltárásával, a családi, nyelvi-etnikai, pozicionálás és foglakozási csoportok azonosításával együtt elemzett. De rámutatott arra is, hogy a Podmaniczky család szerepének és befolyásának változása is láthatóvá válik a lelkészválasztással kapcsolatos vitán keresztül. Az előadó a kötet mondanivalóját Mikulás Dániel Ede lelkész életpályáján keresztül mutatta be.
A harmadik előadást Bóna László (MTA-EKKE) tartotta A dualizmus-kori nemzetiségi változások mintázatai Losoncon, Késmárkon és Besztercebányán címmel. Bóna László előadása szintén egy, a Gondolat Kiadónál megjelenés alatt álló monográfia – Asszimilációs folyamatok a dualizmus kori felföldi városokban. Politika, társadalom és modernizáció Besztercebányán, Késmárkon és Losoncon – eredményeit foglalta össze. A kötet elsősorban a szlovák és magyar közösség egymás közötti viszonyát vizsgálja a felső-magyarországi szlovák etnikai régió városainak környezetében, emellett a térségben jelentős német és izraelita lakosság szerepét és helyzetét is bemutatja. A monográfia egy klaszterelemzésből indul ki, mely azt vizsgálja, hogy az 1880 és 1910 között milyen asszimilációs utakat jártak be Észak-Magyarország települései. Az így keletkezett csoportok tagjai közül választotta ki elemzett településeit. Az előadás elsősorban ezt a klaszterelemzést ismertette a hallgatósággal. A kötet emellett a három mintatelepülés társadalmi, etnikai, gazdasági és oktatási szerkezetét, a helyi és országos választások lefolyását, az etnikai politizálás helyi kísérleteit, valamint a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesületek tevékenységét is bemutatja, ezen tényezőkről az előadás során csupán említés történt. Bóna László kiemelte, hogy Besztercebányán, Losoncon és Késmárkon eltérő volt a sajtó és a politika retorikája, az egyházi közösségek és normák ereje, a diákság szerepe és a lokális nemzetépítési törekvések eredménye, ezek a különbségek pedig az asszimilációs folyamatok erejével és irányával voltak párhuzamosak. Legerősebb magyar nacionalizmus az etnikai értelemben stagnáló, kissé magyarosodó Losoncon volt megfigyelhető, míg a gyorsan magyarosodó Besztercebányán ennek kevésbe volt nyoma. Késmárkon pedig, ahol egyébként elősorban a szlovákok gyarapodtak, a felekezetei konfliktusok felülírták a nemzetiségi jellegűeket.
A szekció utolsó előadója Nagy Andor (EKKE) volt, aki A brassói városvezető réteg személyi összetétele a 18-19. században címmel egy jövőre, a Korall Kiadónál megjelenő kötetének tartalmához kapcsolódott. Nagy Andor előadásában a polgármesteri és városbírói tisztség betöltőinek rokonsági kapcsolatait vizsgálta. A brassói városvezető réteg személyi összetételére vonatkozó eddigi, 17–18. századi kutatásait terjesztette ki a 19. századra. Előadásában a városbírói, illetve a polgármesteri pozíciót betöltők összetételét elemezte, különös tekintettel azok rokonsági kapcsolataira. Míg a korábbi kutatásai egyebek mellett arra mutattak rá, hogy a brassói városvezetői elit mennyire extrém módon zárt össze, addig a 19. századra vonatkozó kapcsolattörténeti eredmények ennek a zártságnak a század végén már érzékelhető fokozatos fellazulását mutatták. Nagy Andor az előadásában meggyőzően érvelt a történeti hálózatkutatás hatékonysága mellett. Emellett egy olyan előadástechnikai kísérletet is bemutatott, hogy miként lehet vizualizálni egy 21 szereplőre kiterjedő, tehát 420 kapcsolódási útvonalat tartalmazó kapcsolati mátrixot. Továbbá mit is jelent történti diskurzus számára az az adat, ha két múltbéli aktor között ún. lépésszámokban meghatározzuk a hálózaton belüli távolságot.
A szekciót követő vita visszatért az első blokk utáni kérdéskörre. A hallgatóság a városi lakosság asszimilációs folyamatainak meghatározásával kapcsolatos problémákat vitatott meg, valamint a szituatív identitás fogalmának az alkalmazhatóságát járta körül.
A konferencia negyedik és egyben utolsó szekciója három előadást tartalmazott és „A lokális politika színterei – vármegyei kutatások” címet viselte. Az első előadó Szabó Zsolt (BBTE) volt, aki Máramaros vármegye közigazgatási elitje a reformkorban címmel tartotta meg az előadását. Szabó Zsolt kimutatta, hogy Máramaros vármegye reformkori elitjének gyökerei a 18. század közepéig vezethetőek vissza. Addig a pontig a román nemesség adta a vármegyei tisztikar tagjainak többségét. A 17. század végére a román nemesség egy része kivándorolt Erdélybe és az öt koronavárosban (Hosszúmező, Huszt, Máramarossziget, Técső és Visk) kialakult a többnyire református városi nemesség. Ennek tagjai a városokban lévő iskolák segítségével váltak alkalmassá a 18. század elején egyre szaporodó, gyakran végzettséghez kötött tisztségek betöltésére. A reformkori elitben még megtalálható volt a román nemeség, azonban a lakosság többségét alkotó ruszinok teljesen hiányoztak a tisztikarból. Az előadó kiemelte, hogy az eliten belüli konfliktusokat elsősorban családi és felekezeti (tehát nem nemzeti, nemzetiségi) érdekek határozták meg, megfigyelhető volt a református-katolikus felekezeti arányosság fenntartására irányuló törekvés. Ez az egyensúly egy generációváltás miatt 1836-ra megbomlott. A kialakult katolikus és református tábor közti konfliktus az 1843-ban tömegverekedéssel végződő követválasztáshoz vezetett, amit két királybiztosi vizsgálat követett. A viszálynak az elaggott főtisztviselők kicserélődése és a forradalom kitörését követően megszaporodott pozíciószerzési lehetőségek vetettek véget.
A szekció második előadását Szilágyi László (Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza) tartotta Középosztályi egység és törésvonalai Szatmárban (1910-1918) címmel. Az előadó kifejtette azon nézetét, hogy a történelemtudománynak nincs egységes Szatmárképe, aminek társadalomtörténeti magyarázatát adta az előadás négy ellentmondásos vonás, „töréspont” bemutatásával. Az első töréspont szerint a középosztályi fogalom országosan képlékeny, dinamikusan változó volt, szemben a jogilag szilárdan rögzített réteggel, a választójogosultakkal, akiknek azonban aránybéli stagnálása vagy éppen csökkenése volt megfigyelhető. A nemzetiségi törésvonalra reflektálva a szatmári vármegyei elit 1908-ban kidolgozta a „magyar hegemónia” érvényesítése érdekében a megye kettéosztásának tervét, amelyet a Belügyminisztérium nem fogadott el. A harmadik töréspontot a helyi elit zártsága jelentette, a megye hivatalait és a képviselői mandátumok jó részét ugyanis egy szűk, rokoni kapcsolatokkal sűrűn átszőtt, református nemesi réteg tartotta a kezében. A tisztviselők azonban nem tudtak megfelelni a velük szemben támasztott állami és lakossági elvárásszintnek, ami különösen látványos volt a háború éveiben. Ez utóbbi szempontot értékelte Szilágyi László a negyedik töréspontként.
A konferencia utolsó előadója Szendrei Ákos (DE) volt, aki Országgyűlési képviselők társadalmi háttere a dualizmuskori Nagyváradon és Bihar vármegye északi felében címmel tartotta meg referátumát. Az előadás a Nagyváradon és Bihar vármegye északi választókerületeiben – székhelyek szerint a bárándi, a berettyóújfalui, a bihari, a hosszúpályi, a margittai és a székelyhídi – 1865 és 1918 között megválasztott országgyűlési képviselők foglalkozásszerkezetét a vizsgálta. A vizsgált hét választókerületben a 14 általános és 11 pótválasztást követően 55 személy töltött be összesen 109 mandátumot a dualizmus évei alatt. A prozopografikus alapokon álló áttekintés szerint a jelzett képviselői körre vonatkoztatva a kerülethez való kötödést, a végzettséget és a foglalkozásszerkezetet elemezte Szendrei Ákos. Az előadó kiemelte, hogy a terület egyediségét abban a tekintetben is megragadható, hogy az országos adatokat jóval meghaladó volt a nemesi származású képviselők aránya, ami egyfajta tradicionális jegyként fogható fel. A megye képviselői az országos átlagot messze meghaladó módon kerültek ki a birtokos nemesség köréből.
A konferencia Pap József által tartott zárszóval ért véget, melyben elhangzott, hogy az előadásokat a kutatócsoport tanulmánykötetben fogja megjelentetni.
Forrás: ujkor.hu